Másképp gondolkodni a halálról

Apámat nemrég diagnosztizálták ALS vagy másképpen Lou Gehrig-kórral, ezzel én és családom különös helyzetbe kerültünk. Egy teljesen normális és a várható tény közötti térben élünk, hogy egy 83 éves férfinak élete közelgő végével kell szembenéznie, és a beteges szomorúsággal, amit a hír okozott nekünk. Ugrálunk két érzés között, hogy minden normális és minden tragikus, naponta többször.

Eszembe jut, hogy a szembenézés a halállal szédületes szemléletváltása olyan dolog, amit mindig megtapasztalunk, bár általában – és szerencsére – tompa módon. A halál olyan dolog, ami minden valaha megfogant emberrel megtörténik, akár korán és remegve ér az élet küszöbére, vagy sok évtized után, és reszketve az évek súlya alatt.

Mindannyian együtt élünk a tudás eme nyers tényével attól kezdve, hogy nagyon fiatalok vagyunk, és mégis a halál rémülete eljön, ha valakit, akit szeretünk, vagy saját magunkat elkerülhetetlenül térdre kényszerít.

Ott a félelem a fájdalomtól és a fizikai cselekvőképtelenségtől – a képességek csökkenek addig, amíg már semmi sem marad, csak csövek, gépek, és méltatlanság a láthatáron. Szorongás annak reményében, hogy szelíd halál lesz, egy utolsó kilélegzés békés álomban, tudva egész idő alatt azt, hogy a legtöbb halál egy erőszakos elválás, talán elhúzódóan. És persze ott a közelgő különválás nagy szomorúsága, az együtt töltött boldog napok számának csökkenése, aminek egyszer vége szakad.

Mindezt felerősítette a múlt évben a világjárvány, ami arra kényszerített mindenkit, hogy nézzen szembe a természetes halálfélelemmel.

Ez nekünk keresztényeknek más lenne? Teljesen más.

Hitünk középpontjában a feltámadás nagy csodája áll, amikor Mesterünk miattunk győzedelmeskedett a halál fölött. Bizonyos értelemben ez volt az elsődleges oka az eljövetelének, nem igaz? Egész földi élete egy lankadatlan haladás volt ahhoz a sokkoló jelenethez a Kálvárián, amikor az ártatlan szelíden elszenvedte a legvadabb halált, amit egy kegyetlen birodalom tudott kitalálni.

„Csendesen elszenderülhetett volna”, de ehelyett meggyötörték és rászögezték a keresztre, hogy elviselje azt a fajta halált, amitől mi, emberek félünk a legjobban. És azután, hogy a mélybe szállt, amely minden teremtményét várja, feltámadt és életre kelt.

C.S. Lewis olyan jól fogalmazott, amikor azt mondta, hogy

Isten „a teremtés legmélyére szállt alá, és az egész megváltott természetet a vállán hozta fel”.

Ő megy elől és hív minket, hogy csatlakozzunk hozzá az otthon zöld és napos területén, melyet készített számunkra.

Isten eme cselekedete mássá teszi a halált számunkra, keresztényeknek. Az Ő végső szeretetének köszönhetően a halál végtelenül jó lett, többé már nem minden dolognak sötét és szörnyű a vége, hanem ez az isteni találkozáshoz való szükséges átjutás. „Halálnővér”, ahogy hívta Assisi Szent Ferenc, és elénekelte dicséretét.

Látom, hogy az apám már részt vesz ebben a jóban, az ő összes fájdalmán és a miénken keresztül. A bizonyosság, ahogy Isten saját szenvedését magához öleli, erőt ad apámnak az előtte álló nehéz úthoz, bátorsággal átitatva bizonytalan szívét, a szenvedéstől való félelmét gyengéd buzgósággá alakítva át a szemünkben érzett szomorúságért. A biztos remény, hogy Krisztus feltámadásával mi is feltámadunk, gyengéden tovább viszi őt. Az apám erősen bízik ebben.

Ez nem jelenti azt, hogy a kereszténység egyszerűen elutasítja a halál szörnyűségét. A vallásunk olyan Megváltót ad nekünk, aki gyászolt, sírt barátja, Lázár halála miatt. A Teremtő, akit nem köt az idő, tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, és mégis meghatotta szívét a halál ólomsúlya, Mária és Márta gyásza.

Mérhetetlen vigaszt nyújt számomra, hogy tudom: az a nagyon emberi gyász, amit akkor érzünk, amikor látjuk, hogy egykor legyőzhetetlen atyánk szelíden kivárja, hogy megmozdítsák vagy táplálják, visszhangra talál magának Istennek a szívében.

A halál jó, mert a Mester ilyenné tette. De nem maradunk egyedül, hogy bátrak legyünk azokban a pillanatokban, melyek horrora beteggé tesz minket.

Soha életemben nem voltam még ilyen boldog és hálás a hitemért.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. július 3.