Nincs ugyan ünnepélyesen boldoggá avatva, de a magyar egyház egén ősidőktől fogva csillagként tündököl. Igen tekintélyes írók, a nagy Pázmány Péter is, a boldogok közé sorolják. Eredetéről csak annyit tudunk, hogy Esztergomban nemes szülőktől származott. Ájtatoskodásban és tanulásban eltöltött gyermekkorának és ifjúságának legszembetűnőbb vonása volt a magány szeretete.

A pajkos társaságot és lármás mulatozást kerülte; akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Az erényes és munkás élet példaképe gyanánt állt kortársai előtt.

Isten kegyes hívása a papi pályára szólította. Az esztergomi egyházmegye papjai közé lépett s később kanonok lett. Három papi erény ékesítette lelkét: a tudomány-szeretet, áhítat és könyö-rület. Ismereteit folytonos olvasással és tanulással gyarapította; másrészt pedig az Isten igéjének buzgó hirdetésével terjesztette azt a hívő tudást, melyet ő annyira becsült. Lelkiismeretét igye-kezett minden bűntől megőrizni és gyakori gyónással megtisztítani. A zsolozsma végzésénél és a szentmise bemutatásakor olyan átszellemült meleg áhítat ömlött el egész külsején, hogy aki csak látta, áhítatra és Isten szeretetére gerjedt. A szegényeket jó szóval és bőkezű alamizsnával segítette; a szomorúakat résztvevő gyengédséggel vigasztalta, mert az Úr Jézustól eltanulta a nagy tudományt, miképpen kell megkönnyíteni a lelkileg fáradtakat. Háza alamizsnára, tanácsra és vigasztalásra szoruló szegény embereknek menedékhelye volt.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. május 13.