Majdnem minden a modern világi életben egy bizonyos felszínességet ösztönöz – a kapcsolatok, a gondolkodás és a bármifajta belső reflexió sekélyességét. Reggeltől estig képek és benyomások zuhataga támad bennünket, melyek közül sok bizonyos célokra manipulál.

A mennyiség értékesebb a minőségnél, és ha valamit gyorsabban, olcsóbban, kevesebb idővel és figyelemmel tudunk megtenni, akkor meg is tesszük. A személyes kapcsolat gazdagságát helyettesítjük az üzenetekkel és vég nélküli, kérészéletű szociális média kölcsönhatásokkal. Követeljük a gyors és ingyenes szállítást a számunkra elérhető termékek milliói esetében. Robotokat vásárolunk porszívózáshoz és olyan eszközöket telepítünk, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy minden készüléket szavakkal vezérelhessünk otthonainkban.

Röviden, a piac megtanított arra: higgyünk abban, hogy jogunk van mindenre, amit azonnal megkívánunk, a lehető legkevesebb erőfeszítés mellett és a legalacsonyabb költséggel. Végtére is, ahogy a több ezer reklám hirdeti, „ezt megérdemled”.

Egyértelművé akarom tenni: nem azt mondom, hogy lenézem a modern élet minden aspektusát. A modernitás, annak minden előnyével, valódi módon javította az életünket. Nem azt javaslom, hogy utasítsuk el a modern élet minden aspektusát. A teljes visszavonás nem csak célszerűtlen, de szinte lehetetlen is lenne. Akár tetszik, akár nem, mindannyian különböző mértékben kelepcébe kerültünk. Mindannyian fogyasztók vagyunk. A levegő az, amit belélegezünk.

De míg nem tanácsolom a fogyasztói modernizmus teljes elutasítását, hasonlóképpen nem javaslom annak kritika nélküli teljes elfogadását. Jó lenne, ha felmérnénk a piacvezérelt életmód veszélyeit, mivel azok nagyon is valóságosak.

Az egyik legfőbb veszély, amivel szembe kell néznünk, a fogyasztói mentalitás importálása saját lelki életünkbe.

Könnyen el tudjuk hinni, hogy a szentség gyorsan és könnyen elérhető hekkeléssel, rövidebb úton, vagy akár vásárlás által, hogy a szentség bármilyen áldozat nélkül is elérhető. Végtére is, minden más igen.

Ráadásul sekélyes, benyomás-vezérelt életmódunk ellentétben áll a valódi imaélettel. Szentek és bölcsek ezrei tanúsítják, hogy a valódi kapcsolat Istennel nem található meg a zajban, a tevékenységben vagy a sok beszédben, hanem csak a csendben és nyugalomban. „Amire a leginkább szükségünk van a haladáshoz” – mondja Keresztes Szent János, „az, hogy csendben legyünk e nagyszerű Isten előtt, étvágyunkkal és nyelvünkkel, mert a legjobban azt a nyelvet hallja meg, ami a csendes szeretet”.

Csend. Ez a modernitás igazi orvossága. A határtalan lehetőség kultúrájára nem gondolom, hogy lenne jobb ellenszer. A csend türelemre tanít, és a türelem imádságot szül. A csend elnyomja nyugtalanságunkat, és összekapcsol az örök értékekkel.

Ez a csend azonban nem olyan dolog, amivel véletlenül szembesülsz vagy megtapasztalsz. Olyan, amit tudatosan kell művelni. Minden nap arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a pillanatokat a szünetre és reflektáljunk; hogy ne gőzöljünk be a benyomásoktól és reklámoktól, amelyek csak felkavarnak, nyugtalanságot és elégedetlenséget okozva. Keresnünk kell időt, hogy csendben legyünk az Úr előtt imádásban és hálaadásban, mert a csendes együttlét pillanataiban van a valódi gyógyulás és megtisztulás.

Mindenekelőtt emlékeznünk kell arra, hogy a szentség nem megvehető. Ellentétben sok mindennel, ami számunkra elérhető, valódi erőfeszítésre, valódi áldozatra és valódi vágyra van ehhez szükség. Más szóval, a szentséghez szükség van a keresztre. És nincs rövidebb út.

 „A legnagyobb dolgokat csendben valósítják meg – nem a felszínes eseményszerűség zajában és mutogatásában, hanem a belső látás mély tisztaságában; a döntés szinte észrevehetetlen kezdetén, csendes győzelemmel és rejtett áldozattal. ” (Robert Sarah bíboros)

Cikk forrása angolul

Létrehozva 2019. február 7.