Az idők jelei - egy film az erényekről

idok jelei2015-ben tudósítottunk először a projektről. A szerk.

Az elmúlt években a KÉSZ, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre közösen dolgozott a programon, melynek eredményeként 2018-ban született meg Az idők jelei c. film, mely az erények megjelenési formáit, mindennapi szerepét, fontosságát mutatja be újszerű, izgalmas módon.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre 2015 tavaszán kezdett együtt dolgozni Az idők jelei projekt keretében. A három szervezet keresztény alapokon elemezte a magyar társadalom, a közélet és a politika helyzetét. Megvizsgálta, melyek ma Magyarországon a legfontosabb társadalmi kérdések, és ezekre milyen, speciálisan keresztény válaszok adhatók. Így született meg 2015. október 30-án az első vitairat, majd a füzetet kiegészítő tanulmánykötet.

A tizenhat területet feldolgozó anyag kedvező fogadtatásra talált, melyet 2016-ban tíz állomásból álló országjáró konferenciasorozat keretében mutattak be. Ennek az országjáró körútnak a során kialakult társadalmi vita eredményeit foglalja össze a következő kötet, mely Az idők jelei 2016 címmel jelent meg.

Az idők jelei vitairat-sorozat harmadik, Újra néven nevezzük c. kötete és az azonos témában készült film az erények megjelenési formáit, mindennapi szerepét, fontosságát járja körül. A könyvvel és a filmmel 2018. április 25-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban találkoztak első alkalommal az érdeklődők. A díszbemutatón jelen volt Balog Zoltán miniszter, aki beszédében kiemelte: „a kötet a négy sarkalatos erény – az igazságosság, a mértékletesség, az erősség és az okosság – alapján értékel. Ezeknek az erényeknek a gyakorlása pedig nem egy különleges csoport hobbija, hanem olyan egyetemes értékek, amelyeket mérceként lehet állítani a szakmai, a politikai világban, a magánéletben és a közösségek életében egyaránt.”

A filmről további információ olvasható itt.

A teljes film megtekinthető itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.