A lábmosás evangéliuma

altJézus Krisztusban az Isten letérdel az ember előtt. Megrendítő jelenet: a lábmosás. Nagycsütörtök. Az utolsó vacsora asztala megterítve. Baljós árnyak a falakon. A holnap sejtelmei. Mindenki érzi: feszültség vibrál a levegőben. Júdás az ajtót lesi. Pár óra még, s a Mester súlyos keresztet vonszol a Golgotára. De most kendőt köt. Vizet csurgat egy tálba, sorjában megmossa tanítványai lábát. Akár a legutolsó rabszolga.

„Tudjátok-e, mit tettem veletek? ... Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (János 13,12-15)

Ezen az estén világszerte fölidézik Jézus szavait és tetteit. Van, ahol egyszerűen fölolvassák az elbeszélést. Másutt azonban a helyi közösség főpapja maga is kendőt köt, s jelképesen megmossa 12 „apostol” lábát. Formaság? Olykor talán alig több annál. És mégis: mindenki érzi, mindenki érti, mit kíván az Úr... Egy ifjúkori emlék – ma is megmelengeti a szívemet:

A Néphadseregből hozott friss élmények (és lassan hegedő sebek) még elevenen élnek-sajognak bennem. Két év katonai szolgálat – az akkoriban szokásos kemény megpróbáltatásokkal, megaláztatásokkal. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján bizony könnyen szemet hunytak az emberi jogok fölött, különösképpen, ha leendő teológusokról volt szó. A nyílt gúnytól a finom iróniáig széles választék állt a „haladó világnézet” rendelkezésére, hogy felsőbbrendűségét igazolja. Egyszóval: az idő tájt a fegyveres erők kötelékében aligha tekintették normális embernek, ha valaki a papi hivatást választotta. (És a mai világban? Nincsenek illúzióim, hogy jelenleg lényegesen jobb lenne a helyzet.) Összességében mégis remek iskola volt ez. Az önfegyelem, az emberismeret, a nagybetűs Élet gyakorlótere. Nehéz, de hasznos. Megedzett. Mindazonáltal jólesett kissé föllélegezni utána.

Aztán belépek a Szemináriumba, a tudományok fölszentelt csarnokába. Érzem, milyen pici vagyok. Átélem, hogy újra én vagyok a legkisebb. Mindenki előttem jár: van, aki egy évfolyammal, van, aki évezredekkel. Újonc vagyok – novicius. És akkor elérkezik a Nagyhét. Bevezetnek a Székesegyházba. Leültetnek a kellős közepén. És letérdel előttem a Püspök. Megmossa, majd megcsókolja a lábamat. Akár a legutolsó rabszolga. Akárcsak Krisztus. És egyszeriben megértem az Evangéliumot. Megértem a Mestert. Megértem az Egyházat.

 

Share

Programajánló

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.