Gondolatok a Szentáldozásról és az Egyház megújulásáról (8)

alt

Végszó

A legszegényebbek és legvédtelenebbek iránti szeretet elsőbbsége

1.

Az eucharisztikus Jézus, vagyis Jézus Krisztus, aki valóságosan, személyesen és lényegileg jelen van az eucharisztikus színek alatt Testével, Vérével, Lelkével és Istenségével, valójában a legszegényebb, leggyengébb és legvédtelenebb lény a világon. Van-e nagyobb szegénység, mint az eucharisztikus színek szegénysége?

Egy isteni személy önként vállalta nemcsak, hogy az emberi természet szegénységét felvegye és istenségét elrejtse, de sokkal többet: elhatározta, hogy emberi természetének láthatóságát elrejtve, azt a kenyér és bor látható, anyagi színei alatt megjelenítse. Jézus a Szentostyában nyilvánította ki és valósította meg felülmúlhatatlan módon ezt az igazságot: „Bár gazdag volt, értetek szegénnyé lett” (2Kor 8, 9). Eucharisztikus jelenlétében Jézus megfosztotta magát nemcsak isteni gazdagságától, hanem isteni és emberi hatalmától is.

Mert mi lehet törékenyebb és gyengébb, mint a kicsiny Szentostya? És nemcsak a Szentostya, mint egész, hanem annak minden kis darabkája, az egész eucharisztikus Jézus! Micsoda szegénység és gyengeség! A szegénység és gyengeség eme eucharisztikus állapotában lett Jézus a legvédtelenebb a világon. Eucharisztikus állapotában valósította meg és nyilvánította ki az Isten Fia legmélyebb önkiüresítését (vö. Fil 2,7).

2.
Napjaink egyházában szinte világszerte tanúi lehetünk a Krisztus eucharisztikus Testével való bánásmód liturgikus gyakorlatában megnyilvánuló megdöbbentő minimalizmusnak az imádás külső kultuszában, hihetetlen nemtörődömségnek a konszekrált Ostyák apró darabkáinak kezelésében és aggodalomra okot adó közömbösségnek a Szentostya védtelensége iránt az áldoztatás során és a konszekrált Ostyák egyre gyakoribb lopása kapcsán.

Széles körben elterjedt gyakorlat a szentáldozást állva és kézbe fogadni, az imádás világos gesztusai nélkül. Ez a gyakorlat mindenütt szomorú állapotokat hozott létre az eucharisztikus Jézussal való bánásmód terén. Ez valóban egyike a Krisztus misztikus testén lévő legmélyebb sebeknek korunkban. Ebből a szempontból valójában feledésbe merült Egyházunkban a legszegényebb, leggyengébb és legvédtelenebb joga.

3.
Az eucharisztikus Jézus jogainak ilyen elhanyagolását nem ritkán háttérbe szorítja a különleges figyelem azok jogai iránt, akik társadalmunk anyagi értelemben vett szegényei. A szegények jogainak védelme kétségtelenül elsődleges fontosságú. Ez a védelem azonban még hitelesebb lenne és Isten szemeiben érdemszerzőbb, ha csatlakozna hozzá az eucharisztikus Úr bátor és szerető védelme, hiszen napjainkban a szentáldozás pillanataiban valóban Ő az igazán szegény, gyenge és védtelen.

4.
Valakiben talán olyan gondolat születhet, hogyha Jézus, aki örök Isten és igazi ember, a Szentostyában önmagát tette kicsivé és gyengévé, akkor igazolt lenne, ha informális és laza módon kezelnénk Őt. A hit azonban másra tanít minket: Minél kisebb, gyengébb és védtelenebb valaki, annál szeretetteljesebb és tiszteletteljesebb bánásmódot érdemel.

A kereszténység kétezer éve során az Istenanya Mária, az apostolok és minden szentek megtanítottak minket, micsoda igény következik ebből az igazságból. Assisi Szent Ferenc, a szegények patrónusa pedig olyan finom tisztelettel volt az emberré lett Isten iránt, hogy már az evangéliumos könyv lapjait is leggyöngédebb gondossággal kezelte, amikor ezt mondta: „Figyelmeztetem és bátorítom minden testvéremet Krisztus nevében, bárhol megtalálják a (Szentírás) írott szavait, akkora tiszteletben részesítsék őket, amennyire lehetséges; és ha az írott lapok rendezetlenül körben hevernek, akkor a testvérek gyűjtsék őket össze, amennyiben rajtuk áll, és vigyék egy méltó helyre. így tiszteljék az Urat szavaiban, melyeket mondott. Mert sok dolog megszenteltetik az Isten szava által és Krisztus szavainak erejében jön létre az Oltárszentség is." (Levél a rendhez, IV. fej.)

5.
Krisztus szentségi jelenléte az eucharisztikus színek alatt összehasonlíthatatlanul magasztosabb, mint a szent könyvben való jelenléte, ezért a Krisztus Testének járó tiszteletadás is kiválóbb, mint a Könyvek Könyve iránti tisztelet. Szent Ferenc ezért hagyott ránk egy megindító figyelmeztetést: „Ezért megesketlek titeket testvéreim mindazzal a szeretettel, amire képes vagyok és lábaitokat csókolva, hogy lehetőségeitek szerint adjatok meg minden tiszteletet és imádást a mi Urunk Jézus Krisztus legszentebb Testének és Vérének, akiben kiengesztelődtek és kibékültek a mindenható Istennel minden dolgok a mennyben és a földön" (Levél a rendhez, I. fej.).

„Kérek benneteket jobban, mintha saját javamért tenném, alázattal, de kitartóan kérjétek az Egyház pásztorait, hogy a világon mindennél jobban tiszteljék a mi Urunk Jézus Krisztus legszentebb Testét és drágalátos Vérét, az Ő nevét és a szavakat, melyekkel az Ő Teste konszekráltatik. Tisztelettel és áhítattal szolgáltassák ki másoknak. És amikor a pap Őt az oltáron konszekrálja, a nép boruljon térdre és az igazi, élő Istennek mutassa be dicséretét, hódolatát és imádását" (Levél a rend elöljáróihoz).

6.
Bárcsak a szent „Poverello" lángoló szavai korunk Egyházában is visszhangra találnának, mint az Egyház pásztoraihoz és főpásztoraihoz intézett alázatos kérés, hogy konkrét és hatékony módon gondoskodjanak arról, hogy Krisztus eucharisztikus Teste megkapja a legnagyobb tiszteletet és figyelmet a szentáldozás kiszolgáltatásának alkalmával, hogy amennyire csak lehetséges megakadályozzák akár a legkisebb eucharisztikus darabkák elvesztését és a Szentség ellopását, és hogy az Úr a Szentostyában külsőleg is láthatóan megkapja az imádást a legalkalmasabb és legkifejezőbb gesztus, a térdelés által.

Szent Ferenc könyörgő szava napjainkban is visszhangra talál sok buzgó hívő lelkében, akik szomorkodnak és szenvednek az állva és kézbe történő szentáldozás miatt, amely banális és közönséges benyomást kelt azon kívül, hogy veszélyezteti a Szentet, hiszen egyáltalán nem felel meg neki.

Sajnos az Eucharisztia ezen kis barátainak esélyük sincs, hogy hangjukat hallassák; hiszen az egyházi establishment hangja erősebb és elfojtja a kicsinyek hangját az Egyházban. A jelen könyvecske, melyet egy püspök írt, azt a célt szolgálja, hogy hangot adjon az Egyházban számtalan ilyen csendes kis ember meggyőződésének, akik azt akarják megvédeni, aki napjainkban a legszegényebb, leggyengébb és legvédtelenebb, az eucharisztikus Jézust.

7.
Adja meg Isten a mai Egyháznak, hogy hallgasson Szent Ferenc és az eucharisztikus Jézus kis barátainak hangjára és olyan liturgikus normákat bocsásson ki, melyek korlátozzák és fokozatosan visszaszorítják a kézbeáldozás gyakorlatát. Így a katolikus világ egyre növekvő számú templomában a hívek térdelve, az imádás testtartásával fogadhatnák az eucharisztikus Jézust, és lehetővé válna számukra, hogy kinyissák szájukat, mint a gyermekek és engedjék magukat táplálni.

Ily módon egyúttal a lehető legjobban elkerülhető lenne, hogy az Eucharisztia darabkái elkallódjanak, vagy az Ostyákat ellopják. Egy ilyen konkrét rendelkezés az Egyház egyik legfontosabb tette lenne és egyúttal az elégtételadás egyik legkonkrétabb aktusa azon szavak szerint, melyeket Krisztus Assisi Szent Ferenchez intézett: ,Ferenc, menj és építsd újjá Egyházamat" (Szent Bonaventúra, Szent Ferenc élete/Legenda minor, 5}.

8.
Annak az áldoztatási gyakorlatnak újjáélesztésével, amely biztonságosabb és áhítatosabb, mely jobban kifejezi az imádást, tehát a térdelve és nyelvre áldozás évezredes gyakorlatával, kétségtelenül felragyogna az evangelizáció új csillaga, egy új eucharisztikus csillag, mely hasonló ahhoz a csillaghoz, amely a három bölcset vezette útjukon, hogy valóban megtalálják az emberré lett Isten Testét, és előtte térdre borulva imádják Őt (proskynesis).

9.
A kézbeáldozás visszaszorítását célzó hatékony normák kibocsátása, és ez által a térdelve és nyelvre áldozás általános visszaállítása olyan eucharisztikus csillag volna, mely bizonyára megrémítené a modem írástudókat és napjaink klérusának nem kevés tagját ugyanúgy, ahogy a betlehemi csillag megjelenése egykor megrémítette a jeruzsálemi írástudókat és papokat.

10.
Az egyik legfontosabb ügy, melyet az Egyház pásztorai szívükön kell, hogy viseljenek az arról való gondoskodás, hogy az eucharisztikus Krisztust látható módon szeressék és tiszteljék. Semmi és senki a világmindenségben, még a leginkább rászoruló ember sem érdemel több figyelmet és gondoskodást, mint az eucharisztikus Krisztus.

Ugyanezt a tanítást hagyta rá Assisi Szent Ferenc az egész ferences rendre a következő szavakkal: „A legnagyobb szégyen és a legsúlyosabb rossz az lenne, ha ti, akik oly közel tudjátok Őt magatokhoz, az egész univerzumban bármi mással jobban törődnétek! Az emberiségnek és az egész világmindenségnek rettegnie kellene, az egeknek meg ujjongani, amikor az oltáron, a pap kezeiben jelen van Krisztus, az élő Isten Fia. Ó csodálatra méltó nagyság, ó felfoghatatlan leereszkedés, á magasztos alázat, ó alázatos fenség, hogy a mindenség Ura, az Isten és az Isten Fia úgy megalázkodik, hogy elrejti magát a kis kenyér színe alá a mi üdvösségcink kedvéért! Testvérek, tekintsétek Isten alázatát, és nyissátok meg szíveteket az Ő jelenlétében, alázzátok meg ti is magatokat, hogy felmagasztalhasson titeket" (A Generális Káptalanhoz, 2, fej.).

11.
Mit mondana napjainkban Assisi Szent Ferenc, ha látná, hogy a hívek még Krisztus Teste vételének pillanatában sem fejezik ki testi gesztusaikban a megragadottság, tisztelet és alázat magatartását, hanem állva fogadják Őt, közvetlenül a kezükbe, és Őt ujjaikkal érintik, mint amikor normális ételt vesznek magukhoz, az alázat és imádat bármiféle nyilvánvaló és meggyőző gesztusa nélkül?

A szent Poverello valószínűleg a következő szavakkal fordulna a hívek tömegeihez, akik sietve, állva és kezükbe fogadják a Szentséget: „Nyissátok meg szíveteket Krisztus Testének jelenlétében, alázzátok meg magatokat Krisztus Testének jelenlétében, hogy felmagasztalhasson titeket" (vö. Levél a Generális Káptalanhoz, 2. fej.).

Szent Ferenc bizonyára elsősorban az Egyház pásztoraihoz intézné ezeket a szavakat. A kézbe és állva áldozás megengedésével és a nyelvre és térdelve áldozás gyakorlati megszüntetésével a katolikus világ legtöbb templomában Krisztus Testét via facti kitették a látható tisztelet és szakrablás valódi minimalizmusának.

12.
Ténylegesen sürgősen szükségünk van egy új eucharisztikus csillagra, hiszen Krisztus eucharisztikus Teste a leggyengébb és legvédtelenebb létező az Egyház életében. Ennek az isteni „Szegénynek" bátor védelme biztosan nem vívná ki a világ dicséretét és tetszését, de kétségtelenül kivívná a szentek tetszését, különösen a szent Poverellóét, és leesdené Isten gazdag áldását.

Krisztus eucharisztikus Teste látható tiszteletének helyreállítása valóban egyik leghatékonyabb eszköze lenne az Ő misztikus Teste megújításának. Adná a Jóisten, hogy az Egyház pásztorainak szívét napjainkban átjárják Assisi Szent Ferenc e szavai: „Megesketlek titeket testvéreim mindazzal a szeretettel, amire képes vagyok és lábaitokat csókolva, hogy lehetőségeitek szerint adjatok meg minden tiszteletet és imádást a mi Urunk Jézus Krisztus legszentebb Testének!"

Valóban semmi és senki sem nagyobb, mint a Szentostya, még a legkisebb darabkájában is, mert az Úr Teste maga az Ur: „Corpus Christi enim Dominus est!"

Zárszóként

Isten emberré válása eléri csúcsát az Ő önkiüresítésében, az Eucharisztia titkában. Ebben a szentségben megnyilvánul a „Velünk az Isten" titka felülmúlhatatlan módon, Isten mérhetetlen szeretetének minden következményével.

Krisztus nemcsak velünk élő Isten. Ő Isten, aki a kicsiny Szentostyában kiszolgáltatja önmagát az embernek, és így teljesen lemond önmaga megvédelmezéséről. Az eucharisztikus Jézus a Szentostyában valójában a legszegényebb és legvédtelenebb az Egyházban, mégpedig elsősorban a szentáldozás kiszolgáltatásakor.

Az áldoztatás alkalmával korunkban az érzékenység és odafigyelés megdöbbentő hiánya figyelhető meg az emberré lett Isten kicsiny Szentostyában való igazi és lényegi jelenlétének konkrét követelményei iránt.

Az imádás, a tisztelet és a Szentostyával való figyelmes bánásmód elengedhetetlen külső aktusai sokszor a minimumra korlátozódnak. A Szentostyával való méltatlan külső bánásmód egyre inkább csökkenti a megtestesülésbe és az eucharisztikus átlényegülésbe vetett hitet és száműzi azt az elméletek birodalmába.

Az Eucharisztia az Egyház életének szíve. Amikor tehát az eucharisztikus Isten konkrét imádása objektíve háttérbe szorul, ez sebet üt az egyházi élet szívén. Hogy a korunk egyházi életének szívén ejtett sebet meggyógyítsuk, szükséges meggyógyítani a Szentostyában lévő eucharisztikus Jézussal való bánásanódunkat.

A Szentostya ugyanis - még a legkisebb darabkájában is - nem kisebb Valaki, mint maga az Úr.

(Részlet Athanasius Schneider asztanai (Kazahsztán) segédpüspök Corpus Christi c. könyvéből. A kiadvány megrendelhető a Stella Maris Alapítványnál.)

Athanasius Schneider, született 1961-ben Kirgisztánban egy kitelepített német családban; 1973-ban kivándorolt Németországba; 1990-ben pappá szentelték; 1997-ben doktorált patrológiából a római Augustinianumban; 1999-től tanár a karagandai (Kazahsztán) papi szemináriumban; 2006-tál celerinai címzetes püspök és karagandai segédpüspök; 2011 óta az asztanai (Kazahsztán) Boldogságos Szűz Máriáról nevezett főegyházmegye segédpüspöke, a kazahsztáni Püspöki Kar titkára és Liturgikus Bizottságának elnöke.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.