Halloween = szemét?

Eddig is volt tudomásunk a Halloween spirituálisan káros hatásairól. A direkt módon történő szemetelés kézzel is foghatóvá vált, legalábbis Angliában. A szerk.

Az Egyesült Királyság több mint kétezer tonna szemetet termel halloween idején, és ebbe még nem is számolták bele a játékokat és a dekorációkat – derül ki a Hubbub és a Fairyland Trust kutatásából.

A z Egyesült Királyság a világ legnagyobb halloweeni szemetelője azzal, hogy

a kiskereskedők által eladott halloween kosztümök annyi szemetet termelnek, ami 80 millió műanyag palacknak felel meg

– derül ki a Hubbub és a Fairyland Trust jelentéséből, amely 19 különböző kiskereskedelmi üzlet által értékesített több mint 300 ruházatot vizsgált meg. Megállapították, hogy az eladott jelmezek 83 százaléka olajalapú műanyagot, például poliésztert tartalmaz.

„A legfélelmetesebb tényező a halloweenben ma már a műanyag. Évente egyre több jelmezt vásárolnak, mivel a halloweent ünneplő emberek száma is növekszik” – mondta Chris Rose a Fairyland Trusttől.

A jelentés szerint az Egyesült Királyság több mint kétezer tonna műanyag hulladékot halmoz fel halloween idején, ezt száz százalékban a jelmezek és a maszkok teszik ki. A Hubbub egy másik kutatása szerint

2017-ben 33 millió brit ember öltözött be halloweenkor, azonban a 40 százalékuk csak egyszer viselte az ünnepre vásárolt ruhákat.

A Hubbub és a Fairyland Trust igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy sokkal környezetkímélőbb lenne, ha a családok saját gyártású jelmezeket készítenének, erre pedig tökéletesen megfelelnének az otthon talált használt ruhák. Állításuk szerint ezzel a módszerrel nagymértékben vissza lehetne szorítani a környezetszennyezést.

„Az aggódó fogyasztók személyes intézkedéseket is bevezethetnek az új műanyag vásárlásának elkerülése érdekében: úgy is beöltözhetnek halloweenra, ha jótékonysági intézményekből, üzletekből vásárolnak, vagy jelmezeiket újrahasznosított ruhákból készítik. De már az is rengeteget segítene, ha nem olcsó és ócska műanyagot vásárolnának” – tette hozzá Chris Rose.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. november 13.