Gabriel Marcel: A véleménytől a hitig című művének összegző bemutatása

alt

Bevezetésként...

Ebben az írásban a perszonalista filozófiai irányzatnak az egyik legismertebb képviselőjével, Gabriel Marcellel foglalkozom. Tudom, hogy sokan inkább a keresztény egzisztencializmushoz sorolják őt, mégis művei alapján a perszonalista cím is megilleti.[1]

Az alábbiakban elsőként egy összefoglalást adok erről, a személyt a központjába állító filozófiai irányzatról. Ezután Marcel életéről és munkásságáról írok, majd "A véleménytől a hitig"című írását kívánom bemutatni. Zárásként egy rövid összegzést teszek.

A perszonalizmusról

A perszonalizmus a latin "persona" (személy) szóból ered, és a személyt középpontba állító filozófiai és teológiai irányzatot jelöli .

"Az egzisztencializmushoz hasonlóan, a perszonalizmus kialakulását is az emberi élet megpróbáltatásainak, veszélyeztetésének a tapasztalata alakította ki. A perszonalizmus nyomatékosan hangsúlyozza, hogy nem rendszer s nem politikai mozgalom, hanem perspektívát nyújtó emberszemlélet az abból eredő követelmény tudatosítására és igazolására." [2]

A perszonalizmus egységes képet kíván nyújtani az emberről. Nem csupán mint indivídumot, hanem mint másokkal kapcsolatban élő társas lényt vizsgálja. Világszemlélete pozitív, mert az embert úgy értékeli, mint aki a személyes kapcsolatai által fejlődni képes.

A filozófiában tágabb értelemben azok az ókori gondolkodók is ehhez az irányzathoz sorolhatók, akik kiálltak az ember jogai mellett. Később Szent Ágoston emeli ki az emberi személy értékét (szeretni és dönteni tudó lény az ember). Az újkori irányzatok az én-te kapcsolat kiemelésével gazdagították ezt a rendszert: kinyílni a másik ember felé (vagy az abszolút Te felé).

"A szűkebb értelemben vett képviselői Maurice Blondel, Gabriel Marcel, Romano Guardini. A perszonalizmus középpontjában az én-te viszony vagy a párbeszédes egzisztencia áll, ami ezeknél a gondolkodóknál nemcsak ember és ember, hanem Isten és ember közti kapcsolatot is jelent." [3]

Marcel élete és munkássága

1889. december 7-én született Párizsban. Apja agnosztikus, anyja zsidó vallású volt. A vézna, érzékeny, beteges természetű fiú négy éves korában elveszítette édesanyját. Ez az élmény egész életét meghatározta. Vallási ismereteit olvasmányaiból merítette. A Sorbonne-on tanult, majd 1910-től miatt filozófiát tanított. Az első világháború idején a Vöröskeresztnél teljesített szolgálatot (itt találkozott a Rossz misztériumával). A háború után házasságot kötött egy vallásos protestáns család lányával.

Addigi élettapasztalatai, filozófiai tanulmányai és Mauriac neki írt levele döntő lépésre késztette: 1929. március 2-án felvette a keresztséget. Így emlékszik vissza Marcel: "Mauriac úgy jelent meg előttem, mint Isten képviselője. Isten szólt hozzám általa. Mindjárt arra gondoltam: miért is lenne jogom ahhoz, hogy a kereszténységen kívül maradjak. E döntő pillanatban éreztem, hogy el kell köteleznem magam... S a katolicizmust kellett választanom."[4] A keresztséget és az első áldozást követően mély béke szállta meg.

Marcel drámaíróként és zeneszerzőként is működött, műveinek felét drámái teszik ki. Színházi sikert nem ért el. Számos kritikát is írt, több díjjal tüntették ki. Párizsban halt meg 1973. október 8-án.

Új filozófiai rendszert nem dolgozott ki. Fiatalkori bölcseletében az idealizmussal küzd, a racionalizmust bírálja. Istent a hit révén állítja (nem az értelem által). Későbbi írásaiban az emberi közösségen át lel rá az abszolút Jelenlétre.

Számára az én és a valóság kapcsolata nem "probléma" többé, hanem "misztérium" (a problémába beleütközünk, a misztériumnak el vagyunk kötelezve). A katolikus hitre tért Marcel tapogatódzva kidolgozza a lét misztériumáról szóló bölcseletét, hogy azután kijelölje - a hűség, a reménység és a szeretet fenomenológiáján keresztül - az Istenhez, a legfőbb Te -hez vezető ösvényeket.

Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.