Székely János a menekültkérdésről, demográfiai válságról, az Egyház hitelességének mércéjéről

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2019. november 13-án körlevelet bocsátott ki Megújulás a szeretetben címmel korunk négy kiemelt társadalmi problémájáról. Ennek kapcsán kérdeztük Székely János szombathelyi megyéspüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnökét.

– A Megújulás a szeretetben címmel közreadott körlevélben négy kiemelt társadalmi problémát érintenek. Társadalmi kérdésekben korábban is megszólalt a püspöki konferencia. Miért tartották aktuálisnak a társadalmi iránymutatás közreadását?

– Az evangélium fénye, a hit és a szeretet ereje nemcsak az egyes emberi szíveket, életeket akarja beragyogni és átalakítani, hanem át akarja járni, át akarja formálni az egész világot, a társadalmat is. Az evangélium só, amely ízt ad a világnak, kovász, amely átjárja az egész tésztát.

Az Egyház ezért mindig is, de különlegesen a Rerum novarum enciklika kiadása óta (1891) tanításával igyekezett megvilágítani a társadalom különböző kérdéseit (például a munkások vagy a fejlődő országok helyzete; a világgazdaság igazságosabbá tétele; a teremtésvédelem stb.). Ebben a szellemben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is adott ki néhány dokumentumot, például A megfogant élet védelméről (1956), Igazságosabb és testvériesebb világot (1996), Boldogabb családokért (1999), Felelősségünk a teremtett világért (2008) címmel.

Az utóbbi évek eseményei (például a menekültválság, az egyre nyilvánvalóbbá váló demográfiai válság, a legszegényebbek nehéz helyzete) arra késztették a püspöki konferenciát, hogy egy újabb dokumentumban fogalmazzon meg néhány gondolatot arról, hogyan látjuk az evangélium fényében ezeket a társadalmi jelenségeket, és milyen lehetséges kivezető utak vannak az említett problémákból.

– Miért pont erre a négy kérdéskörre esett a választás?

– A menekültválság igen sok emberben felvetette a kérdést, hogyan kell ehhez az új helyzethez emberségesen, az evangélium szellemében, ugyanakkor a nemzeti identitásunkat és megmaradásunkat nem feladva hozzáállnunk. Hasonlóképpen egyre többen érzékelik, hogy a népességfogyás olyan méreteket ölt, amely lassanként visszafordíthatatlanná válik, és sokan keresik a folyamat megállításának lehetőségeit. Éppígy égető kérdés hazánkban a legszegényebbek, köztük a romák helyzete, amelyen ha nem tudunk javítani, az az egész nemzet számára beláthatatlan negatív következményekkel járhat. Negyedikként az oktatást vettük ezek mellé a kérdéskörök mellé, mert az egyházi iskolák az a terület, ahol az egyházak az utóbbi időben olyan értéket tudtak a magyar társadalom számára adni, amit nagyon sokan elismernek, és amely a magyar jövőnk egyik legfőbb záloga, reménysugara lehet.

– Hogyan zajlott a körlevél előkészítése, milyen munkafolyamatok jellemezték?

– A püspöki konferencia kijelölt egy öt püspökből álló munkacsoportot, melynek tagjai Erdő Péter bíboros, Udvardy György érsek, Orosz Atanáz, Varga László és jómagam voltunk. Egy-egy témakör felelőse egy-egy püspök lett, ő koordinálta annak a témakörnek a megtárgyalását, a konklúziók megfogalmazását.

– Kik segítettek az egyes területeken a kérdések vizsgálatában, elemzésében?

– Az egyes témakörök esetében hozzáértő akadémikusokat, népesedés- és családpolitikai, romológiával, népmozgásokkal, szegénységgel, oktatással stb. foglalkozó neves szakembereket kértünk meg, hogy segítsék a reflexióinkat. A szakemberek egy része egyházközeli ember volt, de voltak az Egyháztól távolabb levő, ám szakterületükön belül széles körben elismert személyek is.

– Vegyük sorra a kérdésköröket. Miért fontos minden korban figyelni a demográfia kérdéskörére? Milyen következményekkel járhat a népesedési krízis, és mit tehet ebben a helyzetben az Egyház?

– Sokatmondó a demográfiával foglalkozó fejezet címe: A gyermek – áldás. A gyermek az egyik legnagyobb kincs, amit a Teremtő egy házaspárnak, a tágabb közösségnek, a nemzetnek és a világnak adni tud. Az Egyház segíthet a demográfiai krízis megoldásban a család értékének felmutatásával, a házasságra való felkészítéssel, családos közösségek létrehozásával. Az állam is tudna tenni ezért a célért – az eddigi családokat erősítő és támogató rendelkezéseken túl – a megfogant élet védelmében hozott intézkedésekkel, a krízishelyzetben levő édesanyák még intenzívebb segítésével, a családi életre nevelés programjának kiterjesztésével. Sokat tehetne a média is a családbarát kultúra megteremtéséért.

A dokumentum külön figyelmet szentel annak, hogy a kisgyermek számára óriási kincs, ha az édesanya otthon van, vele tud lenni. Fontos lenne ezt a lehetőséget minél több édesanyának megadni, fontos volna a nagycsaládos életpályamodellt kiterjeszteni, minél többek számára elérhetővé tenni. Javaslat hangzik el a dokumentumban arra vonatkozóan is, hogy a gyermeknevelés költségeit számítsák be a nyugdíj összegébe.

– A nevelés-oktatás terén mindig van lehetőség a fejlődésre. Ezekben a hetekben kényszerűségből nemcsak elindult, hanem folyamatosan zajlik a digitális oktatás. Mi a legsürgősebb tennivaló az új nemzedékek érdekében?

– A dokumentum leszögezi, hogy a gyermek nevelésének legfőbb felelősei a szülők. Ők kell, hogy döntsenek arról is, hogy milyen szellemiségben, milyen értékek alapján történjen a gyermekük iskoláztatása. Az Egyház felkínálja a maga sok évszázados tapasztalatát az oktatás és nevelés terén. Mindig a teljes emberre figyelve igyekszik a fiatalokat segíteni a kibontakozásban. A dokumentum külön felhívja a figyelmet a hátrányos helyzetű gyermekek minőségi oktatásának fontosságára.

– Jézus azt mondta, „szegények mindig lesznek veletek”. Ferenc pápa a járvány idején elmondott beszédeiben mindig hangsúlyozza a szolidaritás kifejezését, az elesettekre való odafigyelést, segítést. A körlevél is külön témát szentel a kérdésnek. Miért vak a világunk a kérdésben?

– A dokumentum azzal a megállapítással kezdi a szegénység témájának tárgyalását, hogy természetesen minden embernek kötelessége minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy önmagát és a családját eltartsa. Ugyanakkor a püspökkari írás arra is felhívja a figyelmet, hogy egy társadalom emberségének, sőt az Egyház hitelességének is egyik legfontosabb mércéje, hogy tud-e irgalommal, segítő szeretettel fordulni a rászoruló, a gyönge, a beteg, az idős felé.

A dokumentum külön kitér a szociális ágazatban dolgozók bérrendezésének szükségességére, valamint a pszichiátriai bennlakásos férőhelyek számának növelésére (amely sok hajléktalan számára az egyetlen reális megoldás).

A romák helyzete kapcsán a dokumentum leírja, hogy míg a rendszerváltozás idején még a romák kb. 87%-a dolgozott, addig 1993-ban már csak a munkaképes romák 28%-ának volt munkahelye. Néhány év alatt a korábban dolgozó romák több mint kétharmada veszítette el az állását. Bár ez a helyzet némileg javult az utóbbi években, a cigányság munkához juttatása ma is kulcsfontosságú feladat. A roma fiatalok iskolázottsága sokat javult az utóbbi évtizedekben, ám sajnos manapság is nagyon sok roma fiatal hagyja el végzettség megszerzése nélkül a középiskolát. Sokak számára rendkívül nehéz a nyomorból való kitörés. A dokumentum hangsúlyozza, hogy meg kellene találni az egyensúlyt a munkára való ösztönzés és a legsérülékenyebb társadalmi rétegek emberhez méltó életfeltételeinek biztosításához nyújtott segítség között. Mindkettőre szükség van.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. május 9.