"Az emberiség vagy visszatér Istenhez, vagy elpusztul"

alt

Az utóbbi években havi rendszerességgel szerveztünk 777 OFFLINE eseményeket, ahol ismert vendégeket szólaltattunk meg különböző témákban, a járvány azonban egy új műfajra “kényszerített” bennünket, így született meg a 777 ONLINE. Az első beszélgetésünk vendégei Eperjes Károly színművész és Bese Gergő atya voltak.

A Kossuth-díjas színművész elárulta, hogy a mostani helyzetben a legnagyobb problémát nem a színházi munka hiány okozza számára:

“A legnagyobb problémát az jelenti a számomra, hogy nem tudok minden nap szentmisére járni. A munkafeltételek adottak, a feladatokat el kell végezni. A Kaposvári Egyetem diákjait interneten keresztül oktatom, habár korábban kerülni akartam a számítógép használatát.”

Balczó András olimpiai bajnok öttusázó a napokban úgy nyilatkozott, hogy a járvány egy utolsó figyelmeztetés a számunkra Istentől. A mondatra sokan felkapták a fejüket, de Bese Gergő atya egyetért a klasszis sportolóval:

„Kaptunk egy utolsó figyelmeztetést. Nagyon lazán vettük a természet sikolyát, amikor láttuk az erdőtüzeket és árvizeket akkor megvontuk a vállunkat mondván, hogy ez nem nálunk történik. Nem akartunk kilépni a fogyasztói társadalmunkból, a komfortzónánkból, a keresztény jelképeket pedig kidobtuk az életünkből. Most viszont egy láthatatlan gyilkos ellenség lopózott be az otthonainkba, amitől megrettentünk. A gonosz pont így ólálkodik be az életünkbe, így veszi el a lelki szabadságunkat.

Abban reménykedem, hogy ezt a lelki szabadságot vissza tudjuk szerezni azután, hogy a koronavírust legyőztük.”

A színművész és a fiatal pap is hangsúlyozta a beszélgetés során, hogy a templomokat nem szabad bezárni ebben a helyzetben:

Eperjes Károly: „Tegnap beszélgettem Bíboros atyával és gratuláltam neki, amiért az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében arra buzdítja a papokat, hogy szolgáltassák ki a szentségeket, hogy áldozhassanak azok, akik a megszentelő kegyelem állapotában vannak – és gyónhassanak azok, akik még nem. Van olyan pap barátom, aki kint gyóntat egy padon, a gyónó pedig egy másikon ül vele szemben. Most is van rá mód, hogy a szentségekhez járuljunk, én minden nap törekszem arra, hogy áldozhassak.

A templomok nincsenek bezárva, be lehet oda menni!

Én három templomban voltam, ahol kint van az Oltáriszentség, és mindenki akkor megy imádkozni, amikor szeretne. Ébredjünk fel, Jézus nincs bezárva!”

Bese Gergő atya: „Igenis ki kell nyitni az ajtókat, oldjuk meg az áldozást és a gyónást. Én is gyóntatok, én az egyik biciklit támasztom közben, a gyónó pedig a másikat! Az emberek most azt hiszik, hogy a templomok bezártak, de ez nem igaz.”

A római katolikus pap külön kitért arra, hogy a járványveszély idején rengeteget műtétet töröltek, de abortuszt ugyanúgy végre lehet hajtani. Bese Gergő atya szerint ez “galád és alattomos”:

“Alattomos és galád dolog az, hogy fennhangon hirdetjük az életvédelmet, de a létfontosságú műtétek között – amelyeket most a járvány idején el lehet végezni – az abortusz is benne van. A rákos műtétjével egyenrangúvá tesszük azt, hogy kioltunk egy életet.”

Az interjú egyik fontos témája a fiatalok voltak: Eperjes Károly szerint sokkal nehezebb a helyzetük, ennek oka pedig a relativizmus:

“A mostani fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak mint mi, mert most a relativizmus dúl, amely azt mondja, hogy mindenkinek igaza van. De ha mindenkinek igaza van, akkor senkinek sincs igaza. Pedig Isten az igazság, az út és az élet! Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy ez nem mehet így tovább. Az emberiség vagy visszatér Istenhez, vagy elpusztul.”

A teljes cikk, illetve a beszélgetés videofelvétele megtalálható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.