Pelenkázz, hogy tovább élj!

alt

Rendkívül tanulságos és fontos interjút adott a Karc FM Spájz című műsorának Dr. Császár-Nagy Noémi szakpszichológus és pszichoterapeuta. A szakember többek között a gendertudományról, az apasebről és a házasság egészségre való hatásáról is beszélt.

Genderből radikális feminizmus

“A gender eredetileg egy tudományosan fontos terület, hiszen népegészségügyi jelentősége van szerte a világon annak, hogy a társadalomban az embereket érő változásokat hogyan tudják úgy követni a nők és a férfiak, hogy minél tovább és boldogabban éljenek. Ezt hívjuk gendertudománynak, és nem azt, ami ebből lett: egy mozgalom, amelyben elmosunk mindent és én majd eldöntöm fiú vagy lány vagyok-e, olyan mozaikszavakkal tarkítva, mint például LMBTQ. Azért, mert már annyira félnek az identitástól, hogy inkább kitalálnak még huszonhatot… Mi nők azért jártunk rosszul, mert az egyenjogúságú mozgalomhoz a feminizmusnak az a szélsősége kapcsolódott, amelyben az ellentéteket kell hangsúlyozni nő és férfi között. Innentől fogva minden jó kezdeményezés a harc eszközévé vált: hogy egy nő tanulhasson, hogy dolgozhasson, hogy az intellektuális igényeit kielégíthesse. Háttérbe került, hogy egy nő mivel tudja szolgálni a társadalmat azzal, ha tanul.

Tudományos kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az iskolázott nők férjei tovább élnek.

Ez nem azzal függ össze, hogy iskolázott nő nem megy férjhez iskolázatlanhoz, mert ez sem igaz. 

[…]

Magyarország az özvegyek országa: Európában nálunk a legmagasabb az arányuk, mert a férfiak korán halnak. Finnországban a ’60-as években a nők a parlament elé vonultak, hogy követeljék olyan törvények bevezetését, amelyek meghosszabbítják a férfiak várható élettartamát. A dohányzás leszoktatásától kezdve az egészséges munkahelyek létrehozásáig. Asszonyaink, ha valamiért szeretnénk tüntetni, akkor az a férjeink hosszú élete legyen! “

Az apasebről

“Az apaseb kifejezés Richard Rohr ferences szerzetestől származik, aki csodálatos filozófus is. Ő a börtönökben járva azt tapasztalta, hogy anyák napján minden rab kért üdvözlőkártyát, hogy felköszöntse édesanyját, ezzel szemben az édesapjukat soha nem akarták felköszönteni, holott többségük még élt. Ez irányította őt az anya-apa kérdéskör vizsgálata felé: a társadalmi változások miatt gyakorlatilag kikerültek a képből, ezzel pedig létrejött egy világméretű apaseb.

Az apák nincsenek jelen személyükben, szeretetükben, figyelmükben a gyerekeik életében.

Pedig a gyermeknek az apa az, aki az erőt, a biztonságot, a megbocsátó szeretetet jelenti. Valahogy úgy, mint az Atya: tudjuk, hogy van ereje, de tudjuk, hogy megbocsájt. Természetesen itt az egészséges édesapákról beszélünk, nem azokról akik kezet emelnek a gyermekükre, ilyen nem fordulhat elő. Ha egy apa “van” – és nemcsak úgy, hogy ül a szobájában, hanem akihez oda lehet fordulni, aki büszkén elismeri a fiát és lobogó szeretettel tekint a lányára – akkor egészséges gyermekek fejlődnek. A lányoknak nagy részben függ ettől az önértékelésük: hiába van nagyszerű édesanyjuk, ő nem tudja egyedül biztosítani ezt az önértékelést. Ez csak a férfi szeretete által jön létre, és nem a későbbi szerelem, hanem az apa által. Egy lány számára a legcsodálatosabb férfi az életében az édesapja, akkor is ha beteg vagy munkanélküli.

Így születünk, így vagyunk “programozva”.

A fiúgyerek is ugyanúgy van ezzel: ha nem találkozik az apával, akkor nincs az a fajta érzés, hogy birkózik a “nagy oroszlánnal”, aki olyan erős, hogy agyon is üthetné, de a végén inkább “megnyalogatja”. Ez a megbocsátó, elfogadó és védelmező szeretetet, amely ha úgy tetszik, akkor “Krisztusi modell”. Ő az, aki megengedi, hogy a tanítványa az ölébe hajtsa a fejét az utolsó vacsoránál és aki megmossa a tanítványok lábát válogatás nélkül, de ugyanakkor Ő az is, aki a templomból kiűzi a kufárokat.

Egy férfi akkor szelíd, szerető szívű, belül domináns, ha le tudja tölteni az “apaszoftvert”: ennek a hiánya az apaseb, a következménye pedig a sérült férfitársadalom. Akik mennek a külsőségek után. Látják, hogy a sikeres férfiak órát hordanak, ezért ők is ezt teszik. Látják, hogy aki öltönyt hord az “férfi”, akkor ő is abban kezd járni. Ezek külsőségek, aminek semmi köze nincs a férfihoz, mert a férfi belül van. A fenyőfa sem attól fenyőfa, mert karácsonydísz lóg rajta. A külsőségekbe menekülés örök elégedetlenséget idéz elő: ez az apaseb!” 

Házasság: több gyermek, hosszabb élet

“Ma már társadalmilag elfogadott az együttélés, ami azt is jelenti, hogy nem kell házasságot kötni, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy a házasság sokkal inkább protektív tényező, és a gyermekáldás is sokkal több a házasságban, mint a sima együttélés során. A férfiak esetében kutatások bizonyítják, hogy átlagban sokkal tovább élnek házasságban, mint élettársi kapcsolatban.” 

Az írás elolvasható itt.

 

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.