Izidor előbb egy kolostor apátja, majd 44 éves korában Sevilla érseke lett. Sokat és bölcsen írt. Szentenciás könyveiből idézünk, melyben az imádság és az olvasás fontosságáról szól.
„Az imádságban megtisztulunk, az olvasásban tanulunk; ha hozzájutunk, jó mindkettőt elvégezni; ha nincs időnk, akkor az imádságot helyezzük az olvasás elé. Aki mindig Isten jelenlétében akar járni, annak gyakran kell imádkoznia, és gyakran kell olvasnia. Amikor ugyanis imádkozunk, mi szólunk Istenhez; amikor pedig olvasunk, Isten szól hozzánk.
Minden előrehaladás az olvasásból és az elmélkedésből származik. Amit ugyanis nem tudunk, azt az olvasásból tanuljuk meg, amit pedig megtanulunk, azt az elmélkedés által őrizzük meg.
A Szentírás olvasása kettős ajándékot ad: oktatja az értelmet, és elvonva az embert a világ hiúságaitól, elvezeti Isten szeretetére... A Szentírás igazi értelme csakis gyakori olvasás által ismerhető meg... Minél kitartóbb valaki a Szentírás tanulmányozásában, annál mélyebb tudományra fog abból szert tenni; hiszen a föld is annál bővebb termést hoz, minél jobban megművelik.”
E pár kiragadott mondatból is látszik, milyen letisztultan tanít az ókori egyházatya. Híres szónok volt. De ékesszólásán és művein is fontosabb, hogy hiteles tanító volt. Életmódja tette őt hitelessé. 30 éves korában egy kolostor apátja lett, s új feladatát e szavakkal körvonalazta:
„Az apát életével legyen az engedelmesség tökéletes példaképe szerzetesei előtt, abban a meggyőződésben, hogy nem szabad olyan rendelkezést hoznia, amelyet előbb maga meg nem valósított. Mindenkit egyénileg kell lelkesítenie, s vérmérséklete és a követelmények szerint intenie.”
Figyeljük meg, az ókori egyházatya ilyen szavakat használ, mint „példakép”, „meggyőződés”, „megvalósított rendelkezés”. Azaz számára a keresztény élet nem elmélet, nem írott formula, hanem megvalósított élet, meggyőződéses élet, példaképet nyújtó élet.
