Ákos: Kétkedő ember vagyok egy kétkedő korban

 alt

„Megtérésből nem lehet egyszer és mindenkorra levizsgázni, az egy állandó folyamat. Minden nap elölről kezdődik, hullámzik, hol közelebb vagyunk hozzá, hol távolabb” - mondta a Vasárnapnak adott interjújában Kovács Ákos énekes-előadóművész. A népszerű zenésszel a hazai könnyűzene keresztény tartalmairól beszélgettünk.

– Az életműve a bizonyíték arra, hogy a könnyűzene valóban sokakat képes megszólítani – valamint arra is, hogy komoly társadalmi igény van a keresztény gondolatok dalba foglalására. A magyar közönség mennyire tekint reményre szomjasan, a szent amolyan „pótlékaként” a dalaira? Hogyan emelheti fel a lelkeket egy dal, egy előadó, egy koncert?– Igazán! Szerencsére ebben a műfajban előttem is sokan szóltak tömegekhez. Pótlék nem szeretnék lenni senkinek, a dalaimban pedig az jelenik meg, ami foglalkoztat. Ha az élet szent, márpedig szerintem az, akkor az élet dolgairól beszélni alapvetően szakrális gesztus. Szerintem a jó művészet alapjaiban szakrális. Sokszor átéltem már, hogy bár nagyon sokféle ember jár a koncertjeimre, különböző indíttatással, neveltetéssel, műveltséggel, mégis hasonló dolgokat élünk át együtt – egy-egy ihletett pillanatban ugyanolyan vagy legalábbis nagyon hasonló érzések jelennek meg bennünk.

Többször kaptam már olyan visszajelzést is, hogy valakinek egy dal irányította rá a figyelmét valamire, ami nekem is fontos: ennél többet nem is kaphat az ember szerzőként, előadóként.

– Pályája elején talán csak néhány dala szólt a hitről, az istenkeresésről; 2000 után viszont megsokasodtak a keresztény témájú szerzeményei. Milyen személyek, gondolatok vezetették Isten felé?– Szerencsésnek érzem magam, mert normális családban nőttem fel a testvéremmel együtt, férfi volt az apám, ízig-vérig nő volt az édesanyám. Szerény anyagi körülmények, rendezett hétköznapok, szép ünnepek jellemezték a gyerekkoromat. Nem kaptunk vallásos nevelést, de a legnagyobb családi ünnepeinket a hit jelölte ki, így fiatal felnőttként mi magunk tölthettük fel tartalommal az otthonról kapott kereteket. Az öcsém nászmiséje döbbentett rá sok mindenre, de radikális váltást nem éltem meg, nem vagyok afféle nagy megtérő, aki az alkoholizmust vagy a játékszenvedélyt hagyja ott Jézusért. Sokat köszönhetek Eperjes Károlynak, aki a jó felé lökdösött, rengeteget kaptam Grácián testvértől, aki a pasaréti közösséget tartotta össze, és akit ma is barátomnak mondhatok. Hitbéli kérdésekben legfontosabb vezetőm dr. Farkas Attila atya, aki ma, 91 évesen is a Bazilikában szolgál. Vele több zarándoklaton is jártam, nagyon sokat tanultam tőle, igazi példakép örökös derűvel, kitartással, tűréssel, emberszerető egyenességgel. Megéreztem, hogy

megtérésből nem lehet egyszer és mindenkorra levizsgázni, mert állandó folyamat, minden nap elölről kezdődik, hullámzik, hol közelebb vagyunk hozzá, hol távolabb.

– Közel húsz éve minden koncertje a színfalak mögötti közös imával kezdődik. Hite, istenképe mennyiben változott meg a Bonanza Banzai A Megváltója óta?

– A Megváltó éppen harminc esztendővel ezelőtt született, és a dal kapcsán megélhettem azt, amit sokszor megtapasztalok ma is. Gondolom, majdnem mindenkivel előfordult már, hogy kimond valamit, amit csak sokkal később ért meg. Így voltam én ezzel a szöveggel. Ebben keresőként, naivabban fogalmaztam meg valamit, ami hatással lett az egész életemre.

A közös imáról annyit, hogy jó néhány évszázadon át semmilyen fontos munkába nem fogtak az emberek imádság nélkül, se szántóvető, se polgár, se a király.

Mi csak ezt a hagyományt folytatjuk: számunkra a koncert fontos dolog, amire sokat készülünk, de mindig kérjük az égi segítséget is.

– Egy-egy keresztény témájú dal megalkotásakor honnan meríthet ihletet a művész, ha elakad?

– Olvasmányokból, a Szentírásból, művészi alkotásokból lehet ihletet meríteni, ha amúgy nem volna.

De a legfontosabb a megélt hitélmény, enélkül nem érdemes hozzáfogni.

Vicces, de amikor például A kezdet előtt című szöveget írtam, elővettem a Teremtés könyvét, hogy leellenőrizzem, jó sorrendben írtam-e a dolgokat. Anna lányommal közös dalunknál, az Elhiszemnél egy Fra Angelico-festmény és Michelangelo Pietája lebegett a szemem előtt. Más segítséget nem szoktam igénybe venni.

– A keresztény könnyűzenét játszó együttesek már távolról sem csak a templomokban vannak jelen – ugyanakkor szélesebb körű társadalmi elismertséget, közönségsikert általában mégsem tudnak maguknak szerezni. Mi lehet ennek az oka? Fiatalon „ciki” Jézusról énekelni, a dicsőítő zene képviselői soha állhatnak majd a nagyszínpadra?

– Hallottam már nagyon komoly zenekart is ebben a műfajban, de az az általános tapasztalatom, hogy a direkt dicsőítés formanyelve szinte csak a hívőkről vesz tudomást. Ez Bach korában nem jelentett problémát, de ma, a lényegében deszakralizált közgondolkodás korában más a helyzet. Ezt persze cáfolja sok koncert, ahol ilyen bandák lépnek fel – és valóban sokan is vannak. Bevallom, a direkt dicsőítés hallgatóként nem az én műfajom, alkotóként pedig teljesen más úton járok. Kaptam már olyan úgynevezett „keresztény” kritikát is, miszerint az én dalom nem szólhat Jézusról, ha nem mondom ki a dalban a nevét.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.