Miért készítsünk házi oltárt és hogyan fogjunk hozzá

A „házi oltár” kifejezés talán félelmetesen hangzik, de valójában az otthonunkban kialakított külön imahelyet jelent. Lehet a szoba sarka vagy az íróasztalunk sarka. A házi oltár, vagy másképpen házi szentély egy régi katolikus hagyomány, amely az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik.

Miért van szükség házi oltárra

A COVID-19 járvány miatt sokan még mindig nem tudunk részt venni a szentmiséken, és ebből adódóan a távolmaradás az Eucharisztia vételétől  Krisztus méretű űrt hagy a szívünkben. Ráadásul egyre több időt töltünk otthonainkban, mint valaha. Mikor máskor vigyünk be az Egyházból egy kisebb részt otthonainkba, ha nem most? 

Katolikusként az a hivatásunk, hogy mindennapi életünkben kövessük az Egyházat. Ennek egyik módja az, ha az Egyház otthonaink kialakításában is tükröződik. A házi oltár egy olyan fizikai tér, amely emlékeztet bennünket az Egyházra és csillapíthatja az Isten utáni vágyódásunkat.

10 ötlet a saját házi oltár elkészítéséhez

A házi oltár felállításának nincsenek szigorú szabályai. A legfontosabb, hogy egy olyan teret alakítsunk ki, amely elősegíti az imádságot és emlékeztet Isten jelenlétére, valahányszor elhaladunk mellette. Íme néhány ötlet a kezdéshez:

1. Sima felület

A házi oltárt egy sima felületre a legegyszerűbb elhelyezni, de nem kell várni, hogy legyen egy tökéletes bútordarab az induláshoz. A házi oltárt bármire felállíthatjuk: egy régi kisasztalra, egy erős polcra, akár egy pultra, de az étkezőasztal vége is megteszi. Ha nincs kéznél semmi, érdemes böngészni a Craigslist oldalán (csak óvatosan!) vagy a Facebook Marketplace-en. Előfordulhat, hogy sikerül ingyen megszerezni az ideális bútordarabot.

2. Vászonterítők

Nem feltétlenül szükséges terítőt helyezni az oltárodra, bár ez segíthet az templomi légkört teremteni az otthonodban. Ha még ennél is többet kívánsz, érdemes megpróbálni összehangolni a vászonanyag színét a liturgikus időszakkal. Ez finoman emlékeztet az Egyház ritmusára és időszakaira.

3. Gyertyák

Gyakran használunk gyertyát az imádsághoz. A katolikus hagyomány szerint a láng fénye Krisztusra emlékeztet minket, míg a füst Istenhez szálló imáinkat szimbolizálja. Ha gyertyát helyezünk az oltárra, az segít jobban összpontosítani az imára, és erőteljes fizikai jelként emlékeztet minket Isten jelenlétére.

4. A Szentírás

Legtöbbünk bűne, hogy nem olvassuk elég gyakran a Szentírást. Helyezzük a Bibliát a házi oltár tetejére, így nem felejtjük el azt olvasni imádságunk állandó részeként. Nincs jobb Isten Igéjénél.

5. Imakönyvek

Ugye ismerős az imakönyv gyűjtemény, amit valahol egy dobozban elrejtettünk? Vagy amelyik lassan halmozódik a plébániatemplom hátsó asztalán, valahányszor elmegyünk mellette? A házi oltár a tökéletes hely ezek tárolására. Miután sikerült az összes imakönyvet (szórólapokat,  prospektusokat, stb.) egy helyre gyűjteni, nagyobb valószínűséggel vesszük elő és használjuk őket.

6. Feszületek, szobrok és vallásos műalkotások

A házi oltár tökéletes hely elhelyezni feszületeket, szentek szobrait, vallásos műalkotásokat vagy ikonokat, különleges kegytárgyakat vagy ereklyéket, ha vannak nálunk ilyen. A gyertyákhoz hasonlóan ezek a tárgyak is a szellemi valóság fizikai emlékeztetőiként szolgálnak és segítenek elmélyülni az imában.

7. Térdeplő

A térdeplő használata az imádságos térben imádságunkat célirányosabbá/elszántabbá teszi, és közben az Egyházra is emlékeztet. Sajnos a térdeplők költségesek és nehezen beszerezhetőek. Ha a költségvetésünkből nem futja térdeplőre, és nincs kedvünk saját készítéséhez, egy egyszerű párna is megteszi.

8. Imakérések

Nehezen emlékszünk a ránk bízott imaszándékokra? Gyűjtsük össze az imakéréseket egy füzetbe, edénybe helyezett papírcédulákon vagy parafatáblára tűzve, és tartsuk azokat a házi oltár közelében. Így legközelebb imádság közben nem feledkezünk meg ezekről.

9. Rózsafüzértartó

Remek ötlet rózsafüzért tartani az imasarokban. Ha több is van, akkor érdemes valamilyen rózsafüzértartót felállítani, így megakadályozhatjuk, hogy elvesszenek vagy összegabalyodjanak. Felakaszthatjuk a falra szerelt kulcstartóra, vagy ha vékonyabb az erszényünk, egy rajzszögre is lógathatjuk ezeket. Egy kis edény vagy kosár is jó megoldás lehet, de ha több rózsafüzért is tartunk benne, könnyen összekuszálódhatnak.

10. Különleges tárgyak ünnepnapokra és liturgikus időszakokra

Ha tökélyre akarjuk vinni, a házi oltár dekorációját a liturgikus időszaknak megfelelően, vagy akár kedvenc ünnepnapokon is váltogathatjuk. Gondoljunk csak a házi betlehemre, a különböző színű vásznakra, szentek szobraira vagy imakártyákra, adventi koszorúkra, stb. A kis tároló dobozok alkalmasak az összes olyan elem tárolására, amelyek nincsenek éppen kiállítva. Rendezzük és címkézzük meg a tároló dobozokat liturgikus időszak vagy ünnep szerint, így szükség esetén könnyen megtaláljuk és elővehetjük őket.

A cikk forrása angol nyelven

E. Cs. fordítása

Létrehozva 2023. szeptember 13.