(Ágotának, hálás szeretettel)

Milyen gyámoltalan, milyen esélytelen egy fészkéből kipottyant madárfióka! Milyen gyámoltalan, milyen esélytelen egy anyátlan-apátlan árva! Milyen gyámoltalan, mennyire esélytelen az az emberpalánta, akit „tehernek” éreznek, akinek nem lesik-várják szívrepesve első moccanását, akit később sem dédelgetnek, babusgatnak! Persze, kinő majd a haja, a foga, megnyúlik keze, lába – ám a szeretet érintése nélkül aligha válik teljes emberré.

Jézus nem szánalmas, gyámoltalan, fészkéből kihullott fióka. Nem didergő-vacogó lélek a hideg-rideg betlehemi éjszakában. Benne az Isten lett emberré. Valóságos, boldog, kiegyensúlyozott – teljes emberré. Nem valami kozmikus baleset folytán zuhan ki a szentháromságos szeretet fészek-melegéből. Tudatosan, az isteni jóság nagy elszánásával választ új fészket magának, s költözik egy emberi család: Mária és József védőszárnyai alá. Istenségét hozza magával, embersége nap nap után épül-szépül Mária és József emberségéből. „Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt” – olvassuk Lukács evangéliumában (2,52). Növekedett, igen, növekedett: az emberi szeretet mindennapi érintésétől, simogatásától.

A szeretet: akár a napfény. Nélküle sohasem csírázik ki a mag, nem szökken szárba a növény, nem hajt zöldellő leveleket, nem érlel termést, ízletes gyümölcsöt. A teljes ember, a harmonikus személyiség kibontakozásához, „bölcsességben és kedvességben” való felnövekedéséhez sem csupán az anyaméh biológiai védelmére van szükség, hanem a szeretet fényére, melegére is.

Az üdvösség bölcsőjét két – szeretetben eggyé forrt – ember: Mária és József ringatja. A sorsunkban osztozó, védtelen, természeti és emberi szeszélyeknek kiszolgáltatott Istengyermek köré a Szent Család féltő-gondoskodó szeretete épít meleg, biztonságos fészket; ez lesz majd kiindulópontja az Üdvözítő nagy ívű röptének. Véletlen-e, hogy a magyar történelem hajnalán is ott áll egy szent család: István király, Boldog Gizella, Imre herceg? A Krisztusban hozzánk hajló isteni szeretet érinti meg őket, nyitja meg szívüket-lelküket, hogy rajtuk keresztül immár népünk életében is felragyogjon az üdvösség Napja. Mert egy népnek is szüksége van a szeretet fényére, melegére.

Egy népnek is szüksége van arra, hogy „bölcsességben és kedvességben” növekedjék Isten és emberek előtt. Egy népnek is szüksége van reményre, távlatokra. Charles Péguy szerint minden gyermek születése „reményből fakadó tett”. Úgy tűnik: ma kevés a remény. Gyenge a hit, vézna a szeretet. Fogyatkozik a nemzet, sorvad a haza.

Egyre inkább látjuk, egyre többen mondjuk: egy új évezred küszöbén, annyi változás, megrázkódtatás, elbizonytalanodás, annyi gyötrelem és szenvedés után megint csak a család lehet a megújulás záloga. Szükségünk van a fészek melegére, röptető biztonságára. Szükségünk van a szeretet érintésére, hogy ne csak korban, hanem „bölcsességben és kedvességben” növekedjenek az új nemzedékek. Szükségünk van békés, boldog, kiegyensúlyozott családokra. Szükségünk, égető szükségünk van ismét szent családokra!

Létrehozva 2021. december 28.