Lengyel Dorottya: A bögre

 alt

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) vers- és novellaíró pályázatot hirdetett A család Istentől rendelt közösség címmel. Napról napra bemutatjuk a díjazott alkotásokat. Az alábbiakban Lengyel Dorottya A bögre című novelláját olvashatják.

Borús téli délután volt. Borka a kilenc fiókos szekrény előtt egy széken állt és elmélyülten betűzte a családi bögrekészlet neveit. Hirtelen nagyon meglepődött:
– Mama, mama, ez mi? Komolyan Jézusnak is van egy bögréje?
Mama éppen a fazekat hozta be az ebédhez.
– Persze. Hiszen mindig imádkozzuk, hogy: Jöjj el Jézus, légy vendégünk! És ha egyszer eljön, még egy saját bögrét sem tudunk neki adni? Nézd, már Boginak is megvan a bögréje, pedig még kétéves sincs.

Borka merengve nézett a Jézusnak szánt bögrére. „Milyen jó is lenne, ha egyszer tényleg eljönne vendégségbe! Zalán atya mesélt is egy ilyen történetet hittanon. Jézus feltámadása után meglátogatta a tanítványait. A tanítványok nagyon féltek, hogy őket is megölik a zsidók, mint Jézust, ezért bezárkóztak a házukba. De Jézus így is be tudott menni, és azzal köszöntötte a tanítványokat, hogy: Ne féljetek! És a tanítványok annyira megörültek neki, hogy nem is féltek többé soha semmitől. Jó lenne, ha most is eljönne Jézus, akkor biztos nem kéne félni a járványtól sem. És gyakrabban találkozhatnék Mamával is.”

– Jössz, Borka? Evőeszközöket még hozz be, légy szíves, tudod, ott van a pult alatt a fiókban.
– Persze, hozom.
Ügyesen összeszedett mindent és már vitte is.
– Gyere... Imádkozzunk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen. Jöjj el, Jézus, légy vendégünk...

Csengettek.
De azért befejezték.
– ...áldd meg, amit adtál nékünk! Ámen.

Mama az ablakhoz ment. Kerek arcán elhalványult a mosoly. Az a hajléktalan volt, aki mindig ezen a környéken koldult. Sokszor behívta, segített neki, amiben tudott, nemcsak anyagiakban, de jó szóval, kedvességgel is. Már rájött, hogy ezekre a találkozásokra neki is nagy szüksége van. Öt gyerek felnevelése után nehéz egyedül maradni a szürke hétköznapokban. Amikor neki segített, mindig boldog volt. De most kivételesen nem örült jövetelének! Nagyon régen látta már a kisunokáját és most az együttlét minden percét neki akarta szentelni.

– Kimehetek kukucskálni? – a kérdés visszarántotta a jelenbe. Már újra mosolygott.
– Persze, szaladj!

Amikor utoljára voltak együtt, akkor jöttek rá, hogy Borka már olyan nagy lett, hogy feléri a kukucskálót a bejárati ajtón. Azóta áhítva várta, hátha becsenget valaki, és ő mehet ki ajtót nyitni.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.