Evangelizáció éjjel a temetőben

alt

A katolikus fiatalok által szervezett éjjeli temetői séták során szentek és „megholtak” jelennek meg, és beszélnek a szentek közösségéről, túlvilágról, hitről, szeretetről, reményről.

Az újszerű evangelizációs módszer amerikai egyetemistáknak a túlvilággal kapcsolatos kérdései nyomán született 2002-ben. Azóta egyre népszerűbb: egyetemi lelkészségek, ifjúsági közösségek több amerikai államban meghonosították.

Az éjszakai sétát egy sírásónak öltözött fiatal vezeti, lámpással a kezében. Az út során megjelenik és megszólal többek közt Ávilai Szent Teréz, egy purgatóriumban szenvedő lélek, Jerzy Popiełuszko, a sátán, Lisieux-i Szent Teréz és más szentek. Röviden beszélnek földi életükről, és felismeréseket, tanácsokat fogalmaznak meg a földi halandók számára.

Az előadás anyaga a Katolikus Egyház Katekizmusából, a Szentírásból, a szent hagyományból és szentek életrajzából merít. 2014-ben hivatalos egyházi engedélyt kapott.

A résztvevők visszajelzéseiből:

• Sokaknál nem működnek ma már a hagyományos tanulási módszerek. Ez az interaktív módszer mélyen megérinti őket, mert érzik, látják, átélik. Isten megdöbbentő dolgokat tud ilyenkor véghezvinni.

• Emlékeztetett, hogy az élet rövid, van túlvilág, és hogy gondoljunk erre. A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk elfelejteni.

A teljes írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.