A bohóc, a papok és a feltámadás

 

Így, húsvét után, e címet olvasva biztosan sokan arra számítanak, hogy ez valamiféle provokatív írás lesz… De nem. Csupán három kedvenc bohóc-történetemet szeretném megosztani a Kedves Reposzt-olvasókkal. Azért mert tanulságosak. Elgondolkodtatók. Magunkra ismerhetünk bennük. Klerikusok és laikusok egyaránt…

Az első történet Daniel Federspielről szól, a fiatal szalézi szerzetesről, aki sokat vívódott azon, hogy vajon hívatása összeegyeztethető-e a bohóckodással.

Amikor elérkezett a szentelésének ideje, találkozott Albert Decourtray bíborossal, az akkori lyoni érsekkel. „A szentelésed után tovább fogsz bohóckodni?” – kérdezte a bíboros. „Nem tudom” – válaszolt a fiatal szalézi. „Akkor térjünk át a szertartásra” – volt a bíboros egyetlen válasza. Ezután a szentelésen, mindenki meglepetésére, a bíboros azt mondta: „Küldök nektek egy bohócot a papok között, és egy papot a bohócok között!”

Daniel Federspiel szeretett volna igazán jó bohóc lenni. Egy napon megismerkedett Guido Giacomellivel, egy 74 éves hivatásos bohóccal, akinek nem volt gyermeke, és elvesztette a kollégáját. Federspiel atya hat éven át volt a tanítványa. „Megtanított úgy látni a világot, mint egy bohóc” – mesélte róla.

„Senki sem születik bohócnak, azzá kell válnia. A bohóc evangéliumi alak”- tette hozzá.

„Bohócnak lenni, egy módja annak, hogy magunkba szívjuk, a nagyvilág történéseit, asszimiláljuk és örömmé átalakítsuk át. Van valami krisztusi abban, amit a bohóc csinál: megpróbálja magára venni mások szenvedését, és fokozatosan örömmé alakítani. Ez olyan, mint a feltámadás. Valami szépet, költőit csinál abból, ami gyenge, érzékeny és rossz … Ahol mások problémákat és hibákat látnak… a bohóc reményt lát.”


A következő talán a legismertebb, Soren Kierkegaard, a keresztyén filozófus mondta el. S arról szól, hogy a világ mennyire veszi komolyan azt, amit mondunk? Mi az, ami hatástalanítja az üzenetünket? S mi kell ahhoz, hogy a világ valóban komolyan vegye a maga elveszettségét, bennünket és a megmentő evangéliumot?

Történt tehát, hogy egyszer tűz ütött ki egy cirkuszban. A cirkuszról átterjedt a tűz a környező mezőkre is, és már a közeli falut is veszélyeztette. A cirkuszigazgató, aki látta, hogy a falu elpusztulhat lakóival együtt, ha valaki nem figyelmezteti őket, megkérdezte, ki tudna elmenni, hogy figyelmeztesse őket. A bohóc felpattant a biciklijére, és úgy, ahogy volt, kifestve, jelmezben, lekarikázott a domb aljában levő faluba.
– Mentsék az életüket! Mentsék az életüket! Tűz közeledik, és a falu le fog égni! – kiáltotta, ahogy végigkerekezett a falu utcáin.
– A falu le fog égni! Mentsék az életüket! – kiáltotta lelkesen, elszántan.

Kíváncsi falusiak jöttek elő a házakból, boltokból, és a járdán gyülekeztek. Visszakiabáltak a bohócnak, nevettek, és megtapsolták az előadást. Minél kétségbeesettebben kiáltozott a bohóc, annál jobban tapsoltak a falusiak.

A falu leégett, és sokan odavesztek, mert senki nem vette komolyan a bohócot. Végül is ő csak egy bohóc volt…

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. április 24.