Hatástalanok a réz- és a mágneskarkötők

altA rézből készült és a mágneses karkötők, illetve csuklópántok valójában nincsenek hatással a fájdalomra, a duzzanatra, vagy a reumás ízületi gyulladás lefolyására – derül ki a Yorki Egyetem friss kutatásából.

Ez az első olyan tanulmány, amely kontrollált véletlenszerű minta megfigyelésével von le következtetéseket a mágneses csuklópántok és a rézkarkötők hatására vonatkozóan. Összesen 70 beteget vontak be a kísérletbe, akik csoportokra bontva négyféle különböző változatot viseltek öt hónapon keresztül, miközben beszámoltak fájdalmaik, mozgási nehézségeik és fájdalomcsillapító-fogyasztásuk alakulásáról. Előtte és utána is vért vettek tőlük, hogy megállapítsák a szervezetükben lévő gyulladás mértékét.

A PLOS ONE című szakfolyóiratban megjelent eredmények szerint sem a hagyományos mágneses csuklópánt, sem pedig a rézkarkötő nem járt a placebónál jelentősebb hatással, ami réz vagy mágnes nélküli eszközt jelentett. „Sajnálatos, hogy ezek a holmik teljesen hatástalanok. Pedig annyira egyszerű és biztonságos lenne a használatuk! Adatainkból azonban nyilvánvaló, hogy a reumás ízületi gyulladásban szenvedő betegek jobban teszik, ha másra költik a pénzüket. Például halolaj étrend-kiegészítőre, ami biztatóbb eredményekkel kecsegtet. Aki gyanítja, hogy ilyen problémája van, mindenképpen forduljon orvoshoz a házi gyógymódok helyett, mert a hosszú időn keresztül fennálló gyulladás hosszú távú károsodáshoz vezethet az ízületekben” – mondta a kutatást vezető Dr. Stewart Richmond.

A szakértő szerint két oka van annak, hogy a karkötőt viselők olykor mégis pozitív eredményről számolnak be. „Először is, a placebo-hatás miatt jobban érzi magát tőle, aki hisz benne. Másodszor pedig azok, akik gyulladásos periódusban kezdik viselni, a folyamat természetes csillapodását az eszköznek tulajdonítják. Hosszú távon fennálló fájdalom esetén ráadásul módosul az érzékelés, így enyhülést érezhetnek akkor is, ha nincs” – tette hozzá Dr. Richmond.

Share

Programajánló

Családfa gyógyító szentmise

március
szombat
9

A családfa gyógyító szentmise fontosságát segít megérteni például az egyház házszentelési gy…
5 nap múlva

Szentlélek szeminárium

március
szerda
27

Tíz héten át tartó lelkigyakorlat, mely heti egyszeri közös alkalommal valamint a naponta 20…
23 nap múlva

Párkapcsolati Műhely Nagy Péterrel és Judittal - n…

március
szerda
27

23 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.