Mit tettek régebb a járványok megfékezésére?

Bergamo

Olvasom a hírekben, hogy Bergamóban a krematóriumok nincsenek felkészülve a rengeteg halottra. Drámai a helyzet, senki nem volt erre a járványra felkészülve.

Az első világháború idején, Marosvásárhelyen 1917 végén kitört a diftéria járvány, hulltak az emberek. Nagymamám mesélte, hogy 1918 tavaszán az édesanyja elkapta. Nagymamám akkor 14 éves volt, az apja valahol a fronton, és még volt három kisebb testvére: 3 és 12 év közötti.

Mikor az édesanyja már nem volt magánál, szekérre tették a nagynénjével és elvitték a kórházba; az udvaron volt már csak hely, ott is halt meg. Nem volt idő se utolsó kenetre, se díszes koporsóra: sima deszkákból készített "faládák" álltak a hátramaradottak rendelkezésére koporsó gyanánt, túl sok volt a halott, és kevés a munkabíró férfi. A kórházban a szemük előtt oltott meszet öntöttek a koporsóba, ráfektették a zsákba zárt holttestet, betakarták oltott mésszel, és rászegezték a koporsó tetejét. Elhantolás után szintén oltott meszet öntöttetek a kriptára, egyfajta jelzés lehetett szerintem.

Magukra maradtak, mert a szomszédaik, a rokonok féltek tőlük, nehogy elkapják a diftériát. Nagymám átvette az édesanyja szerepét. Gyerekek voltak, de külső segítség nélkül kimeszelték a házat, a kapu bejáratához és a lábtörlőre rendszeresen oltott meszet öntöttek. Mind a négyen túlélték a járványokat, (később kitört rövid időre a fekete sárgaság is), és az édesapjuk is élve tért haza a háborúból Isten segítségével. Akkoriban évente minimum kétszer kimeszelték a házat.

A  teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.