"Nem szeretek karizmatikus témákban írni. A karizmatikusok ugyanis nem egységesek, nincsenek mindenki által elfogadott nézetek, ezért aki véleményt fogalmaz meg, az néha több ellenséget szerez magának, mint barátot. Most mégis írni fogok néhány őszinte szót, mert a helyzet a következő:
- Két éve egy plébánia hívott meg kurzusokat tartani náluk. De csakhamar látnunk kellett, hogy valójában igen kevesen érdeklődnek a kurzusaink iránt. Az ok, amint a kurzusra járó plébániai tagok elmondták: elterjedt a hír, hogy karizmatikus vagyok.
- A másik oldalon pedig: nemrég egy karizmatikus belekötött egyik karizmatikus vezetőként szolgáló barátomba, hogy mit hivatkozik rám, amikor én „megtagadtam a karizmatikus megújulást” – mégpedig állítólag ezen a blogon.
Tehát: a kívül levők szerint az a baj, hogy belül vagyok; a belül lévőknek meg az a baj, hogy kívül vagyok. A közös a kritizálókban, hogy mindenki római katolikus, ahogy én is :-) Nekem ez nem intézhető el a klasszikus „melyik oldalra állok?” kérdés megválaszolásával. Evangelizációs elvem az 1Kor 9,19–22.
Szóval, akkor most karizmatikus vagyok-e vagy sem?
Ez nem egy egyszerű kérdés, mert sok eltérő vélemény van arról, hogy ki számít karizmatikusnak és nincs egy tekintély (alapító, valamilyen testület), akinek alapja/joga lenne ezt eldönteni. Szóval: egyesek szerint én karizmatikus vagyok, mások szerint meg nem.
Nekem is van egy véleményem arról, hogy mit jelent karizmatikusnak-pünkösdinek-szentlelkesnek lenni, mit jelent hozzátartozni a pünkösdi-karizmatikus áramlathoz, mit jelent tagja lenni a karizmatikus mozgalomnak vagy karizmatikus közösséghálózatnak, hogy milyen egy karizmatikus közösség vagy szolgálat, mi a megújulás célja, milyen a szentlelkes küldetését jól megélő katolikus… de ez is csak egy vélemény.
Ezért inkább csak megadok néhány (nem tökéletesen megfogalmazott) alapmondatot magamról, aztán mindenki döntse el, hogy a saját szája íze szerint minek tart.
- Mivel a KEKAKO (kérügma-karizma-koinónia) alapelv szerint evangelizálok, természetesen szentlelkesen evangelizálok: A Szentlélek az evangelizációnk főszereplője, megtanultam/tanulok vele együttműködni, Ő vezet, és Ő adott talentumokat és ajándékokat (karizmákat), amiket használok az evangelizáció során. A kérügmát a maga teljességében hirdetem, amelynek természetesen része az Ajándék, vagyis a Szentlélek és a vele való eltelés egy személyes pünkösdben. Az evangélium hirdetése közben tapasztalom azt, hogy Isten Lelke elkísér, velem együtt tanúskodik és működik jelekkel és csodákkal (pl. gyógyulások) is.
- Az ICCRS statútumának az előszavában ott találom megfogalmazva 5 pontban a Katolikus Karizmatikus/Pünkösdi Megújulás fő céljait. Ezek teljesen részei az életemnek, felismerem magamat bennük, a sajátomként élem meg őket, noha a személyes küldetésem nem ebben az 5 pontban fogalmaznám meg.
- Karizmatikusok között tértem meg, ők vittek el életem sorsdöntő első evangelizációs alkalmára (TŰZ Evangelizáció). Ezért mindig hálás leszek nekik. Mai is sok barátom karizmatikus közösség tagja.
- Az, hogy élek a karizmákkal, „szentlelkes” vagyok, a karizmatikus értékek részei az életemnek, számomra mégsem jelenti az, hogy identitásom lenne az, hogy én karizmatikus lennék. Egyszerűen számomra nem ez a meghatározó identitás.
- Szervezetileg nem tartozom hozzá a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújuláshoz: a kisközösségem nem tagja, és a Szent András Ev. Iskola szintén nem tagja neki. Mozgalmi szinten nem veszek részt benne, nem hivatásom terjeszteni.
- Noha nem vagyok tagja a megújulásnak, az evangelizációban együttműködöm vele, ha hívnak: helyi és országos szinten is, egyéni és iskola szinten is. Ezért több ilyen programon is látni lehet engem. Együttműködöm, mert egyértelmű, hogy Isten helyezett bennünket egymás mellé.
Végül: Miért nem vagyok tagja a megújulás valamelyik félhivatalos szervezetének?
- Mert évek alatt jobban megismertem a megújulást, és ma már tudom, hogy nincs is hivatalos szervezete. A megújulás nem mozgalom.
- Mivel szándékosan ilyen a megújulás, hogy nincs vezetője, nincs szervezete, tagsági listája stb. így nem is tud fellépni önmaga védelme érdekében: amint nem lehet belépni, sem kilépni, úgy nem lehet valakit kitenni sem belőle, sőt még olyan személy vagy testület sincs, aki helyreigazíthatna. Márpedig sok olyan dolgot műveltek önmagukat karizmatikusnak mondó testvérek, amellyel végképp nem lehet közösséget vállalni (pl. egy ilyen szélsőséges csoport a Vassula rajongók). Az egyházi közvélemény sokszor jogosan ítéli negatívan „a karizmatikusokat” – valójában egyes karizmatikus csoportokat, de túlzóan általánosítva. Ebben a vezetők, felelősök, határok, engedelmesség, öntisztítás nélküli helyzetben én egyszerűen nem érzem hivatásomnak hordozni, tisztítani a mások által kialakított negatív kép terhét. Ezt lehetetlennek tartom közösségi határok, összetartozás, közös felelősség és szervezet nélküli formában. Bár tisztelem, aki ezt kapva hivatásul, identitásul mégis bátran felvállalja a lehetetlent.
- Számomra, missziós munkámra áldás, hogy nem úgy mutatnak be, hogy „Gyuris Gellért a karizmatikusok képviselője” és ezért nem az előítéletek leküzdésével kell kezdenem mindig a munkát. A valódi identitásom, hogy a Szent András Evangelizációs Iskola tagja vagyok, megvéd ettől. Aztán meg rájönnek, hogy valamiképpen karizmatikus vagyok, csak nem ilyennek ismerték a karizmatikusokat, mert ez valódi, hiteles, és ők is ilyenek akarnak lenni. Ezt nem egyszer jelezték vissza azok, akiket evangelizáltam/unk. Nem lesznek karizmatikusok, nem teszik magukra ki ezt a plecsnit, de a karizmatikus megújulás értékeit beépítik életükbe, vagy annak egy részét. Én is ilyen vagyok, plecsni nélküli szentlelkes. Tudtom szerint ez nem esik távol attól, ahogy az ICCRS vezetői gondolkodnak és cselekszenek. Tudtom szerint ez nem esik távol attól, amit az Egyház tanít a Szentlélekről és a vele való kapcsolatról, együttműködésről, az evangelizációban betöltött szerepéről, az Egyház megújításáról.
Íme, ezek az őszinte szavaim. Nem irányulnak senki ellen. Remélem, gyógyítóak.
Forrás: Bubu blogja
