Szinódusi lejáratókampány Gerhard Müller bíboros ellen

Gerhard Müller bíboros is szorgalmazta a családos férfiak pappá szentelését – adta hírül még a pán-amazóniai szinódus alatt, október 25-én a katholisch.de. Ahogy a német püspöki konferencia híroldala a cikkében beszámolt róla, a szinódus meg nem nevezett résztvevői idézeteket osztottak ki a Hittani Kongregáció előző prefektusától a szinódus többi püspök résztvevőjének.

Az idézetek az akkor még a Müncheni Egyetem dogmatikaprofesszoraként dolgozó Gerhard Müller egy 27 évvel ezelőtti, 1992-ben írt cikkéből származtak. Ebben a professzor állítólag egy 1988-as perui látogatására visszaemlékezve azt írta:

Ami a papságot illeti, kell lennie cölebsz papságnak, de arra is kellene lehetőségeket biztosítani, hogy a sok nehezen elérhető közösség vagy sűrűn lakott városi plébánia számára vallásos és teológiailag képzett családapákat lehessen pappá szentelni, hogy az alapvető pásztori és liturgikus szolgálatokat helyben így gyakorolhassák.

A beszámoló szerint ugyanebben a cikkben Müller azt is felvetette, hogy cölebsz és házas papok helyi egyházvezetői közösségeket is alkothatnának. Ahogy a későbbi prefektus bíboros az 1992-es cikkében állítólag írta:

Egy ilyen új koncepció nem lenne ellentmondásban az Egyház hagyományával, mert a hagyományhoz való hűség nem azt jelenti, hogy az Egyház minden körülmények között csak a múltbéli története mellett kötelezi el magát, hanem sokkal inkább azt a jövőbeli történetet jelenti, amelyben az Egyháznak a megváltás mindig változatlan küldetését kell teljesítenie.

Gerhard Müller az életrajza szerint 1986-tól 2002-ig volt a Müncheni Egyetem dogmatikaprofesszora. Ezután Regensburg püspökeként szolgált, 2012-ig, amikoris XVI. Benedek pápa a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki őt.

A katholisch.de cikkéből sem az idézetek kontextusa, sem forrása nem derült ki. Müller bíboros egykori cikkéről a fentieken kívül semmilyen más adatot nem adtak meg, internetes kereséssel így nem is akadtunk a nyomára.

Müller bíborost a pán-amazóniai szinódusra nem hívták meg, ezért ott sem a családos férfiak (viri probati) pappá szentelhetőségének kérdéséről, sem az 1992-es cikkéről és az idézetei célzott felhasználásáról nem fejthette ki az álláspontját.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. október 30.