Öt jótanács a „Szent Mónika Klub”  tagjai számára

Amikor a szeretteink távol vannak Istentől, kövessük Szent Mónika kitartását és bölcsességét.

Szent Mónika ünnepét augusztus 27-én tartjuk, ő a türelem és az édesanyák védőszentje. Életében tanúsított jámborsága vezetett ahhoz, hogy férje és anyósa megtért, két gyermeke vallásos életet kezdett, és fia, Ágoston egyházdoktor lett. A fiáért végzett folytonos imádsága és mások buzdítása az érte való imára szerepe játszott a Vallomásokban részletesen leírt hite történetében, és külső jele annak a belső valóságnak, amelyet mindannyiunknak egész életünkben folyamatosan végeznünk kell azokért, akiket szeretünk, és akik távol vannak a hittől.

Azok számára, akik csatlakoznak a „Szent Mónika Klub”-hoz, mert szeretteik eltávolodtak a hittől, van néhány szabály, amely az akaratlan tagsággal jár:

1. Szüntelen imádság. Hívjuk segítségül a szenteket, őrangyalaikat, kérjük a tisztítótűzben szenvedő lelkeket; kérjük az általunk ismert elhunyt lelkeket, hogy imádkozzanak azért, hogy ezek a tékozló lelkek méltóvá váljanak Krisztus ígéreteire.

2. Böjt és áldozatvállalás. Szent Mónika addig alamizsnálkodott és végzett felajánlásokat, amíg az ellenkezőjére fel nem szólították, és ezt az engedelmességet is felajánlotta áldozatként. Mondjunk le valami apróságról, amivel kifejezzük, hogy a hétköznapokban Isten akaratához alakítjuk akaratunkat, engesztelésül azokért a bűnökért, amelyekkel Istent megbántjuk.

3. Szeressük a tékozlót. Együnk velük, imádkozzunk a jelenlétükben, akár akarják, akár nem, és legyünk teljes mértékben jelen és hiteles módon hűségesek. Ne szűnjünk meg Krisztust ölteni magukra a jelenlétükben, hanem azzal mutassuk be Krisztust a jelenlétükben, ahogyan őket fogadjuk.

4. Kérjünk meg másokat, hogy velünk együtt imádkozzanak értük még akkor is, ha nem tudják, hogy szerettünk eltávolodott a hittől. A sokak által végzett közbenjáró ima lebontotta a tetőt, és lehetővé tette, hogy Krisztus és a vele lévők tanúi lehessenek a béna férfi barátai nagyszerű hitének. Mindannyian, akik imádkozunk egy másik személyért, segítünk lebontani a tetőt, hogy ezáltal megnyilvánuljon bizalmunk abban, hogy Isten meghallgatja imáinkat, és igyekszik meggyógyítani azokat, akiket szeretünk, még azon túl is, amit kérünk.

5. Kitartás. A Szent Mónika Klub tagjai megértik, hogy Isten egész életünket arra használja, hogy minden lelket magához vonzzon, és hogy egyetlen pillanat – egyetlen másodpercnyi odaadás, imádság, szeretet, áldozat vagy szolgálat – sem veszik kárba. Soha nem szabad elkeserednünk, mert mindig tudjuk, hogy Isten jobban vágyik a társaságukra a királyi menyegzőn, mint mi.

Szent Ágoston 31 évesen tért meg teljesen. Isten hajlandó életünk végéig várni a barátságunkra és a hitünkre. A mi feladatunk a vele való várakozásban az, hogy imádkozzunk a kegyelemért, hogy szükség szerint jelen lehessünk, és hogy szavainkkal, tetteinkkel, hallgatásunkkal vagy tétlenségünkkel ne akadályozzuk meg, hogy bárki is meglássa őt. Mindig örömteli reménységben kell várakoznunk.

A cikk forrása angol nyelven

E. Cs. fordítása

Létrehozva 2021. szeptember 8.