Miért nem szoktak a bántalmazó férfiak megváltozni?

alt

A bántalmazó férfiak csak a legritkább esetben szoktak megváltozni. Ugyanis nem akarnak. Csakhogy. Nagyon sokan közülük nem akarnak bántalmazni. És mégis bántalmaznak. Ez most akkor egy fátum, ami elől nem lehet megmenekülni?

Természetesen nem. Ha az ember nem egyszerűen azt mondja, hogy nem akarok bántalmazni, hanem azt, hogy elutasítom azt, aminek a szükségszerű következménye a bántalmazás, akkor megszabadult a "fátum"-tól.

Sok mindennek lehet szükségszerű következménye a bántalmazás, de azt hiszem, hogy a magyar középrétegekben többnyire a következő forgatókönyvön alapul:

A bántalmazó férfi anyja - még ha mintaanyának is tüntette fel magát, és többnyire sikerült elérnie, hogy annak látszódjon - valójában hideg, érzelmileg elérhetetlen, kemény, elutasító, soha nem lehet neki megfelelni, zsarnokoskodó és manipulatív.  Ennek megfelelően  a gyerekben egyrészt az állandó frusztrációtól iszonyatos mennyiségű harag gyűlik fel, amelyet a legmélyebben el kell tüntetnie, le kell nyomnia, mert az anyja a vele szembeni haragot aztán végképp brutálisan bünteti. Másrészt felnőttként is - még akkor is, ha szakmailag és emberileg is sikeres - valahol kicsi, elutasított, megvert gyereknek fogja érezni magát, aki értéktelen és képtelen elérni azt, hogy szeressék és elfogadják.

Minél inkább azonosítja magát egy férfi ezzel a kicsi megvert gyerekkel, a nőkkel való kapcsolatban annál vonzóbb a számára egy olyan viszony, ami arra hasonlít, amilyenben egy egészen kicsi gyerek van az anyjával1. Az anyának nincsenek elvárásai, mindig pozitív a babával szemben, mindig becézi, dédelgeti, rajong érte, dicséri. Az anya mindig kitalálja a baba szükségleteit és mindig kielégíti azokat. A mama aktív, a mama ad, felelősséget vállal, figyel a baba szükségleteire. A baba passzív, a baba kap, nem kell  felelősséget vállalnia és nem kell figyelnie a mama szükségleteire. 

Az ideál a szép fiatal nő, aki  mindig kitalálja és megadja azt férfinek, amit az akar, akkor és úgy ahogy a férfi akarja. Aki mindig a rendelkezésére áll, de soha nem vár el semmit.  Aki mindig rajong a férfiért, mindig csodálja, felnéz rá, dicséri, soha nem elégedetlen vele, nem bírálja, nem kritizálja.  Aki folyamatosan attraktív és felkínálja magát szexuálisan, nem kell a meghódításával küzdeni, nem kell az igényeivel bajlódni, ő hódítja meg a férfit és neki minden csodálatos, amit a férfi csinál. Ez a nő nem terheli gondokkal, legalábbis semmiképpen nem nagyobbakkal, mint amelyek könnyű, gyors megoldásával a férfi nagyszerűnek érezheti magát. Nem kell mellette elköteleződni, nem kell érte semmiről lemondani.

Azok, akikkel az a tragédia történt, hogy feleségül vettek egy ilyen nőt, nem lesznek bántalmazók. Függők lesznek. Hiszen miközben olyan egocentrikusan működnek, mint egy egészen kicsi gyerek, egy nőtől azt az érzést kapják, hogy nagyok, elevenek és erősek. Ha kapják az érzést, akkor a mennyországban érzik magukat, ha nem, akkor a saját kicsiségük és megvertségük poklában. 

S vajon mi másért jó egy nőnek, hogy egy felnőtt férfi olyan viszonyban van vele, mint a csecsemő az anyjával, hacsak nem azért, mert azt akarja, hogy a férfi úgy függjön tőle, mint a csecsemő az anyjától?!

Ezek az ideális nők általában bántalmazó vagy szégyen alapú családokban nőttek fel, és valamikor feladták a szeretetet. Nem kötelező, hogy ha valaki ilyen családban nő fel, feladja. Ezt a szerepet azonban csak olyan nők töltik be, akik feladták. 

Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.