Életige, 2014. augusztus

keczelyKedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Isten , a rejtek Istene, aki a szív rejtekében különleges   „térerővel” jelen van. Persze, nem minden szívben, csak Isten emberének a szívében. Igaz, Isten azt szeretné látni, ha minden ember Isten embere lenne. Ezért minden szívet megpályáz ; mert mindenkit meghívott az üdvösségre. Nem mondok semmi újat, csak összegezem az alapokat. – Nos, ebben a szív mélyében és csendjében szól az Isten, s az Ő szolgája hallja az Ő hangját.

Isten szava ebből a mélyből és csendből, mint rejtekből tör elő, s áthatja a próféta minden sejtjét. Akkor ezek a prófétai sejtek izzásba kezdenek jönni. Az Isten embere egy darabig csak   visszafojtja az Úr benne erjedő szavát, de később már nem bír magával. Az erjedés szétveti a hordót, vagyis a próféta szívét, az Úr igéje. Már azért is szétveti, mert így szól az Úr igéje: Menj a néphez, az én népemhez és a te népedhez, s mondd el nekik mindazt, ami most benned erjed, amit beléd helyeztem. Mondd és hirdesd szavát, de úgy, hogy mindenki meghallja: Kicsiny is, nagy is. Vidd a nyilvánosság elé azt, amit a titokban súgtam beléd, a rejtekben, a szíved mélyébe.

Gondolj az igére: „semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről!” ( Mt.10, 27.) Harsogjon hangod, hogy reszkessen a levegő, úgy, hogy riadtan ugorjanak fel a szarvasünők, s ijedtükben megelljenek. Ne ijedj meg, hanem állj ki értem, állj ki az Úrért!

Az Életige letölthető itt.

Share

Programajánló

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.