A megkülönböztetésről

alt

A megkülönböztetést adományként vagy tudományként tudjuk megvizsgálni.

A megkülönböztetés adományát –amely egyike a Lélek adományainak - megkaphatja az egyén, de működhet közösségi szinten is. Nem feltétlenül kötődik mély teológiai ismeretekhez, bár ezek nagyban segíthetnek a helyes megkülönböztetés gyakorlásában. Fontos, hogy mint bármely adományt, gyakoroljuk ennek a használatát is. Úgy gondoljuk, hogy egyike a legfontosabb és „leghasznosabb” adományoknak: a szó legszorosabb értelmében élet- és lélekmentő lehet.

Sajnos azt is látjuk, hogy túlzott használata vagy alig használata is gondokat okozhat az egyén vagy a közösség lelki fejlődésében. Sok atya vagy testvér a pasztoráció más területeit tartja fontosnak, a megkülönböztetést elhanyagolják, pedig teológiai, hittudományi ismereteik nagy súllyal esnének latban a helyes út kiválasztásában, a megkülönböztetés gyakorlásában.

Az (1Jn 4,1) így szól:

„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba.”

Itt „lelkek” vannak, mint a legtöbb katolikus Biblia-fordításban, ezért jobbnak tartjuk a Szentlélek kifejezést a „Szent szellem” helyett.

A keresztény évszázadok aszketikus irodalmában elszórtan találkozik az ember néhány alapelvvel, beszédrészlettel, és a figyelmet is felhívják a megkülönböztetés fontosságára. Remete Szent Antal egyik levelében azt írja, hogy „a megkülönböztetés az a képesség, aminél nagyobb nincs a keresztény hitben”. A keresztény ókor másik nagy alakja, Cassianus szerint „a discretio minden erény szülőanyja, őrzője és irányítója”. Aquinói Szent Tamás pedig azt tanítja, hogy a lelki életben a legdöntőbb szerepe az okosságnak van, amely tulajdonképpen nem más, mint ítéletmondás, a végletek vagy több lehetőség közül a megfelelőnek a kiválasztása.

A keresztény világnézet a világ legfontosabb szereplőjének Istent tekinti.

A szellemek megkülönböztetése elsősorban a Szentlélektől való adomány, melyet elsősorban az Egyház kap, ahogy azt  az (1Kor 12,10) írja:

Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül.

A megkülönböztetés - tudomány, az egyház tudománya, a szentek tudománya, amely a kinyilatkoztatásra épül, nem független az Egyházi Tanítóhivataltól, de a teológiától, az embertantól, vagy a pszichológiától sem.

Az ember és a Föld, de minden bizonnyal az egész világmindenség az Istentől és a gonosztól jövő hatások erőterében áll. A szellemek megkülönböztetésének tudománya azért létfontosságú, mert hármat igyekszik megkülönböztetni, s amennyire lehet, szétválasztani: azt, ami az Istentől, ami a gonosztól, s azt, ami az embertől származik.

„Az egyház megújulása a Szentlélek által'' című, a német püspöki kar számára készült ajánló dokumentum azt mondja, hogy ez az ajándék kegyelmi adomány, szellemi érzék arra, ami a Lélektől származik (1Kor 2,14). Isten Lelke ezzel a szellemi megismeréssel, ítélőképességgel megerősíti és fölemeli a mindenkinek adott ítélőképességet. Emellett gyakran olyan irányba indít, amely már nem az emberi okosság és az emberi megismerés meghosszabbítása. Egyesek különleges módon megkapják a megkülönböztetés adományát és gyakran éppen az egyszerű emberek azok, aki engedik, „hogy Isten Lelke vezesse őket'' (Róm 8,14).

A szellemek megkülönböztetése - ítélet

Ítélni kötelessége az embernek, mert ha nem teszi, letér a helyes útról, és éppen ezáltal Isten ítéletét vonja magára. Ez az ítélethozatal azonban nem elítélést, nem embereknek az elítélését jelenti, hanem annak megítélését, hogy valami igaz-e vagy hamis, hogy bizonyos cselekedetek, kijelentések vagy folyamatok milyen forrásból - isteni, emberi vagy démoni forrásból - származnak.

Ha az ember, nem gyakorolja, előbb-utóbb letér a helyes útról, végletekbe esik, a hazugság atyjának áldozata lesz. Jézus nemcsak hogy nem tiltja az ilyen ítéletet, hanem egyenesen felszólít gyakorlására, mikor azt mondja: „Ne ítéljetek látszat szerint, hanem igaz ítélettel ítéljetek” (Jn 7,24). Jézusnak ezt a szavát ritkábban szokták idézni. Helyette inkább azt szokás, hogy ne ítéljetek, hogy titeket se ítéljenek el. De ez utóbbi az előbbi fényében érthető igazán.

Amikor Jézus arra szólít fel, hogy ne ítéljünk, azt akarja mondani, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan és olyan dolgokban, amik nem ránk tartoznak. Nem tehetjük meg, hogy nem ítélünk. Az erkölcsi ítélőképesség az alapja erkölcsi döntéseinknek, ennek alapján lesznek jók vagy rosszak, Istentől elítélendők vagy jutalmazandók cselekedeteink. Formailag nézve a szellemek megkülönböztetése is ítélet, igaz ítélettel való ítélés.

Mikor kell ítélnünk? Mikor jogos, nem bűn, sőt kötelesség az ítélet, a bírálat, a megkülönböztetés? Akkor, amikor a magam viselkedése szempontjából ítélem meg, különböztetem meg egy másik ember viselkedését, mert pl. az illető viselkedése hatással lehet az enyémre; és akkor, amikor más embereknek akarunk segíteni úgy, hogy az ő viselkedésüket vagy rajtuk kívül állóknak a viselkedését ítéljük meg.

Az is előfordulhat, hogy tanácsot kér tőlünk valaki. Vezetőnek, papnak, tanárnak, bírónak, egyenesen kötelessége az ítélet. Hogyan ítélhetünk ilyen helyzetekben vagy ilyen foglalkozásokban „igaz ítélettel”? Ez nagyon összetett probléma és sok esetben rendkívül nehéz, sőt lehetetlen a helyes ítélet, és csak valószínűségi ítéleteket hozhatunk.

Néhány megkülönböztetési szempont

Hogy milyen megkülönböztetési szempontokat használhatunk, álljon itt is kiindulásnak néhány:

1) (1Jn 4, 2 -3)

Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.” Az alapkérdés ez: Hiszel-e Jézus Krisztusban?

  • Összevetni mindent, amit csak lehet, Jézus életével, viselkedésével, tanításaival. „Gyümölcseiről ismeritek fel őket…”
  • Összevetni a Szentírás más helyen levő, ill. egészének tanításával. Pl. megnézni: ír-e ilyet/ilyen szellemben a Biblia?
  • Összevetni a Tanítóhivatal megnyilatkozásaival:
  1. hittételek,
  2. egyetemes zsinatok,
  3. római, ill. helyi püspökkari nyilatkozatok értelmezéseivel

Gyakorlati kérdésként felmerülhetnek:

  • Mire szolgál az a szóban forgó viselkedés, indítás, sugallat, tanítás, történés; mi van benne; mit okoz, mit eredményez?
  • Tudjuk-e a konkrét eredetét? Ki kezdte, ki terjesztette, stb. ahogy a szólás mondja: „Fejtől bűzlik a hal”
  • Épülésre szolgál-e? Más(ok)nak hasznára van-e?
  • Van-e benne szeretet? Van-e benne alázat? Kinek jó ez?
  • Benne vannak-e a Szentlélek gyümölcsei?
  • Egységet vagy megosztást, szakadást eredményez-e olyanok között, akik Istent követik?
  • Segít-e másokat megtérésre, kiengesztelődésre?
  • Van-e benne béke?
  • Krisztushoz és az Egyházhoz vezet-e vagy tőlük el?
  • Nem okoz-e nyugtalanságot?

Milyen területeken használjuk a szellemek megkülönböztetését

A szellemek megkülönböztetése jelentős mértékben védelmi, önvédelmi célokat szolgál, missziós feladatunknál pedig arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy a tiszta, eredeti keresztény hitet adjuk-e tovább?

Akkor használjuk jól, ha szüntelenül azon fáradozunk, hogy elkülönítsük az ehetőt az ehetetlentől, szellemi-lelki tekintetben is. Ha ezt nem tesszük, úgy járunk, mint az a falusi bádogos, aki egymás mellett, hasonló üvegben tárolta a pálinkát és a sósavat. Óvatlanságból egyszer az utóbbi üveget húzta meg. Nem lehetett rajta segíteni, borzalmas kínok között fejezte be. Ha lelki-szellemi területen nem különítjük el egymástól a táplálót és a mérgezőt, hasonlóképpen járhatunk.

A szellemek megkülönböztetésének nagyon fontos alkalmazási területei az egyéni lelkiélet, a lelki vezetés, a magánkinyilatkoztatások megítélése, szentté avatás, a közösségek életében lezajló események, folyamatok, megnyilatkozások megkülönböztetése; karizmatikus közösségekben ezen felül a prófécia, üzenetek, általában az ajándékok megítélése. És ha nem sikerült a szellemek megkülönböztetése az egyéni lelkiéletben vagy a közösségben, és károsodások következtek be, akkor használni kell a megkülönböztetést a gyógyításban, gyógyító- és szabadító szolgálatban is. Ismerni kell az egyes idegi alapú és pszichés betegségeket, illetve azoknak legalább a tüneteit. Megfelelő diagnózist kell felállítani, mielőtt gyógyításba kezdenénk. Fontos, hogy ezeket a területeket ne keverjük össze. A bajt azzal orvosoljuk, amivel kell. Például a szabadító imának is fontos szerepe lehet a gyógyításban, de ne tegyük a tanítás helyébe. Tévedéseket, hamis tanításokat, helytelen beidegződéseket ne szabadító imával akarjunk megszüntetni.

A Szentírás útmutatásaihoz

Magától az Úrtól származik, hogy gyümölcseiről ismeritek fel a fát (Mt 12,33). Ez nagyon fontos szabály, de van egy hátránya: meg kell várni a gyümölcsöket. Sokszor a baj már nagy, amikor a gyümölcsök jelentkeznek. És sokszor azt is nehéz megkülönböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz gyümölcs. Jézus azt is mondja, hogy „nem békét jöttem hozni, hanem kardot'' (Mt. 10,34). Tehát az elválasztás, emberek egymással való szembekerülése nem mindig rossz gyümölcs.

Egy magánkinyilatkoztatás esetében jó lenne, ha már a kinyilatkoztatást kapó életében döntene az Egyház, legalábbis alapvetően, így ugyanis sok bajt el lehetne hárítani. Egy pozitív példa erre: Szent Bernadett nővér még élt, amikor Lourdes már püspökileg elismert volt.

Hogy melyek konkrétan a Lélek gyümölcsei, erről különböző listák vannak a Szentírásban. Ilyenek például a következők: öröm, békesség, türelem, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás, szeretet. A Lélek gyümölcseivel szembeállítva szerepelnek a test cselekedetei például a (Gal 5,19-21) -ben: „kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ehhez hasonlók”.

A megkülönböztetés másik fontos szabályát Pál apostol adja: „Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által.” (1Kor 12,3). Ez a szabály már sok szellemet megkülönböztetett. Szent Pál szabályát kibővíthetjük Krisztus testének a tagjaira is. Senki se átkozódik a Boldogságos Szűz ellen, a pápaság, püspökség, szentek ellen a Szentlélektől indíttatva. Így már sokkal szélesebb körben alkalmazható szabályt kapunk. Például Szárovi Szent Szeráfim, bár orthodox környezetben élt, nem szidta a pápaságot; ha ezt tették körülötte, visszavonult vagy igyekezett csitítani.

Ebből egy fontos magatartási norma is származtatható. Fontos, hogyan beszélünk az igazságról. Szent Ignác szól arról, hogy az Egyházzal hogyan érezhetünk együtt. Ha az egyházi feljebbvalók viselkedése nem példás, akkor ne támadjuk az ő tekintélyüket nyilvánosan, mert ezzel csak a maradék egyházi tekintélyt romboljuk, és nem hozunk jó gyümölcsöket. De bizalmasan, az egyházi lehetőségeknek a kihasználásával, mindent el kell követni, hogy jó püspökök legyenek és jó szerzetesek és jó elöljárók. Ez a gonosz szellemnek egy harapófogószerű támadása. Egyrészt félrevezeti a papokat, szerzeteseket, hogy ördögi dolgokat cselekedjenek, másrészt pedig ujjal mutogat, hogy lám ilyenek ők.

Ennek a szabálynak még szélesebb kiterjesztése, hogy az ember nem átkozódik saját keresztény testvérei ellen sem, vagyis nem mond róluk rosszat, nem hibáikkal foglalkozik, legfeljebb azok kijavításával.

A megkülönböztetés korlátai

Akkor tudjuk csak helyesen szeretni Istent, felebarátunkat és önmagunkat, ha jól végezzük a megkülönböztetést. A szellemek megkülönböztetésének is kulcsa a tudatos állandó önmegfigyelés, indítékaink derűs, de szüntelen figyelemmel kísérése. Ha egy nem jó szellemtől származó helytelen gondolat, kép, indítás merül fel bennem, az elején még könnyen elintézhetem, de ha későn csapok oda, késlekedésemért drágán fizethetek. Másképpen: ha vitorlázok vagy csónakban evezek, és nem avatkozom be rögtön, a szél elvihet, és csak nagy fáradsággal térhetek vissza az eredeti irányba.

Hogyan tudjuk a jó indítékokat erősíteni, gyakorivá tenni, a rossz indítékokat, célunktól eltéríteni szándékozó hatásokat pedig hogyan tudjuk leküzdeni? Ez a minket érő hatásokkal való gazdálkodás, ezeknek a hatásoknak az irányítása a lelkiélet, az aszketika lényege. Az aszketikában javasolt tanácsok közül különösen fontos, hogy szüntelenül kérjük a Szentlelket, hogy állandóan növelje bennünk a helyes önismeretet, hogy gyengéden, de újra és újra leplezze le az önismeretet torzító, védekező mechanizmusainkat.

Azok a hatások, amelyek nem közvetlenül Istentől származnak, vagy amelyek nem egy szent angyal útján jutnak el hozzánk, azok vagy saját magunkból származnak, vagy a gonosz lelkektől való hatások. A gonosz arra is törekszik, hogy önmagára irányítsa a figyelmet és így elterelje Jézusról és az Ő hatalmáról, amellyel legyőzte a gonoszt. Éppen ezért fontos, hogy ne vigyük túlzásba a megkülönböztetést. Először a legfontosabb dolgokról kell megtudnunk, hogy mikből állnak, honnan származnak. Csip-csup dolgokat, ötletecskéket, hangulatocskákat nem elemzéssel, hanem kisöpréssel vagy továbblépéssel kell elintézni. A megkülönböztetés nélkülözhetetlenül fontos eszköz, de vigyázzunk arra, nehogy az eszközből célt csináljunk.

A lelki életben kezdők számára az egyensúly megtalálása nem könnyű. A megtéréskor az történik, mint amikor a vad alanyt nemes ággal oltják be. Ehhez le kell vágni a vad ágakat, le kell nyesni a vadhajtásokat. Ez komoly sebet okoz. Amikor a megtéréskor valaki belátja, hogy mennyi minden rossz volt addigi életében, igyekszik azoktól megszabadulni. Megtörténhet például, hogy elfojt magában olyan tulajdonságokat is, amelyek korábbi személyiségének meghatározó összetevői voltak. Külső szemlélőnek az lehet a benyomása, hogy hátrányára változott meg. A kiegyensúlyozottságra törekedni kell, de ennek kifejlődéséhez idő is kell.

Meg kell különböztetni azt is, hogy mikor szenteljünk a megkülönböztetésnek nagyobb figyelmet, és mikor hanyagolhatjuk el. Több időt kell fordítanunk a megkülönböztetésre, ha egész életünkre kiható döntésekről van szó. Szalézi Szent Ferenc tanácsát kell követnünk: „Természetes, hogy az aranyrudakat gondosan megmérjük, az aprópénzt azonban elég, ha ránézésre megbecsüljük''.

Senki sem tudhatja teljes bizonyossággal, hogy csakugyan a Szentlélek működik-e benne. Jézus ezt elmondhatta magáról, hiszen benne nem volt semmi bűn, bennünk viszont van. Egyik pillanatban a Szentlélek indít valamire, és rá hallgatunk, másik alkalommal meg az ördög, és őrá hallgatunk.

Nekünk ezen a földön a tükör homályos fénye adatott. Egy jogász mondta még a kommunizmus idején, hogy Magyarországon jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás. Az igazság teljes megismerése és a tökéletes igazságszolgáltatás csak odaát lesz, ahol minden más fényben ragyog.

Alázatra és türelemre kell, hogy késztessen minket az Isten országáról -- a búzáról és a konkolyról; a halakról és a hálóról -- szóló példabeszéd is (Mt 13,24--52). A jó és a rossz teljes szétválasztása csak az ítélet napján következik be. Törekednünk kell a kett ő szétválasztására, de tudatában kell lennünk annak is, hogy Isten megengedi, hogy a kettő egymás mellett éljen. Mi, emberek is szeretnénk talán idő előtt kitépni azt, ami „botrányos és törvényszegő'', de ezzel a magatartásunkkal könnyen a szeretet ellen vétenénk, a konkollyal a búzát is kitépnénk.

Tájékozódási pontok

Köszönet Dr. Gál Péter atyának az írás tartalmi ellenőrzéséért. A szerk.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.