Életem legfőbb tanulsága a pünkösd

alt

Találkozás a 80 éves Kovács Gábor pap költővel

A közelmúltban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Kovács Gábor római katolikus pap és költő, többek között a Mágia és hit című könyv szerzője. Betegeskedése miatt visszavonultan él egy kis zsámbéki házban. Otthonában beszélgettünk vele.

– A Józsefvárosban született, ott töltötte gyermekkora egy részét, ahogyan egyik versében (Szülőföld) felidézi. Milyen családból származott? Vallásos nevelést kapott gyermekként?

– A Szentkirályi utca 47-es szám alatt laktunk. Ott ma egy nyomda van, akkor pedagógus vendégház volt Tanítók Háza néven. Ennek nagyapám először az igazgatója, majd a gondnoka volt, később már az sem. A kommunisták térhódításával párhuzamosan mi a nagyszüleimmel együtt kiszorultunk Rákospalotára. Hatéves koromban kezdtem iskolába járni, a Mária Terézia térre, amit nem sokkal ezután neveztek át Horváth Mihály térré. Büszke voltam a katolikus mivoltomra, mert Horváth püspök volt, bár nem tudom, fölszentelték-e. Akkor még nem tudtam, hogy szabadkőműves is volt, ma már nem vagyok büszke rá. A kérdésére visszatérve édesapám tisztviselő hivatalnokként dolgozott a Magyar Postánál, később egy másik vállalatnál. Édesanyám a természettudományi karra járt, tanárnő szeretett volna lenni, de amikor férjhez ment, abbahagyta az egyetemet. Hárman voltunk testvérek, én vagyok a középső, a nővérem él még, az öcsém tavaly halt meg. A szüleim hívők voltak, minket is ebben a szellemben neveltek. Mivel Rákosi elvtársék a gyerekkoromban már keményen garázdálkodtak, különösen édesanyám nagyon félt. Öccsét az oroszok elvitték hadifogságba, bátyját – a keresztapámat – viszont a hazai kommunisták bebörtönözték, éveket töltött bezárva. A Földművelésügyi Minisztérium 1948-as perének lett ártatlan áldozata.

– A szülei vallásossága azt is jelentette, hogy rendszeresen jártak templomba?

– Igen, szentségekhez is rendszeresen járultak, de én nem ministráltam. Második osztályos koromban lettem elsőáldozó. Hittem Istenben, Jézus Krisztusban, a szentségekben. Mégis szükségem volt egy nagyobb megtérésre.

– Ez mikor és hogyan következett be?

– Sok keresztény szellemiségű könyvünk volt, többek között Tóth Tihamér írásai. Ezeket olvastam. Szegény édesapám nem is sejtette, milyen mély benyomást tesznek rám ezek a művek. Mivel nem járhattam hittanra, édesapám bevezette, hogy esténként felolvas nekünk a vallásos kötetekből. Nagyon szerettük ezeket az alkalmakat. Mivel azonban gátlásos gyerek voltam, nem nagyon látszott rajtam, hogy milyen mélyen hatott rám az édesapám hite. Később azonban mégiscsak láthatta a gyümölcsét, mert igent mondtam az Úr hívására, és bejelentettem, hogy pap leszek. Először azonban elvégeztem a vegyészmérnöki szakot, a műszaki egyetemen, diplomát is szereztem. A hitem közben egyre erősödött. Sokat jártam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, és sok keresztény szellemiségű könyvre bukkantam. Úgy látszik, a kommunisták figyelme nem terjedt ki mindenre, nem tudták hiánytalanul felszámolni a klerikális reakció ideológiáját. Miközben a vegyészmérnöki szakra jártam, elolvastam többek között Schütz Antal Dogmatikáját, Kecskés Pál filozófiatörténetét. A vegyészmérnöki diploma megszerzése után jelentkeztem a szemináriumba, fel is vettek. Egy időben otthagytam a szemináriumot, mert túl komornak találtam az ottani légkört, végül azonban visszamentem, és 1969-ben váci egyházmegyés pappá szenteltek. (Azóta az egyházmegyék határainak változása miatt átkerültem az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe.)

– Ezek szerint lassan erősödött meg Önben a papi hivatástudat?

– Igen. A vegyészmérnöki szakot azzal a gondolattal végeztem el, hogy ki tudja, mire lesz jó. A diplomám ma is megvan a szekrényben. Végül nem használtam semmire. Szüleim, ha nem is túl lelkesen, de tudomásul vették a döntésemet, hogy pap leszek. A papi hivatást nagyra tartották, de édesanyám féltett, és nem egészen alaptalanul, mert a hatvanas évek elején még voltak papok elleni perek. Amikor azonban a szemináriumba kerültem, már enyhült a légkör.

– Az már a kádári „puha diktatúra” kezdeti szakasza volt. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Azt nem lehet mondani, hogy az Egyház szabad lett volna, de az biztos, hogy lazultak a bilincsek rajtunk. Nem kerültem börtönbe, annak ellenére sem, hogy akkoriban egy titokban felszentelt dominikánus beszervezett a Domonkos-rendbe. Eljutottam odáig, hogy három évre fogadalmat tettem, de az örökfogadalmat nem tettem le, mert nem találtam azt a barátságos, szeretetteli közeget, amely segített volna a hivatásom kibontakozásában. Voltak paptársaim, akikről tudtam, hogy titokban dominikánusok, de erről egymás között sem lehetett beszélnünk, és ez groteszk volt, nem jött létre közösség. Abban biztos vagyok, hogy az akkori titkosszolgálat tudott rólunk, de valamilyen, általam nem ismert ok miatt nem buktatott le bennünket. Ez a bizonyos puha diktatúra lényege: ha nem volt muszáj, nem avatkoztak be.

– Egy időben a magyar evangelizáló gitáros zene megteremtőjének, Sillye Jenőnek volt a szerzőtársa, és többek között három nagyobb lélegzetű alkotásnak – Perzsa oratórium, Kristályóriás, Jöjj, Lángoló! – a szövegkönyvírója. Hogyan és mikor került kapcsolatba Jenővel?

– A hatvanas-hetvenes években Tóth József „kereten kívüli” atya Újpesten működtetett egy egyházi kórust. Egyszer elmentem megnézni őket. Jenő is ott volt, sok más fiatallal együtt. Így ismerkedtünk meg, és lassan megszületett a három, Ön által említett mű: a Perzsa oratórium karácsonyi misztériumjáték, a Kristályóriás húsvéti, a Jöjj, Lángoló! pedig pünkösdi. Verset írtam Jenő Szent Imréről, Szent Margitról szóló zenéjéhez is. Ezek alkotása közben számos lírai vers is született, amiket nem szántam megzenésítésre. Szereztem viszont dalszövegeket is, amelyek közül Jenő többet megzenésített, egy részüket rendszeresen énekelte a koncertjein. A többi nem vált ismertté.

– Milyen volt a kapcsolata Jenővel?

– Közös témákkal foglalkoztunk. Elmentem néhány koncertjére, egyfajta lelki kapcsolat is kialakult közöttünk, bár ez nem volt valami erős. Jenő kiváló dalokat szerzett, mindmáig sokan és lelkesen éneklik a szerzeményeit. Szívesen írtam szövegeket a dallamaira, de úgy éreztem, nem lenne jó, ha teljesen ráállnék a gitáros ifjúsági vonalra. Ma is az a véleményem, hogy nem csak a gregorián az egyetlen egyházi zene. A II. vatikáni zsinat is világosan tanítja, hogy másfajta zenei irányzatok is megengedhetők.

– A kádári rendszer, bármennyire is puhának nevezzük, nem vette jó néven, ha az Egyház a fiatalokkal foglalkozik. Ön viszont az evangelizáló zene révén intenzív kapcsolatba került a fiatalokkal. Hogyan viszonyult ehhez az Állami Egyházügyi Hivatal?

– Nem lettem ugyan érsek, nem futottam be egyházi karriert, de más következménye nem volt. Többször ellátogattak hozzám a Belügyminisztérium emberei, de nem történt semmi különös, nem esett bajom, nem tettek ellenem adminisztratív lépéseket. Ami a fiatalokhoz fűződő kapcsolatomat illeti: szerettem őket, ám mivel zordonbordon természetem van, nehezen tudtam a szívükhöz férkőzni. Sok minden történik egy fiatal életében, többek között együtt kell élniük a szexuális problémákkal, és e téren én nem voltam szakavatott. Tanítottam nekik az erkölcstant, de nem tudtam igazán segíteni rajtuk. Nem „zsémbes vénasszonyként” viszonyultam hozzájuk, de megalkuvásmentesen adtam elő nekik az Egyház tanítását. Ma is ugyanazt mondanám nekik, mint negyven-ötven évvel ezelőtt, mert az igazságból nem lehet engedni. Csak ma már jobban fájna, mint akkor, mert közben felismertem, hogy a fiataloknak mennyire nehéz megtartóztatniuk magukat a szexuális élettől a házasság előtt, és nem is látják az értelmét. Sokkal nagyobb együttérzést tanúsítanék irántuk, ám ennek ellenére sem mondhatnék mást. A szexuális kapcsolatnak ugyanis rendkívül mély erkölcsi üzenete van: egész lényemmel szeretlek téged, egész lényemmel befogadlak, és egész lényemmel neked ajándékozom magam. Ezt nagyon szépen megfogalmazta Szent II. János Pál pápa A test teológiája című tanításában. Magam is ebből értettem meg igazán a keresztény szexuális erkölcs lényegét: hogy a szexuális aktus szimbólum, amivel lehet igazat mondani, de lehet hazudni is. Hazuggá válik, ha valaki a másiktól megkapja, de közben maga nem tartja meg a házastársi hűséget. Ma már világos számomra, hogy ez nagyon-nagyon nehéz, de lehetséges. Ismerek olyan házastársakat, akik képesek erre.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.