Zakariás atya Nagykanizsán

altKell-e félnünk az iszlám hódításától? Mit keres egy katolikus pap a hinduista Indiában? És mitől javultak meg egy orosz börtön lakói? A válaszokat Zakariás atyától tudtuk meg, aki Indiából jött Magyarországra, s nemrég a nagykanizsai Jézus Szíve templomban tartott lelki napot.

A hetvenkét esztendős római katolikus pap immár negyedik alkalommal járt hazánkban, s mint elmondta, ez idő alatt több ezer emberrel kötött ismeretséget. Ennek köszönhető, hogy - mint most is - újra meg újra meghívják, tartson lelki napot a híveknek. Egyébként Indiában, a kontinens déli csücskében elhelyezkedő Kerala államban él és szolgál. Itt ma már a lakosság túlnyomó hányada keresztény, harmincöt százaléka katolikus, a többiek pedig muzulmánok vagy hinduk. De ez Indiának csak egy kis darabja - mi a helyzet az ország egészét illetően?

- Indiában ma hét vallás él egymás mellett, s mindegyik jól megfér a másikkal - mondta az atya. - Ezek mindnyájan azonos jogokkal rendelkeznek, nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony, tiszteletben tartják egymás hitét. Mindegyiknek jogában áll a saját gondolatait propagálni, a tolerancia ez ügyben, azt lehet mondani, végtelen. Ennek megfelelően a megtérés is önkéntes dolog, mindenkinek a magánügye, mi nem erőltetjük. Ha valaki a szívében úgy érzi, hogy igen, én keresztény szeretnék lenni, az előtt az ajtó mindig nyitva áll. Kényszeríteni azonban természetesen senkit nem kényszerítünk, és legfőképp nem akarunk a többi vallásra licitálni. De hogy a kérdésre is válaszoljak: a kereszténység, a keresztény emberek ma elismertek Indiában. Persze, mint mindenütt, nálunk is élnek fanatikusok, akik a muzulmánok, a hinduk, vagy éppen a keresztények ellen vannak, de szerencsére az ő számuk elenyésző. A többség a szeretet jegyében fogant együttélést becsüli.

Zakariás atya egy missziós papi közösség tagja, amit azért hoztak létre, hogy a világ minden részét felkeresve hirdessék az evangéliumot.

- Hatvannyolcan alapítottuk ezt a közösséget, mely révén előbb Észak-Indiában, majd Németországban szolgálhattam - tudtuk meg az atyától, akiben egy roppant barátságos, alázatos embert ismerhettünk meg az őt meghívó és a tolmácsolásban segítő Gáspár Klára révén. - Tíz évig különböző plébániákon dolgoztam, aztán pedig lehetőséget kaptam arra, hogy a világ bármely pontjára elmehessek prédikálni. Több, mint húsz országban járhattam így, Ausztráliától Amerikáig, de prédikáltam például Litvániában és Oroszországban is.

A Zalai Hírlap teljes cikke elolvasható itt.

Share

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
Ma

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
23 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
86 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.