Ez a gyermek nagyon élni akart

Egy kivizsgálás során fedezték fel, hogy van a hipofízisemben egy daganat. Az orvosok szerint az agyalapi mirigy ilyen jellegű zavara megszakította volna minden várandósságomat, és ezért nem szülhettem soha saját gyermeket. A férjemnek már volt két felnőtt gyermeke, és őt nem is igazán rázta meg ez a hír. Nekem volt kicsit nehezebb ezt elfogadnom. Teltek az évek együtt boldogságban, de egy idő után éreztük mindketten, hogy valami hiányzik.

 

Úgy gondoltuk, hogy van hely, van szeretet, van kapacitás a szívünkben és a mi kapcsolatunkban igenis helye van gyermeknek. Megérett a szívünkben, hogy készítsünk olyan gyermeknek helyet, akinek nincsen otthona. Ekkor kezdtünk el a nevelőszülőség felé érdeklődni. El is végeztük a tanfolyamot, ami nagyon hasznos volt, és végig csináltuk a szükséges procedúrát, beszereztük a papírokat. Mégsem ezt az utat választottuk végül, hanem örökbefogadó szülök lettünk.

A mai napig három gyermeket fogadtunk örökbe. A legnagyobb leánykánk 3 évesen érkezett a családunkba nyílt örökbefogadással vörös hajú, hófehér bőrű, szeplős kis fergetegként. Teljesen elvarázsolt minket és egy lenyűgöző folyamat volt, ahogy alakult a kapcsolatunk. Nem is gondoltam volna korábban, hogy a gyermekeim többet tanítanak majd nekem, mint én nekik.

A középső fiacskánkat már 30 perces korában a kezemben tartottam. Az volt életem egyik leggyönyörűbb pillanata. A biológiai anyukája kétségbe esett, mikor megtudta, hogy terhes. Korábban felnevelt egy szívbeteg gyermeket, és reálisan átgondolva, több tényezőt figyelembe véve, meghozta a döntését, hogy szeretné örökbe adni a gyermekét. Abortuszra már nem volt lehetősége, mert már betöltötte a 12. terhességi hetet, de kemény fizikai munkát végzett majdhogynem egészen a szülésig. 5 hónapos terhes volt a kismama, mikor megismerkedtünk. Már a várandósság alatt is összebarátkoztunk. Azt kérte, hogy miután megszületik a baba, akkor nem szeretné látni, de később szeretne tudni róla, hogy miként alakul az élete.

Nyílt örökbefogadás során az örökbefogadó család megismerkedik a gyermekéről lemondó édesanyával, és együtt mennek el a gyámhivatalba legelőször közvetlenül a gyermek születése után, majd 6 héttel később ismét meg kell erősíteni a döntésüket. Én mindkét alkalommal magammal vittem a hivatalba Álmos fiamat. A hivatalnok nagyon lekezelően, és gorombán beszélt velünk, de mi nagyon összetartottunk a biológiai anyukával.

A kötődést Álmossal tudatosan építettük. Hordozóban vittem magammal mindenhova, és még egy speciális szerkezet segítségével szoptatni is tudtam.

Mióta Álmos, a kicsi fiam a karomba került, azóta ő szüntelenül mosolyog. Nagyon okos. Már 1,5 évesen olvasott. Rendőr szuperhős, vagy orvos szeretne lenni. Szeret élni, két kézzel öleli az életet, és mindenkit az ujja köré csavar. Bárhová megyünk, akár csak bevásárolni is, ha ott van Álmos fiam, tudom, hogy abból kaland lesz. Hatalmas szíve van. Azt mondta róla a biológiai szülője, hogy ez a gyermek nagyon élni akart. Nagyon jó szívű, rengeteg ajándékot, virágot kapok tőle, és van egy Ninja kardja, amivel azt ígérte, hogy mindig megvéd engem.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. december 16.