Istenkereső mozdulatok

 alt

Neve után az SVD (Societas Verbi Divini) az Isteni Ige Társaságát jelenti, vagyis a misszionárius verbita rend tagja. Elhivatottsággal jött Magyarországra, a láthatatlan értékekben hisz. Madassery Benvin Sebastian szerint egészséges, boldog életet élni csak közösségben lehet.

– A trópusokról érkezett, hogy bírja nálunk a hideg téli napokat?
– Megszoktam már a telet. Ma reggel, hogy leesett a hó, kis videóüzenetet küldtem a szüleimnek a havazásról. Tizenhét évvel ezelőtt, amikor először léptem magyar földre, nem hittem a szememnek, pár pillanatig megszólalni sem tudtam, csak néztem, hogy fehér az egész világ. „Esik a hó!” – mondta Béla testvér, aki kijött elém a repülőtérre, Zoli atya pedig rám terítette a kabátját. Egy szál vékony ingben, 30-40 fokos hőségből indultam Délnyugat-Indiából. Kerala államban, ahol születtem, egész évben zöld a természet, a párás és meleg tengerparton 22-23 fok nekünk már hidegnek számít. Gyerekkorom szerecsendiófák, kókuszfák, különböző színű és ízű mangó- és banánültetvények között telt. Szabadidőm legnagyobb részét a közeli folyónál – vagy inkább a folyóban – töltöttem barátaimmal és testvéreimmel. Hóban ugyan nem szánkóztunk, de a gyerek minden helyzetben megtalálja a játékot: az esős évszak idején hatalmas leveleken húzkodtuk egymást a sárban, úgy csúsztunk egyenest a folyóba. Másféle hatások értek, másként is telt a gyerekkorom, mint az Európában élő testvéreké, egyetlen dolgot: a keresztény hitet kivéve. Családom a szír-malabár katolikus egyházhoz tartozik.

Tudatos tagadás

– Kerala sűrűn lakott, sokvallású állam. Hogyan élnek ott a keresztények?
– Indiában 29 millióra tehető a keresztények száma, ami az 1 milliárd 300 milliónyi lakosnak ugyan csak a töredéke, de a keresztények zöme Keralában él, egy tömbben.

– Ez egységes kultúrát is jelent?
‒ A spiritualitás, a természetfeletti erő megismerésének a vágya áthatja egész Indiát, a lelki életre való nyitottság tehát nem csak a keresztényekre jellemző. Keralában mindig is együtt éltünk a hindu és muzulmán hitű testvérekkel, és békében megvoltunk. A jelenkori keresztényüldözések hátterében valójában politikai okok húzódnak meg: a fundamentalisták rendszerint azzal vádolják az egyházat, hogy papjai térítő munkát végeznek. Ezt Indiában ‒ a gyarmati múltra is emlékezve ‒ törvény tiltja. Korunkban persze szó sincs erőszakos térítésről, viszont az elnyomott, megvetett személyek, a nők és az alacsony kasztbeliek nemegyszer a kereszténységben találnak rá emberi méltóságukra. Indiában vallásszabadság van, a katolikus egyház pedig nem zárkózik el azoktól, akik önként befogadnák Krisztust. Közösségeinkben ráadásul nagy figyelem és tisztelet övezi a papokat.

‒ Magyarországon nagy a paphiány, köztudomású, hogy vidéken akár négy-öt falu is jut egy lelkipásztorra. Indiában vonzóbb ez a hivatás?
‒ Családomban 13 pap van. Az utóbbi 15 évben azonban Indiában is csökkenőben a papi és szerzetesi elhivatottság, manapság nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekednek ott is. Hisszük, hogy Szent Tamás apostoltól kaptuk a kereszténységet, aki Krisztus után 52-ben érkezett Indiába. Azóta létezik ott keresztény közösség.

‒ Tehát közel kétezer éve. Pedig az európai ember missziós lelkülettel szeret tekinteni a tőle távoli kultúrákra. Mára inkább mi lettünk missziós terület?
‒ Így élem meg az ittlétemet. Az új évben készülök Indiába, meghívtak szemináriumokba is, hogy meséljek a papnövendékeknek az európai keresztényekről. A misszionárius verbita rend tagjaként el kell nekik mondanom: ha valahol a világban, hát Európában igazán nagy szükség van misszionáriusokra. Nem Ázsiában és nem Afrikában, mert ott szentül hiszik, hogy van valami az érzéki valóságon túl, és tisztelik a vallásos embert. Európában viszont tudatosan tagadják Istent, ezért nehezebb közel kerülni a lelkekhez. Ha bármiféle spirituális érdeklődést tapasztalok, már van miről beszélgetni: miben hisztek, milyen istenképetek van, milyen nevet adtok a Teremtőnek? Európában sok esetben el sem jutunk idáig, mert a pap már az első kérdés után megkapja, hogy szamárságokról beszél. Pedig csak a láthatatlanokról. A láthatatlanba vetett hit tesz emberré bennünket, nem pedig az, ahogyan az anyagi világról gondolkodunk. Ugyan ki tudná megfogni a hitet, a jóságot, a türelmet, a kedvességet, az irgalmat és a megbocsátást? A szeretet láthatatlan, mégsem tudunk nélküle élni. Hitünk szerint Isten is láthatatlan, de szeretete láthatóvá vált Krisztusban, aki értelmet adhat az életünknek.

‒ Magyarországon is találkozott gúnyolódással, értetlenséggel?
‒ Csak egy példa: a gyermekmisszió. Amikor hozzáláttam, sokan mondták, jön egy külföldi pap, aztán kitalál ilyeneket, pedig van itt már annyiféle mozgalom, ugyan ki fog rá odafigyelni? Nem csüggedtem. Gyerekként is jellemző volt rám, hogy amit egyszer a fejembe vettem, azt meg is csináltam. Kiállok az elhatározásaim mellett. Az érkezésem utáni 25. napon már miséztem – magyarul még semmit sem tudtam, de azért igyekeztem érthetően olvasni a szent szöveget –, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatójaként pedig felelősséget érzek a gyermekek iránt. Nem mindegy, milyen szellemben nevelődnek a legkisebbek, a jövőbeli egyház tagjai. Mit ér az egyház, ha hiányzik belőle a küldetéstudat? A XIX. században alapított és tíz évvel ezelőtt újraindult Szent Gyermekség Műve mozgalomnak mára több mint 1600 magyar fiatal a tagja – megismerni őket zöld sapkájukról –, akik kis imával és kis áldozattal támogatják a világban élő, rászoruló gyermekeket. Magyarországon több mint harminc településen vagyunk jelen, figyelmünk a határon túli magyar testvérekre is kiterjed. Meggyőződésem, hogy a fiatalokat kiskoruktól kezdve missziós szellemben érdemes nevelni, ha élő, eleven egyházat szeretnénk. Nem elég beszélni, tenni is kell, és jó cselekedetre serkenteni a kamaszokat. Magyarországon nagyon sok ember állítja magáról, hogy hívő. De miért nem látszik ez az életén? Ha hiszünk, elfogadjuk, hogy feladatunk van ebben a világban.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.