Új év, újabb tékozlások

labnyomEgy naptári év fordulója, és az újesztendő kezdete pedig mindig jó alkalom egyfajta összegzésre és annak végiggondolására, mi életem tulajdonképpeni célja, mi végre vagyok ezen a világon, és merre tartok. Hívő keresztényként is jó ezt időnként újra tudatosítani magunkban, ha nem szeretnénk a hit útján járva célt téveszteni.

Hisz milyen könnyű is letérni az Isten-követés keskeny útjáról, ha nem vagyok résen: az önzésem, a kényelemszeretetem, az élet bármely területén jelentkező fegyelmezetlenségem vagy a világ értékrendjétől való nem kellő elhatárolódásom mind-mind ebbe az irányba hat. Ily módon pedig eltékozlom Istentől kapott időmet, erőmet, képességeimet, vagy éppen rutinból élem a hívő életemet, anélkül hogy észrevenném: valójában már nem is az Úrra és az Ő útmutatására, hanem saját elképzeléseimre, vélt hozzáértésemre és tudásomra alapozok. Önámítás azt gondolni, hogy ilyenkor igazán használható vagyok Isten számára. Holott Ő éppen rajtunk, gyermekein keresztül szeretne másokat is megismertetni azzal az örömhírrel, hogy Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában életünk minden kérdésére és problémájára van megoldás.

A világban egyre több az olyan ember, aki különböző élvezetek hajszolásába, beteges szenvedélyekbe, ezoterikus kalandokba, kétes ideológiákba és vallásokba vagy éppen Big Brother-féle látszatvilágokba menekül, hogy ne kelljen szembenéznie élete megoldatlanságával, és tudomást vennie arról a belső űrről, amelyet mindenkinek az életében csakis egyvalaki tölthet ki: az őt megteremtő Isten. Képes vagyok-e még igazán megszomorodni az ő testi-lelki nyomorúságukon, észrevenni a másik szükségét, azt, hogy hol szorul segítségre? Hordozom-e imádságban a körülöttem élőket azzal a reménységgel, hogy Isten a legnagyobb mélységből is kiemelheti őket? Vagy önelégültségemben már eszembe sem jut, honnan hozott ki engem az Úr? Esetleg belefáradtam másokért tett erőfeszítéseim látszólagos sikertelenségébe, és már meglankadt bennem a buzgalom?

Milyen jó ilyenkor ismét ráeszmélni, hogy Isten Igéje változatlanul „élő és ható", és annak ereje képes átformálni embereket - engem éppen úgy, mint másokat! Ha engedem, hogy az Ige tisztítson, tanítson, neveljen, intsen, akkor Isten maga fog újra mentő szeretetet adni a szívembe, érzékennyé tenni mások szenvedése iránt, és felkészíteni arra, hogy követségében járhassak. Mert hitelesen továbbadni csak olyasmit tudok, aminek a valóságát és jótékony kihatásait magam is megtapasztaltam.

Igazán becses-e nekem Isten és az Ő Beszéde? Az Őt megillető helyet foglalja-e el életemben, vagy szinte észrevétlenül egyre inkább kiszorult onnan? Kutatom-e a drága Igét, hogy mind jobban megismerhessem Isten lényét, az Ő kegyelmének gazdagságát? Fontos-e nekem Isten Szava annyira, hogy naponta kézbe vegyem, és keressem benne az Ő akaratát az életemre nézve? Bárcsak megrettennénk, ha nem így van, és szent félelemmel borulnánk le a mindenható Isten előtt, megvallva Neki vétkünket.

Jézus Krisztus ott ragyoghat fel, ahol én magam háttérbe kerülök. Ő akkor tud cselekedni bennem és rajtam keresztül másokban, ha teljesen kiszolgáltatom magam Neki, és a szó legnemesebb értelmében „szolgája" leszek. Annyit jelent ez, hogy Ő rendelkezhet velem minden vonatkozásban, és oda állíthat, ahová akar, még ha ez olykor szenvedéssel is jár.

Isten embereket akar ránk bízni, akiknek segítségre van szükségük, hogy visszatalál­janak Őhozzá. Meg akar bennünket áldani, hogy továbbadhassuk ezt az áldást. Csak rajtunk múlik, teljes egészében odaadjuk-e Neki a szívünket - a többi már az Ő dolga.

ethos, 2003/1. sz.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.