Egy szemtanú beszámolója Pio atya utolsó óráiról

alt 

Paolo Covino atya visszamlékezése

A Gloria tv által korábban közzétett (jelenleg nem elérhető) angol-olasz nyelvű videó szövegének magyar fordítása. Rövidebb változata itt tekinthető meg.

„Akkoriban a campobassói kolostorban éltem. Szentmise után odajött édesanyám, és azt mondta: „Fiam, most már boldogan halhatok meg.” – „Anyám, tényleg meg akarsz halni? Miért?” – „Gyerekkorodban Pio atya előre megmondott valamit, ami valóra vált.” – „Mit?” – kérdeztem. „Azt, hogy pap leszel.” – „Anyám, miért nem mondtad el ezt soha?” – „Szívembe zárva, titokként őriztem” – felelte. Meg voltam döbbenve. Nagynéném is nagyon örült. „Boldog vagyok, mert pap vagy, Isten szolgája” – mondta. Anyám és nagynéném is majdnem minden reggel eljött misére. Ma van a halála évfordulója, március 13-a.

Elmentem San Giovanni Rotondóba, hogy köszönetet mondjak Pio atyának. Kezet csókoltam neki, és megköszöntem imáit és irántam való szeretetét. „Boldog vagy?” – kérdezte. „Nagyon” – feleltem. Pio atya látta, ahogy felcseperedtem. Más kolostorokban voltam, húsz évig Foggiában éltem, de gyakran meglátogattam itt; sokszor hoztam másokat is.

Három hónappal a halála előtt kerültem ide. Az elöljáróm megkérdezte: „Közelednek a nyári hónapok, sokat kell majd gyóntatni San Giovanni Rotondóban. Volna kedved odamenni?” „Persze” – feleltem, de volt bennem egy kis bizonytalanság. „Elég, ha holnap reggel válaszolsz” – mondta. Június volt, nagy forróság; este kimentem levegőzni. Mintegy éber álomban Pio atyát láttam, éreztem az illatát, és úgy éreztem, szüksége van rám San Giovanni Rotondóban. Felhívtam az elöljárót, és megmondtam neki, hogy megyek. „Igen, de ha tartósan ott akarsz maradni, le kell mondanod az elöljáróságról.” Habozás nélkül feleltem: „Pio atyáért bármiről lemondok. Nem tartok, nem félek semmitől. Szeretnék egy ideig a közelében lenni.” Így kerültem ide.

Pio atya azzal fogadott: „Isten hozott. Nos, fogjunk munkához.” Kérdeztem, emlékszik-e rám. „Hát persze – felelte –, Francesco testvére vagy.”

Haláláig mellette voltam. Utolsó szentmiséjét szeptember 22-én mondta. A templomba több mint húszezer ember zsúfolódott be, rengeteg virággal. Pio atya elég rosszul érezte magát, mégis kiszolgáltatta az Oltáriszentséget két, Rómából érkezett elsőáldozónak, pedig nem jelentkeztek be. Nagynénjüknek álmában megjelent Pio atya, és azt mondta: „Siessetek, különben késő lesz.” Megvette a kislányoknak a ruhát, és bejelentkezés nélkül azonnal San Giovanni Rotondóba utaztak. Amikor az egyik testvér megkérdezte Pio atyát, lehetséges-e, hogy a két kislány elsőáldozáshoz járuljon, azt mondta: „Igen; készítsetek elő mindent.” Így utoljára ez a két kislány meg egy Bariból érkezett fiú lett Pio atyánál elsőáldozó.

A szentmise után összeesett. Giuseppe Pio atyával kerekesszékbe ültettük, és felvittük a szobájába. Azt mondogatta: „Fiaim, fiaim…” Tudta, hogy eljött az ideje. Egy idő óta már mondogatta, hogy közeleg az óra. Éjjel rosszabbodott az állapota. Az éjszakás nővér odahívta Maria atyát: „Ébredjen, Pio atya nagyon rosszul van!” Én is felébredtem, átmentem a szobájába. Ott volt dr. Sala – aki tavaly karácsonykor halt meg – és egy másik San Giovanni Rotondó-i orvos, néhány nővér és az elöljáró. Semmi kétség: Pio atya haldoklik. Kérdeztem, feladhatnánk-e neki a betegek szentségét, az utolsó kenetet. Mondták, hogy igen. Hoztam a szentelt olajat, és kérdeztem, ki szolgáltatná ki a szentséget.

 Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.