A múlt héten Stuttgartban egy lelakott, omladozófélben lévő ház előtt vitt el az utam. Mivel látványa szíven ütött, meg kellett állnom. Miután alaposan megnéztem, azt kérdeztem tőle: „Mi az benned, amit mások nem látnak? Miért álltam meg előtted?”

 A ház barátságosan azt felelte: „A belső kincseim!”

„És melyek a te belső kincseid?” – kérdeztem csodálkozva.

A ház kisvártatva azt válaszolta: „A melegség, a védettség és a biztonság.” Majd lehunyta nagy, betörött ablakszemeit…

Akkor döbbentem rá, hogy nem csak az ő, hanem az én belső kincseimről is beszél. Akkor értettem meg, hogy a külsőm, a külsőnk mögött értékes kincsek rejlenek, olyan drágakövek, amelyek másoknak – ha felfedezik – melegséget, védettséget és biztonságot adhatnak.

Akkor értettem meg, hogy mások számára én is olyan lehetek, mint egy otthon. Milyen boldog voltam utána, hogy megálltam az omladozó ház előtt. Belső otthonomra hívta fel a figyelmemet, és azokra a kincsekre, amelyek bennem szunnyadnak.

És ami talán még fontosabb: rányitotta a szememet arra, hogy a mellettem élő embertársaknak is ugyanilyen kincsekkel teli otthonuk van…

Látogassuk meg egymást – otthon!  Ez az adventi idő most épp erre való!

Stuttgart, 2018. december 2.
Imre atya

ForrásForrás

Létrehozva 2018. december 15.