Egyszer, amikor tizenéves voltam, apámmal sorban álltunk, hogy jegyet vegyünk a cirkuszba. Már csak egy másik család volt előttünk a jegypénztárig. Ez a család mély benyomást tett rám.

Nyolc gyermekük volt, valószínűleg 12 éven aluliak. Ahogy fel voltak öltözve, láthattuk, hogy nincs sok pénzük, de a ruhájuk rendes és tiszta volt.

A gyerekek jól viselkedtek, mindannyian sorban álltak, kettesével szüleik mögött, kézen fogva. Izgatottan fecsegtek a bohócok, állatok és minden dolog miatt, amiket aznap este látni fognak. Izgatottságukból érezhető volt, hogy még soha nem jártak a cirkuszban. Életük fénypontja lenne.

Az apa és az anya a család élén álltak olyan büszkén, ahogy csak lehet. Az anya a férje kezét fogta, és felnézett rá, mintha azt akarná mondani: te vagy az én lovagom, fényes páncélban. Ő pedig mosolygott, és örömmel látta, hogy családja boldog.

A pénztárosnő megkérdezte a férfit, hány jegyet kér. Büszkén válaszolt: „Kérek nyolc gyerekjegyet és két felnőttet, hogy a cirkuszba vigyem a családom.” A jegykiadó közölte az árat.

A feleség elengedte férje kezét, lehajtotta a fejét, a férfi ajka remegni kezdett. Aztán kissé közelebb hajolt és megkérdezte: „Mennyit mondott?” A jegykiadó megismételte az árat.

A férfinak nem volt elég pénze. Hogyan tudott volna visszafordulni és elmondania nyolc gyerekének, hogy nincs annyi pénze, hogy elvigye őket a cirkuszba?

Apám látva, hogy mi történik, a zsebébe nyúlt, előhúzott egy 20 dolláros bankjegyet, majd ledobta a földre. (A szó semmilyen értelmében nem voltunk gazdagok!) Apám lehajolt, felvette a 20 dolláros bankjegyet, megütögette a férfi vállát, és azt mondta: „Elnézést, uram, ez esett ki a zsebéből.”

A férfi megértette, mi történik. Nem könyörgött alamizsnáért, de minden bizonnyal nagyra értékelte a segítséget ebben a kétségbeesett, szívszorító és kínos helyzetben.

Egyenesen apám szemébe nézett, megszorította apám kezét a két kezével, rászorította a 20 dolláros bankjegyre, az ajka remegett, és egy könny folyt le az arcán, amikor válaszolt: köszönöm, köszönöm, uram. Ez nagyon sokat jelent nekem és a családomnak.

Apámmal visszamentünk a kocsihoz és hazamentünk. Az a 20 dollár, amit apám odaadott, az volt a mi cirkuszjegyünk ára.

Noha aznap este nem láthattuk a cirkuszt, mindketten olyan örömöt éreztünk magunkban, ami sokkal nagyobb volt, mint azt látni, amit a cirkusz valaha is képes nyújtani.

Aznap megtanultam, mit jelent adni.

Aki adakozik, az nagyobb annál, aki kap. Ha nagy akarsz lenni, nagyobb, mint az élet, tanulj meg adakozni. A szeretetnek semmi köze ahhoz, amire vársz, hogy megkapd – csak azzal együtt, amit várnak tőled, hogy adj – az viszont minden.

Az adakozás, mások megáldásának fontosságát soha nem lehet túlhangsúlyozni, mert mindig öröm az adakozás. Tanulj meg valakit boldoggá tenni adományozással.”

Katharine Hepburn: Everything Good in the World

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. március 19.