Nyolcvan év után megépül a kápolna az Anna-réten

alt

Egy kis alapterületű, alig harminc négyzetméteres kápolna épül a hegyvidéki Anna-réten. A végleges tervek elkészültek, így akár már jövőre felépülhet a tájba illő miséző emlékhely, amit nyolcvan éve szorgalmaznak a hívek.

Alig harminc négyzetméteres alapterületű az az Anna-rétre szánt kápolna, aminek a tervei elkészültek, már csak az engedélyeztetések vannak hátra. A tájba illő miséző emlékhely, amely nagyobb létszámú szabadtéri mise megtartására is alkalmas, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Hegyvidéki Önkormányzat együttműködése eredményeként készülhet el – olvasható a hegyvidek.hu-n.

Nem új keletű a templom emelésének gondolata, vallási közösségek és egyházi képviselők immár nyolcvan éve szorgalmazzák a „Szűz Mária, a Világ Királynője Engesztelő Kápolna” kialakítását az Anna-réten. 1942-ben megalakult egy, a felépítéséért dolgozó szervezet, amely elkészítette a terveket a főváros által adományozott területre az Anna-rét mellett.

Már az alapkövet is felszentelték, sőt az építkezéshez szükséges anyag egy részét is a helyszínre szállították 1944 decemberére, amikor a szovjet csapatok érkezése miatt a munkálatok leálltak, majd az építőanyagok hirtelen eltűntek. A templomépítés szándéka megmaradt, de immár egy nagyobb, háromszáz fő befogadására alkalmas épületet terveztek. Mindszenty József bíboros 1947 szeptemberében ünnepélyesen elhelyezte az alapkövet, a kommunista államhatalom azonban megvétózta az építkezést.

Ötven év után, 1992-ben Salamin András és családja egy kis alapterületű kápolnát építtetett az Anna-réten. A hívek azonban a korábbi tervekről sem mondtak le, megalapították a Svábhegyi Világ Királynője Engesztelő Kápolna Egyesületet, hogy a Natália nővér látomásában megjelenő kegyhely megépülhessen az eredeti helyszínen.

A teljes cikk elolvasható itt.

Mária Natália nővérről további cikkek és videók honlapunkon megtalálhatók itt.

Share

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
6 nappal ezelőtt

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
17 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
80 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.