Ne szakadjanak meg kapcsolataink a járvány idején!

Felelős döntést kell hoznia mindenkinek, hogy kora, egészségi állapota, a környezetében élők veszélyeztetettsége okán mit csinál és hova megy, kivel találkozik élőben – és hol kell áttérni a virtuális találkozás lehetőségeire, a rizikó csökkentése érdekében.

Néhány tippet szeretnék adni elsősorban olyan kisközösségek, imacsoportok számára, akik még nem döntöttek, vagy tanácstalanok ebben a kérdésben.

A közlekedés egyik alapszabálya sötétedés után a „látni és látszani”. Valahogy így kell értelmezni a közösségi együttlétet is. Ha veszélyeztetettek vagyunk, ne menjünk közösségbe. Ha olyan helyen dolgozunk, ahol sok emberrel kell kapcsolatba lépnünk, akkor erre gondolva a személyes kapcsolatokat korlátoznunk kell, mások érdekében. A 2 méteres távolsági szabály zárt térben eleve ki kell, hogy zárjon bizonyos csoportos együttlétet, akár közös ima, akár szentségimádás céljából szoktunk összejönni.

Legyünk kreatívak

Ne arra találjunk kibúvót, hogyan találunk „kiskaput” az együttlétre, hanem használjuk az internetet jó célra.

1. Egyéni/családi megoldások

1.1         Ima otthon

Ha még nem készítettünk imasarkot otthonunkban, itt az ideje. Ez lehet a szépen berendezett házioltár, de megteszi egy szék és egy asztal, ahol magunk elé teszünk egy szál gyertyát, egy keresztet, a Bibliát és esetleg egy imafüzetet – ahol kettesben vagyunk Istennel.

Ide sorolhatjuk azt az esetet, ha valamilyen okból nem veszünk részt templomi szentmisén, hanem otthonról követjük, akár a tévében vagy a számítógépen. A közmédia közvetítései mellett számos egyházmegye biztosítja az online miseközvetítést, célszerű erről tájékozódni saját egyházmegyénk, templomunk honlapján vagy Facebook oldalán. A március 15-i hétvégére például ennyi közvetítést ajánlottak a médiában

1.2         Virtuális szentségimádás

Az internet számos lehetőséget kínál, hogy időnként a képernyőn levő Oltáriszentségre pillantva elcsendesedjünk az Úr jelenlétében.

1.3. Virtuális imaközösséghez csatlakozás

–             Sürgősségi imaközösség. Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

–             Imaszolgálat haldoklókért. Amennyiben az Ön környezetében van egy haldokló, írjon itt egyszerűen egy bejegyzést vagy a honlapunkon egy kommentet és azon a héten naponta kb. 10-20 ember fog érte imádkozni.

–             „Szent József Imaközösség” édesapáknak. A házastársért, gyerekekért, unokákért imádkozni az édesapáknak legalább annyira fontos, mint az édesanyáknak.

2. Csoportos megoldások

Hozz létre virtuális közösséget saját csoportod számára.

A lista több mint bőséges, hogy milyen programot, applikációt használjunk a virtuális közös tér eléréséhez. Saját tapasztalatom alapján a Skype (Microsoft) és a Viber (Rakuten) programokat ajánlom elsősorban. A programok többsége mind számítógépen, mind okostelefonon elérhető – előző esetben sokkal kényelmesebb csak a beszélgetésre figyelni, mint fogni a telefont közben. További megoldást jelenthet a Google Hangouts szolgáltatása. Bármelyiket használjuk, tájékozódjunk előtte a következőkről:

  • a leendő résztvevők többsége melyiket használja már (újabb alkalmazást/programot sokszor nem jó szívvel tölt le az emberek többsége)
  • az ingyenes verzió szolgáltatásai megfelelőek-e számunkra
  • vannak-e feltételek a használathoz (pl. mindenkinél szükséges Gmail fiók megléte vagy sem)
  • van-e olyan személy, aki fel tudja vállalni a moderátor szerepét (szót ad másoknak, irányítja a beszélgetést)

Mire jó a virtuális közösség?

Többre, mint gondolnád. Ahogy a családok nagy része a külföldön dolgozó-tanuló-élő családtagokkal való kapcsolattartásra használják, te is alkalmazhatod például az alábbi célokra:

  • járvány ideje alatt virtuális találkozó szervezése (közös ima, egymás bátorítása)
  • ha közösséged tagja nem egy lakóhelyen élnek, akkor a személyes találkozókat ki kell váltani a járvány ideje alatt ilyen virtuális lehetőséggel
  • idős rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartásra (ha rendelkeznek internet hozzáféréssel) – ezt természetesen megteheted vezetékes vagy mobiltelefon segítségével, bár ez pénzbe kerül
  • továbbképzésre, programegyeztetésre (ezt papok-szerzetesek is átgondolhatják, hogy ez számukra is alkalmas-e). Az elhangzó előadás tematikája és tartalma nem lehet bizalmas jellegű, mivel nem minden esetben biztosítható, hogy a beszélgetésben valóban csak az érintett felek vegyenek részt.
  • templomi közösség egymás közötti kapcsolattartásához, ha a fizikális jelenlétre nincs feltétlenül szükség
  • ha nem zárkóztok el a közös együttléttől a járvány ideje alatt és a közösségi helyiségben van internet, akkor a távollevők is be tudnak kapcsolódni az ott folyó programba. Ha minden helyszínen jó az internet kapcsolat, akkor akár interaktív módon, ha csak a közösségi helyiségben, akkor is tudják követni hangban és/vagy képben az eseményeket.
  • a mostani járványt felfoghatjuk egyfajta evangelizációs lehetőségnek, hogy elmondjuk másoknak, hogyan tartjuk a kapcsolatot barátainkkal, rokonainkkal, testvéreinkkel ezekben a nehéz időkben.
  • bátorítsuk azokat, akiknek anyagi lehetőségei ezt megengedi, hogy egyrészt rendeljenek otthoni internet hozzáférést, másrészt használják ki ezt az időt az internet és olyan programok megtanulására, melyek segíthetik a kapcsolattartást, a magány és elszigetelődés érzésének csökkentését, a drasztikusan lecsökkent kulturális lehetőségek más módon történő kielégítését

Ez a lista korántsem teljes. Ha mindent Isten nagyobb dicsőségére kívánunk fordítani, akkor vegyük birtokba ehhez az internetet is. Ne feledkezzünk meg az internethasználat veszélyeiről (vírusok, zsarolóprogramok, felugró szexhirdetések, stb.), szükség esetén kérjük ebben járatos testvérek segítségét.

A legfontosabbat a végére hagytam:

  • Ima internethasználat előtt

Létrehozva 2020. március 15.