Szent Jobb-kápolna a Balatonparton

Hallott-e róla, hogy Balatonalmádiban is van egy Szent Jobb kápolna? Sőt ha úgy vesszük ez az eredeti.

Ugyanis Szent István király jobb keze csak 1971 óta van budapesti Szent István Bazilika (jelenlegi) Szent Jobb kápolnájában, ezt megelőzően ugyanis – az ’50-es évek elejétől – a plébánia egyik szobájában őrizték.

De hol volt a háború előtt? A Budai Várban, a fent megjelölt helyen.

Ebben a – jelenleg – balatonalmádi kápolnában, ami – akkor még – a Budai Várpalotában állt, mint a Zsigmond kápolna egyik fülkéje. Ez a Zsigmond kápolna a várban ma is látható Mátyás kútja szoborkompozíció mögött állt, és a II. Világháborúban a vár bombázásakor súlyosan megsérült. (A Szent Jobbot ekkorra már Ausztriába „menekítették”.)

A Szent Jobb őrzésére szolgáló kápolnafülke azonban csodálatos módon (viszonylag) épségben maradt.

A háború után még sokáig meghatározta Budapest látképét a romos vár, hiszen sokáig senki sem törődött annak helyreállításával, és a romok alatt rejtőző Szent Jobb-fülkével. 

Mígnem az ’50-es években – a legsötétebb kommunizmus idején – Balatonalmádi akkor plébánosa, dr. Pintér Sándor, tudomást szerzett róla, hogy milyen kincs rejtőzik a budai vár romjai alatt, és sikerült az egész kápolnafülkét megszereznie. Az építményt darabokra szedték – már amit kellett, mert nem esett szét a bombázástól – és teherautókon Balatonalmádiba vitték. Így kerültek ide a fülke kövei, annak jelentős műalkotásaival a kápolnafülke boltozati mozaikja, az oltár, a fülke kovácsoltvas kapuja és annak márvány kerete.

A képen látható templom mellett az idehozott anyagokból hamarosan fel is építették újra a Szent Jobb kápolnát.

És, hogy teljes legyen a kép 2000. május 13-án egy napra maga a Szent Jobb is visszatért régi őrzési helyére. Ezt követően a kézereklyét ugyan visszavitték Budapestre, azonban 2001-től egy Szent Jobbról levált töredéket őriz a kápolna. Miután pedig 2007-ben Boldog Gizella és Szent Imre egy-egy ereklyéje is megérkezett Balatonalmádiba, a kápolnában – az egész világon egyedülállóan – egy helyen láthatók a Magyar Szent Család mindhárom tagjának ereklyéi.

Forrás: pannonpilgrim.com

Létrehozva 2019. január 23.