Ördög

Vannak egyáltalában ördögök? – kérdezte Szindbád Búcsú bácsitól Huszárik Zoltán filmjében.
Természetesen vannak ördögök – válaszolta az öreg búcsúvezető.

Ördög, Sátán, Lucifer, Diabolosz, Belzebub, a legyek ura. Kevesen tudják, hogy William Golding híres regényének címe, Lord of the Flies – A Legyek Ura az ördögre utal.

A sátánt Jézus három alkalommal is (János 12.31, 14.30, 16.11) e világ fejedelmének nevezte, de azt is mondta, hogy „veletek vagyok a világ végezetéig” (Máté 28.20). Következésképp: jelen van az ördög, de Isten sem hagyta el a földet. Az ördög akadálytalanul működik ezen a világon, miután senki sem vesz róla tudomást, mint ha csak népmesei figura lenne, csupán a folklór része, a Mikulás kedélyes kísérője. Mint ha itt sem lenne, minden rossz történést is Isten nyakába varrnak. Egyes papok szörnyű tragédiák áldozatainak temetésekor mondják: „Isten akaratában megnyugodva.” Miután Isten a szeretet, ahogy János evangélista mondja, szó sem lehet arról, hogy a világ borzalmaihoz bármi köze is lenne, Az Isten ugyan mindenható – Thomas Mann József-trilógiájában erre utal, mikor azt írja: „alászáll, és fölsővé teszi az alsót, mert ahol ő világít, ott van fenn” – de mint a názáreti mondotta, e világ fejedelme a sátán. Nem hallottam papot, aki az ördögről, e világi hatalmáról prédikált volna, figyelmeztetve hallgatóságát a Napbaöltözött Asszony karjaiban lévő gyermekre fenekedő sárkányra (Jelenések könyve).

Ádám és Éva kiűzetése után azonnal szembesült azzal, hogy gyönyörű, ám szörnyű helyre érkezett, egy csatatérre, a jó és a rossz, a világosság és a sötétség harcterére. Ábel ennek a csatának első áldozata volt, az emberiség története testvérgyilkossággal kezdődött. Káin lelkét hálójába fonva az ördög rögtön jelezte hatalmát ezen a világon. Gyakran mondják, hogy mindannyian Káin gyermekei vagyunk. Ez igaz, de csak részben, mert az első emberpár leszármazottjai is, akik vétkeztek ugyan, de hordozói és továbbadói maradtak Isten malasztjainak, melyek egyike a szeretet. Káinban ezek mellé befészkelte magát az ördög, ezért életünk arról szól, hogy mennyiben tudunk megszabadulni tőle.

Lucifer, mikor az örök sötétségbe vettetett, egy alacsonyabb dimenzióba, erejét megtartotta. Kitaszíttatása után már nem arkangyal a neve, hanem sátán, és követői sem angyalok többé, hanem ördögök. Isten nem pusztította el a lázadó arkangyalt, hanem kiűzte országából. Nem pusztíthatta el, mert a teremtéskor halhatatlan lelket és szabad akaratot adott nemcsak az embereknek, hanem angyalainak is. Nem tehette viszonylagossá saját, örök érvényű törvényeit. Isten nem szerencsejátékos, ahogy állítólag Einstein mondotta volt.

„Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik”, ezekkel a szavakkal kezdődik az Emberi és polgári jogok nyilatkozata. Azonban az az ember, aki a bűnözés útjára lép, annak súlyától függően, egy világi bíróság ítéletének megfelelően szabadságát és jogait részben vagy egészben elveszítheti. Akár végérvényesen is. Ennek a neve életfogytig tartó szabadságvesztés.

Morális szempontból ugyanez a helyzet. Vannak vétkek, vannak bűnök, és a bűnöknek vannak fokozataik. A vétkes és bűnös ember megőrzi emberi mivoltát, de a lelketlen és gonosz ember elveszti, nem állati lény lesz, hanem rosszabb, ördögi. Az égbekiáltó bűnt elkövető és azt meg nem bánó ember számára nincs visszaút. Ennek a neve örök kárhozat.

Lucifernek és angyalainak kitaszíttatása végleges, de Isten különös kegyelme folytán a bűnbánó ember számára mindig van visszatérés.

Számos zsidó embertől hallottam, hogy nincs Isten, mert megengedte a holokausztot, az emberiség történetének legnagyobb gaztettét. Az érintettek számára kétségkívül a legnagyobb, de vitathatatlan, hogy az emberiség története tele van rémesnél rémesebb eseményekkel. Lehet ölni gyorsan, például a Zyklon–B gáz azonnal hat, és lehet ölni lassú, lélekromboló kínhalállal is. Borzalmas eseményeket rangsorolni, harcolni a kétes értékű elsőségért nemtelen igyekezet. Visszataszítónak tartom azon versengeni, hogy kinek gennyesebb a sebe.

Sztálin eladta az ukrán búzatermést mint felesleget. A nyugati vásárlók ezt el is hitték. Ennek következtében közel annyi ember halt éhen, ahány áldozata a holokausztnak volt. A szülőknek végig kellett nézniük gyermekeik lassú éhhalálát, mielőtt követték őket. Míg a holokausztra való emlékezést mindennapjaink részévé tették, a halálra éheztetett ukrán milliókra senki sem emlékszik. Értük nem szól a harang, csak a sófár hangja hallik.

Számos emberben fölmerül, hogy miért nem akadályozza meg Isten a szörnyű történéseket.

Ha a világon minden Isten akarata szerint történnék, az ember játékszer lenne, akarat nélküli báb Isten sakktábláján, azonban Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, ahogy Mózes első könyvében olvasható, az ember halhatatlan lelket, értelmet és szabad akaratot kapott, és Isten ezt a szövetséget Krisztusban tette nyilvánvalóvá, aki azért jött a világra, hogy közvetlenül hozza mindenki tudomására, az Úr tékozló fiait visszavárja.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. június 23.