Ezt az 50 kérdést beszéljétek át a házasság előtt!

Nem, ez nem egy varázslatos lista, aminek köszönhetően a másik egy csettintésre beléd szeret. Ezek a kérdések olyan létfontosságú témákat ölelnek fel, amikről egy házasságra készülő párnak a kapcsolatuk előrehaladtával mindenképpen beszélnie kell. 

Nem azt mondjuk, hogy az első randin vedd elő ezt a listát és minden pontot pipáljatok ki rajta, ez semmiképpen sem a célunk! Azoknak a pároknak szeretnénk támpontot adni, akik a kapcsolatuk előrehaladtával komolyan elgondolkoznak azon: Vajon le tudnám élni az életemet a másikkal? 

Vannak olyan témák, amik egy laza randi alkalmával nem kerülnek elő, a pénzügyek tipikusan egy ilyen terület, mégis a házasság során nagyon sok konfliktus tud kerekedni belőle. Ha tervezitek a közös jövőt, akkor érdemes kissé irányított kérdéseket is végigvenni, hiszen ez az az időszak, ami erről szól: egymás megismeréséről, hogy végül tényleg megalapozott és tudatos döntést tudjatok hozni. Nem kell egyszerre végigvenni ezt a listát, azt nektek kell eldöntenetek, hogy a kapcsolatotok milyen szinten van, éppen hol tart a növekedésben. Vágjunk bele!

  1. Hány gyereket szeretnél?
  2. Mikor szeretnél gyerekeket?
  3. Van olyan házasság, aminek a példája akár pozitívan vagy negatívan hatott rád eddigi életedben?
  4. Fontos neked a kapcsolattartás a tágabb családdal?
  5. Milyenek a politikai nézeteid? Vannak olyan témák, amik iránt szenvedéllyel viseltetsz?
  6. Mik azok a dolgok, amiket a szüleid jól csináltak és te is szeretnéd utánozni majd a házasságodban, és mik azok a dolgok, amiket nem tettek jól és te is szeretnél elkerülni?
  7. Hogyan látod a szüleink szerepét a majdani gyermekeink életében?
  8. Van adósságod? (Mennyi?) Van megtakarításod? (Mennyi?)
  9. Mit gondolsz a hitelről?
  10. Külön, vagy közös bankszámlát szeretnél a jövendőbeliddel?
  11. Szerinted egy házasságban kinek kéne a számlák befizetését kezelnie?
  12. Szerinted mi az a maximum összeg, amit el lehet költeni anélkül, hogy megbeszélnéd a házaspároddal?
  13. Hogy képzeled el az otthonod biztonságának megvédését? (Fegyvertartás?)
  14. Mit gondolsz a főállású anyaságról? Mit gondolsz a dolgozó anyákról?
  15. Hogy képzeled el a közös ünnepeket a családunkkal?
  16. Milyen szokásokat és tradíciókat szeretnél átvinni a saját családodba, különösen azok közül, melyek a gyermekkorodra voltak jellemzőek?
  17. Hol szeretnél élni?
  18. Szeretnél költözni majd?
  19. Milyen a kapcsolatod az apukáddal/anyukáddal?
  20. Mit gondolsz az apaságról/anyaságról, illetve milyen elvárásaid vannak efelé? 
  21. Milyen szülő szeretnél lenni?
  22. Hogyan tervezel gondoskodni a családodról?
  23. Hogyan képzeled el a gyermekeid taníttatását? (Magánsuli, állami, egyházi… stb.)
  24. Milyen étkezési és egészségügyi szokásaid vannak?
  25. Része volt a szexuális intimitás a korábbi kapcsolataidnak?

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2022. január 24.