Isten nem haragszik rád

 „Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.” (Zsolt 145,8)

Mi gyerekek hamar észrevettük, ha apa haragudott. Beharapta az alsó ajkát, két keze lassan ökölbe szorult. Mint a villám sírültünk ki a hátsó ajtón mind az öten, s ott bóklásztunk több hektárnyi erdős telkünkön, míg elmúlt a vihar. Sajnos, gyakran nem voltunk elég gyorsak.

Évekkel később tehát, mikor hívő lettem, nem tudtam mit kezdeni a kedves, szerető mennyei Atya képével. Nagyon szépen hangoztak a szavak, amiket a lelkész mondott, de a lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a homályos érzéstől, hogy Isten haragszik rám.

Amikor a Bibliát olvastam, abból is gyakran kiéreztem a dühöt. Valahányszor hibáztam, elrontottam valamit, éreztem, hogy ott állok Isten dühének célkeresztjében. És nagyon sokszor hibáztam, és nagyon sokszor elrontottam valamit.

Eleinte nem fogtam fel, hogy a hátterem torzítja a látásmódomat. Mintha a gyermekkoromban megtapasztalt düh eltorzította volna az agysejtjeimet, hajdani élményem elállta az utat, hogy befogadjam az igazságot Istenről. Egy beszélgetés aztán elindította az igazság beszivárgását. Könnyek között vallottam be egy barátnőmnek, hogy kétségbeesetten próbálok Isten kedvében járni, de érzem, hogy mindig mérges rám valamiért. „Isten sosem mérges rád – mondta a barátnőm. – Szeret téged, és megért.”

Ezzel mozdult el először egy nagy hazugságtömb a szívemen. Először gondoltam bele, hogy talán, de tényleg csak tegyük fel, hátha lehetséges, hogy Isten nem haragszik rám. Ám a dolgok nem tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Lassan, fokozatosan történt, ahogy egyre közelebb kerültem Isten szeretetének megtapasztalásához. Aztán mikor rátaláltam mai igénkre, újra elfogott a sírás, de ezek már jó könnyek voltak. „Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.”

Az, hogy Isten megfontolt a haragban, hogy megbocsát, ha elmondom neki hibáimat, és nem tartja számon vétkeimet vad haragjában, átalakította a gondolkodásomat és átalakította a szívemet.

És ha ez még nem volna elég, ugyanez a vers azt is kijelenti, hogy Istennél bőséges a kegyelem és a szeretetteljes kedvesség irántunk. Az eredetiben a „bőséges” szó azt jelenti,  nagy számban, nagy mennyiségben van jelen, annyi van belőle, hogy teljesen ellát valakit, megtölt valamit. Ahogy elmélkedtem ezen a versen, és hinni mertem az igazságában, a gyermekkoromban szívemre került nagy szikla elkezdett legördülni.

Istenben semmi nincs, ami hasonlítana ahhoz, amilyennek gyermekkori élményeim alapján elképzeltem. Ő a mi irgalmas mennyei Atyánk, aki szeret és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, türelmesen támogat, tanít és vezet, ahogy növekedünk Krisztusban. Nem haragszik rám, és nem haragszik rád. Isten értünk van, és nem ellenünk (Róm 8,31). Jó tervei vannak az életünkről (Jer 29,11), és örökkétartó szeretettel szeret minket (Jer 31,3).

Múltbeli tapasztalataink formálnak minket, nem is mindig értjük, hogyan. De Szentlelke által Isten meg tud változtatni, úgy alakítja szívünket, elménket, ahogy csak Ő képes rá. Bár többnyire hosszú idő kell hozzá, Isten igazsága el tud jutni lelkünk mélyére, és ki tudja onnan gurítani a hazugságok nehéz szikláit. És ó, mennyire szereti kigörgetni azokat a sziklákat!

Uram, jöjj, és ahol rossz emlékképek hibás érzések szikláit alakították ki bennem, Igazságod erejével guríts el lelkemből a nehéz sziklákat. Hálás vagyok, mert ahelyett, hogy dühösen néznél rám, megbocsátasz, és türelmesen vezetsz, irányítasz. Olyan jó tudni, hogy lassú a haragod. Szerető, irgalmas mennyei Édesapám, imádlak Téged! Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. július 8.