Ideje ünnepelni életünk új szakaszát

alt

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” (Préd 3,1)

Három mosolygós arcocskát dobott fel emlékként a facebook oldalam. De ahelyett, hogy magam is elmosolyodtam volna, sírni kezdtem.

Örömteli volt az emlék, nem szomorú: nyolc éve, egy októberi délután készült a kép, amikor elvittem három gyermekemet a tökdíszítő ünnepségre. Maguk szedték a tököt, majd matricákkal kidekorálták. Alkotásaikkal büszkén álltak a kamera elé, arcukon széles, foghíjas mosoly, épp, mint amilyet a tökre pingáltak.

Miért sírtam hát? Bár csak Isten látott, ostobának éreztem magam.

Nagyon szerettem gyermekeim életének korábbi szakaszait, talán túlságosan is. A kisgyermekek őszintén kinyilvánítják szeretetüket. Felidéztem, milyen könnyen megértettük egymást. 

Egy kis finomság, puszi a fejük búbjára, egy gyors ölelés – ebből állt mindennapi szeretetnyelvünk.

Most viszont, két tinédzser és egy húszéves anyjaként, átélem, ahogy lassan eltávolodnak tőlem, és ez így van rendjén. Legidősebb fiam igyekszik férfivá felnőni, és nem szívesen fogadja, ha hozzáérek. Kedveskedő szavaim bugyutának tűnnek. A közös tökdíszítés ideje lejárt.

Szeretném, hogy gyermekeim erős, saját lábukon megálló felnőtté érjenek. De még nem állok készen az elengedésükre. Nem vagyok még felkészülve a nagykamasz időszakra, ami pedig már elérkezett.

Míg potyogtak a könnyeim, Isten figyelmeztetett, hogy a szülői lét minden szakaszának megvannak a maga örömei és kihívásai. Mindet bizonyos céllal tervezte meg, és a maga nemében mindegyik csodálatos.

Néhány éve a Prédikátor könyvének egy szakaszát, a 3,1-8-at tanulmányoztam. Így kezdődik: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt”. Megvan a maga ideje minden tevékenységnek.

A sírásnak és a nevetésnek. Az ültetésnek és az aratásnak. A gyásznak és a táncnak. Az átölelésnek és aztán az elengedésnek.

Ha ragaszkodunk a jó dolgokhoz az életünkben azután is, hogy idejük lejárt, megfojtjuk azt, ami jó, és gátoljuk saját növekedésünket. Ha a megfelelő időben elengedünk egy korszakot, örömmel fogadhatjuk az újat, amivel Isten megajándékoz.

Elmosolyodtam, mert eszembe jutottak a kevésbé szép emlékek abból az időből. Még tartott a bilire szoktatás, még naponta megtelt a szennyeskosár. A nappali padlóján szétszórt játékok közt botladoztam, és kimerített az állandó rendetlenség. Esténként férjemmel falatokra vágtuk gyermekeink vacsoráját, és szigorúan felügyeltük a fogmosást.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.