A legszabadabb és legirgalmasabb legyintés

Tizennégy éves koromban ittam meg az első üveg Éva vermutot három kislánnyal. Rendkívül vidámak lettünk, jókat nevettünk, bebújtunk egy kb. derékmagasságig érő szekrénybe, és ott röhögtünk.

Meggyőződtem arról, hogy az ital jókedvre derít, és ennek az élménynek a nyomán újra és újra iszogattam barátokkal, és volt is, amikor örömet, jókedvet adott. Kb. tizennyolc éves koromtól fogva már nagyon sok problémát okozott, de nem vettem tudomást róla, hiába tették szóvá mások. Húsz éves koromra kezdtem rádöbbenni arra, hogy nemcsak az örömet nem adja, de már ő a „főnök”, ő uralkodik rajtam.

Ha nincs, már elkezd hiányozni. (Itt még valószínűleg csak lelki rabságom volt, mert egyre több volt bennem az elhagyatottság, a magányérzés.) Tizennyolc éves koromban jöttem föl Pestre, és fokozatosan mindenféle depressziók kezdtek uralkodni rajtam, félelmek, féltékenységek, agresszivitások meg ilyesmik. Ezt valahogy itallal le lehet vezetni, azt gondoltam. Dohányoztam is tizenhárom éven keresztül. Ezt szintén tizennégy éves koromban kezdtem el. Kezdtem észrevenni azt, hogy örömet nem okoz az ital, de ettől függetlenül „hajtottam”. Huszonhét éves koromra alkoholista lettem. Minden este úgy berúgtam, hogy nem emlékeztem másnap semmire. Kb. a harmadik-negyedik sör után már semmire nem emlékeztem.

Ez volt az utolsó évek hozadéka, de azért hozzá kell tennem, hogy ide nagyon sok minden betársult. Tizenkilenc éves korom körül léptem kapcsolatba a sámánizmussal. Ez nem sátánizmus, hanem sámánizmus. Bár ugyanaz, csak akkor még nem tudtam. Amit a New Age ma divathullámként sámánizmus néven felhoz, az sajnos a sátán műve. Erről nyolc éves tanúságom van. Nyolc éven keresztül végeztem a sámángyakorlatokat. Csörgőm volt, dobom volt. Nem annyira elméleti síkon közeledtem a dolgokhoz, mint inkább mindent gyakorlatban éltem meg. Tűztáncoltam. Négyszer mentem át tűzön, tehát négyszer voltam tűzönj áráson. Erről tudok idézni egy gyönyörű igét, amely egy az egyben megmondja, hogy ne menjünk át tűzön. Én átmentem négyszer. Többször vettem részt izzasztókunyhóban is révülésen. Ott arra megy ki a játék, hogy kiszálljunk a testünkből. Nyolc hónapon keresztül voltam egy természetgyógyász mellett, akiről máshol bővebben beszélek.

Tehát az alkoholnak rabjává váltam, mindennap berúgtam. Nagyon ritka volt, hogy egy-két nap kimaradt. Nem is tudom – maximum pénzhiány miatt lehetett. Ez természetesen nagyon sok adóssággal is járt, mert állandóan kértem kölcsönt, a cigarettára is. Aztán ez már nem igazán volt elég, a rabja voltam, örömet nem adott. Az ember arra teremtetett, hogy boldog legyen. A boldogságot kerestem, úgyhogy elkezdtem komolyabb dolgok felé is fordulni. Volt egy időszak, amikor sokat füveztem. Volt LSD az életemben, volt egy szintetikus teakeverék, többször is. Egy mexikói gombafajta, ami nyolc órán keresztül „röpített”. Ezeket sokszor jóhiszeműen használtam, mert úgy gondoltam, beavatásban van részem. Légzési transzokon is vettem részt. Tudnék még sok egyebet is mondani, ami előfordult az életemben.

Másfél évig éltem együtt egy kislánnyal vadházasságban, amiből kb. egy év után gyermekáldás jött volna, de abortusz lett a vége. Nem tudtam, hogy bűn. A világ nem tudja, hogy az abortusz bűn. Aztán utána két évig éltem egy másik kislánnyal, ott nem volt gyermekáldás, de egyre növekedett a sátán hatalma rajtam. Nehéz volt mellettem. Most se könnyű, de akkor aztán igazán nehéz volt mellettem megmaradni, úgyhogy tiszteletem azé a kislányé, aki kibírta. Hihetetlen méretű volt bennem a féltékenység, az uralkodási vágy, a nőn való uralkodás igénye. Ez generációs probléma, amit csak Jézus gyógyíthat meg.

Huszonhét éves koromban egy délután fogtam a sámáncsörgőmet otthon a szobámban, és elhatároztam, hogy valamiért csörgőzök. Úgy neveztük ezt, hogy sámánrévülés, vagy sámánutazás. Nekem egy farkas volt a segítőállatom. A mai napig is tetoválás van a kezemen, egy farkas rá van tetoválva, mert az volt a sámán-segítőállatom. Elkezdtem csörgőzni. Úgy nyolc éves sámángyakorlattal a hátam mögött tudtam, hogy minek kéne történnie. Hát nem az történt.

Nem az történt, mert azon a délutánon az Úr úgy döntött, hogy elég volt, és találkoztam az élő Istennel. Ez egy olyan élmény volt, ami gyönyörűbb és mélyebb volt életem addigi minden élményénél. És ez „egy az egybe” találkozás volt. Akkor úgy keltem föl, hogy ömlöttek a könnyeim, bőgtem örömömben és döbbenetemben, és csak annyit tudtam mondani: „Köszönöm, Jézus”. Annyit elmondok, hogy két kérdést tudtam föltenni Neki. Én voltam a legjobban megdöbbenve az elsőn. Olyan körökben mozogtam, amelyek miatt inkább azt kellett volna kérdeznem, hogy: „Te vagy Buddha?” Vagy: „Te vagy Krisna?” Vagy: „Te vagy az én Sámánmesterem?” Meg sem voltam keresztelve. Ez mutat arra is, hogy a szüleim nem sokat beszéltek nekem az Úrról. Nem ismertem a tízparancsolatot, és a Bibliát csak 28 éves koromban vettem a kezembe, egy évvel ezután.

Jézus eljött értem. Értem így. Másért máshogy. Szóval, láttam azt az alakot, akit láttam. Maga a kérdésem döbbentett meg a legjobban, mert azt kérdeztem: „Te vagy Jézus?…” És ő bólintott. Nem láttam az arcát, csak az alakját láttam, mert mögüle jött egy hatalmas nagy fényesség, ami áradt rám. Olyan volt, mintha fölvágták volna a hasamat, és áradt be a bensőmbe ez a fényesség. Egyre normálisabb állapotban voltam, egyre tudatosabb állapotban. A második kérdésem az volt: „Mi van a sámáncsörgővel?” Mert ott volt a jobb kezemben még a sámáncsörgő, és éreztem, hogy valami nem stimmel. És a válasz ennyi volt: egy legyintés. A legfenségesebb, a leghatalmasabb, a legszabadabb és legirgalmasabb legyintés volt, amit valaha láttam.

Szeretném, ha mindennap ilyen legyintéssel tudnék végigmenni az életen addig, amíg színről-színre teljesen meg nem láthatom őt. Nagyon-nagy erő volt ebben a legyintésben. Ezek után fölkeltem, sírtam, és azt mondtam, hogy ha nekem ilyen ajándékban volt részem, nekem is kell valamit tennem. Letettem a cigarettát. Tanúságot szeretnék arról tenni, hogy a cigarettát nem lehet csökkentgetni. Nem lehet máshogy leszokni róla, mint megvárni azt a pillanatot, ahol nem csapod be magad és nem hazudsz magadnak, megvárni a pillanatot, amikor világosan érzed, hogy „Most!” – és akkor leteszed, és többet nem veszed föl.

Ezt így lehet csinálni, és ha az Úr segítségét kéred, akkor könnyen meg is valósul. És valóban szabaddá válsz, ha ő szabadít meg! Mert találkoztam olyan emberrel, aki évek óta még mindig kínlódik, hiányzik neki, nem bagózik, de még gondol rá, szóval a ló túloldalán (a jobbik oldalán) van, de még mindig rabságban. Az ilyeneknek üzenem, hogy Jézus teljesen szabaddá tud tenni. Az alkohollal ugyanez a helyzet. Tehát ez volt az első, amit elhagytam. Lehet, hogy meg vagytok ijedve attól, hogy ha leteszitek a cigarettát, akkor idegesebbek lesztek, meg sok minden felszabadul bennetek, de ha ugyanezt az Úr kezébe teszitek le, akkor ez ajándék, erő lesz az életetekben.

Nem volt nekem keresztény közösségem, és semmit nem tudtam még. Több mint egy éven keresztül még nem voltam kapcsolatban keresztény emberekkel, valahogy le kellett vezetnem mindazt, ami fölszabadult bennem. Erők szabadultak föl. A cigaretta nagyon-nagyon letompít. Ha cigarettázol, biztos ismered azt az érzést, amikor reggel kimész a napsütésbe, teleszívod a tüdőd friss levegővel, nyújtózol egyet, mert gyönyörű a napsugár, minden szép, zöldek a levelek, azután rágyújtasz egy cigarettára, összezuhansz, aztán már nem is zöldek a levelek… stb. Hát ilyen a cigaretta nagyjából. Ekkora pusztulást végez a lelkünkben. De ilyen a többi is mind.

Akkor elindultam, s volt egy hét hónapos időszak az életemben, amikor nagyon kemény emberi erőfeszítésekkel küzdöttem az ital ellen. Természetesen ez is Isten kegyelme volt már, ez az erő, de akkor még nagyon magamban bíztam. Hét hónap után egyik nap a bátyám lakásában voltam, térdre rogytam és azt mondtam: „Uram, én nem vagyok szabad az italtól, mert most ugyan nem iszom, de ugyanolyan rabságban vagyok tőle, mert félek az italtól, és ennek nincs semmi értelme.”

És akkor az Úr küldött embereket, akik imádkoztak értem. Ennek az imának köszönhetem, hogy az alkoholizmus démonától megszabadultam. Az alkoholizmus egy démoni lény bennünk, aki valóban komoly kapcsolatba kerül az alkohollal, ilyet enged be az életébe. Én szabályosan megéltem az ettől való szabadulást, és utána nem volt már sok problémám vele. Természetesen jobban oda kell figyelnem, mint annak, aki nem volt olyan mélyen benne.

Ezután jön az a nyolc hónap az életemben, amiből négy és félről részletesebben szólok máshol, ezért most inkább átugrom. Egy hang azt mondta, hogy menjek ki Csíksomlyóra, fogtam hát magam és kimentem. Fogalmam sem volt, hogy pontosan miért is megyek. Már a sámánizmuson belül is érdekesnek találtam Assisi Szent Ferenc alakját. Az ő alakja sokat segített abban, hogy a kereszténységhez közelebb kerüljek. Akkor kimentem Csíksomlyóra, és megkeresztelkedtem.

A csíksomlyói remete lett a keresztapám, Antal testvér. Tíz-tizenkét kicsi árva cigány énekelt, és négy vagy öt ferences öreg sírdogált a keresztelőmön. Azt mondták, úgy mondtam el a hitvallást, hogy ők azt még nem is hallották olyan szépen. Tényleg gyakoroltam előző éjszaka. Ezután négy és fél hónapot kinn voltam még Csíksomlyón, és megbérmálkoztam.

Egy karizmatikus közösség megszólított, hogy menjek, és végezzem el velük a Szentlélek-szemináriumot. Én nagy erővel tiltakoztam ez ellen, mert addig a pontig semmilyen közösséghez nem tartoztam, és nagyon büszke voltam arra, hogy én vagyok a nagy „hegyivadász”, a „magányos farkas”. Tiltakoztam mindenféle komolyabb közösség ellen, és amikor a karizmatikus testvérek elkezdtek invitálni, hogy menjek el Szentlélek-szemináriumra, nagyon ellenálltam. Azt mondtam az Úrnak: „Ha Te akarod, adj valami jelet, és akkor elmegyek”.

Két nappal a határidő lejárta előtt teljesen világos jelet adott arról, hogy mennem kell. Elmentem. A bérmálkozásom előtti csütörtökön magnóról hallgattuk Katona atya tanítását, amelyben azt mondta: nagyon ritka esetekben előfordul, hogy a bérmálkozás szentsége és a Szentlélek-szeminárium Szentlélek-áradása egybeesik. Az enyém volt az egyik ilyen ritka eset. Azon az estén betöltött a Szentlélek. Énekelni kezdtem nyelveken. Nagyon szép volt. Úgyhogy ezzel az élménnyel mentem el bérmálkozni, és ugyanilyen erővel megéltem azt is…

Ezután hazajöttem.

Létrehozva 2017. augusztus 20.