Krisztus gondolata szerint a házasság egész életre szóló kapcsolat két olyan ember között, akik engedelmesen elfogadják annak az Egyháznak a tanítását, amelyet Ő alapított, és amelynek egyedül van isteni felhatalmazása arra, hogy megmondja a keresztényeknek, hogyan kell élniük házas életüket. Ez magába foglalja az Egyház tanítását a házassági erkölcsről, valamint – különös súllyal – a hűségről és a házas együttlétben megnyilvánuló termékeny szeretetről való megváltoztathatatlan tanítását.

Amikor Isten emberként jelent meg a világban, úgy határozott, hogy egy család tagjaként fog köztünk élni. Bár anyja szűz volt, József pedig a nevelőapja, a világ szemében a Szent Család mégis család volt. Jöhetett volna Isten a világra valami más módon? Isten gondolattára végtelen, de Ő éppen ezt a módot választotta.
Jézus egy család tagjaként fogantatott, született, nevelkedett, és gyakorolta az engedelmesség erényét. A fiatal Jézus minden idők számára a tökéletes gyermek mintaképe. Isten emberré lett, hogy megtanítsa a gyermekeknek, hogyan viselkedjenek. Isten emberré lett és gyermekként élt, nemcsak hogy tanítson, hanem hogy példát is mutasson a gyermekeknek, hogy szófogadók és felelősségteljesek legyenek. Tegyék meg, amit kívánnak tőlük. Legyenek alázatosak. …

Az egyik értelmező szótár így határozza meg a házasságot: ,,Az az intézmény, amely férfiakat és nőket különleges társadalmi és jogi függésben egymáshoz kapcsol azzal a céllal, hogy családot alapítsanak és tartsanak fenn”. Ennek a meghatározásnak abban rejlik az értéke, hogy megállapítja, az emberek általában mit értenek házasságon. Azonban mi, Krisztus hívei és Egyházának tagjai, jóval többet tudunk, mint amit a házasság világi meghatározása tartalmaz.
– Tudjuk, hogy a keresztény házasság nem csupán természetes intézmény vagy társadalmi szerződés, amelyet az állam jogi erőre emel, hanem megszentelt szövetség és az Új Törvény szentsége.
– Tudjuk, hogy a házasságnak monogámnak kell lennie, csak egyetlen férfit és egyetlen nőt kapcsolhat össze.
– Tudjuk, hogy a házasság mélyen bensőséges elkötelezettség, amelyben a férj és a feleség vállalja a házastársi hűséget.
– Tudjuk, hogy a házasság nem ideiglenes megállapodás, hanem tartós kötelék, amelyet semmiféle emberi hatalom föl nem oldhat.
– Tudjuk, hogy a házasság a házasfelek egész életre szóló szövetsége, amelynek legfontosabb feladata gyermekek fogamzása, világra hozatala és felnevelése.
– Tudjuk végül, hogy a házasság nem csupán intézmény, hanem isteni rendelés alapján együtt élő, egymást szerető emberek kapcsolata.

Szentség
Amikor azt mondjuk, hogy a keresztény házasság szent, többet állítunk, mint ami elsőre látszik. Valójában három dolgot jelent: A keresztény házasság szentség, a keresztény házasság természetfölötti és a keresztény házasság a keresztény család alapja. Ezen igazságok mindegyike alapvetően fontos a keresztény hit megértéséhez és segítenek abban, hogy hitünket Krisztus gondolata szerint éljük meg, akár házasok vagyunk, akár nem.

A házasság szentsége
Tudjuk, mi a szentség: Krisztus által alapított látható jel, amely megadja azt a kegyelmet, amelyet jelez. Szentség például a szentáldozás. A szentostyát a szájunkba vesszük és lenyeljük, ez jelzi lelkünk táplálását. Ugyanúgy tápláljuk a testünket is. Van egy nyílás, a szánk, amelyet izmainkkal tudunk működtetni. Kinyitjuk a szánkat, és magunkhoz vesszük a táplálékot. Lenyeljük, és ettől kezdve már a gyomor izmai akaratunktól függetlenül végzik az emésztést. Ha nem tápláljuk a testünket naponta, egyre jobban elgyengülünk, és végül, ha csoda nem történik, meghalunk. Az Oltáriszentség ilyen módon a lélek táplálásának a szentsége. A keresztségben a lelkünk megkapja a természetfölötti életet. A keresztség azonban nem elég. A lélek életét táplálni is kell. A lélek alapvető tápláléka pedig, amely életben tartja, az Oltáriszentség.
Ugyanez történik a házasságban is. Mit tesz a vőlegény és a menyasszony a házasságkötéskor? Nyilvánvalóan valamiféle kétoldalú szerződést kötnek. Ez azonban nem akármilyen szerződés. A keresztény házasság szentség. Amikor ketten megállapodnak, hogy házasságra lépnek, jelen van mindig egy harmadik fél is: Jézus Krisztus. Nemcsak könyvcím, hanem hitünk valóságos ténye, hogy keresztények számára a házassághoz hárman kellenek. A Róma alatti katakombákban találtak egy második századból származó falfreskót, amely egy házasságot kötő párt ábrázol. Fölöttük Krisztus áll, és áldásra emelt kezéből fénysugarak indulnak ki a házasulandók egymásba kapcsolódó kezére. Így ha két megkeresztelt ember házasságra lép, jogcímet nyernek mindazon kegyelmekre, amelyekre szükségük lesz, hogy házastársi és szülői kötelezettségeiket teljesítsék. Isten állandó és különleges segítsége biztosítja számukra ezt a jogosultságot házas életük teljes tartamára.
Milyen kegyelmekben részesülnek a házastársak? Miután fölvették a szentséget, jogcímet nyernek minden szükséges kegyelemre ahhoz, hogy felismerjék, Isten mit vár tőlük mint férjtől, feleségtől és szülőtől, valamint hogy hogyan kell az Ő akaratát teljesíteniük. Hasonlóan számíthatnak mindarra az erőre is, amely képessé teszi őket, hogy hűséges házas életet éljenek és Isten terve szerinti keresztény családot neveljenek. A házasság szentségében csakis megkeresztelt keresztények részesülhetnek, amikor házasságra lépnek. Ha valamelyik fél nincs megkeresztelve, akkor a házasságuk lehet ugyan érvényes, de a házasság szentségében nem részesülnek, valamint nincsenek számukra biztosítva életük végéig mindazon kegyelmek, amelyeket házasságot kötött követőinek megad a Megváltó.
Minthogy a keresztény házasság szentség, e szentség kegyelmeiben az egész család részesedik. Nemcsak a férj és a feleség, hanem a gyermekek is megkapják a kegyelmeket, amelyeket Krisztus megígért házasságra lépő követőinek. A házasság az élők szentsége. Amikor két megkeresztelt ember házasságra lép, a kegyelem állapotában kell lenniük, mert különben bár házasok, az, aki nincsen barátságban Istennel, nem részesül a szentségi kegyelemben mindaddig, amíg az Úristennel meg nem békél.

Természetfölötti kapcsolat
Ez logikusan következik abból, amit az előbb mondtunk. Ha a keresztény házasság szentség, akkor nem természetes kapcsolat. Manapság nem gyakran halljuk a ,,természetfölötti” szót, pedig nagyon fontos. Itt azt jelenti: emberfölötti, az embert meghaladó, felülmúló; több, mint pusztán emberi. Azt jelenti, hogy a keresztény házasoknak Isten egész életükre szólóan megígéri mindazt a bölcsességet, türelmet, okosságot, bátorságot, szenvedélyeik megfékezését, főként pedig az önzetlen szeretetet, amely szükséges, hogy megfeleljenek mindazoknak az emberfeletti követelményeknek, amelyeket Krisztus a benne hívő házasfelekkel szemben támaszt.
Még mi egyebet értünk azon, hogy a keresztény házasság természetfölötti? Azt értjük, hogy a keresztény családnak megvan a joga mindahhoz az isteni segítséghez, amelyre szüksége van, hogy itt a földön együtt maradjon mint család, és hogy a mennyek országában újra mint család egyesüljön, hiszen ez a családok létének a célja. A családok a földön kezdődnek, de az örökkévalóságra vannak rendelve. Úgy igazságos, mondhatjuk, hogy Krisztus biztosítja számunkra a természetfölötti eszközöket, amelyekre szükségünk van természetfölötti, vagyis emberfölötti célunk eléréséhez. Mi a családi élet célja, rendeltetése a földön? Az, hogy a családok az égben is családként legyenek együtt. A családok célja, rendeltetése a mennyei boldogság. Ha eljön a világ vége, nem lesz több gyermekfogantatás, sem születés, ezért házasodás sem. Pontosan annyi család lesz az örökkévalóságban, mint amennyi a világ végéig lesz. Ha a családok el akarják érni mennyei rendeltetésüket, amelyre semmilyen teremtménynek természetes joga nincsen, meg kell fizetniük az odajutás árát. Anélkül jöttünk a világra, hogy Isten a véleményünket kérdezte volna: akarunk-e fogantatni és megszületni. Létünk saját hozzájárulásunk nélkül kezdődött. Örök célunkat azonban, akár egyenként, akár mint család, nekünk kell elérni az Isten kegyelmével való együttműködés által.

A keresztény család megalapozása
A házasság szentsége nélkül logikusan nem beszélhetnénk keresztény családról. A katolikus hit szerint a keresztény család nem pusztán természetes vagy ideiglenes család. Arra van rendelve, hogy örökké család maradjon. A keresztény családok élő tanúi az isteni kegyelem erejének, amely egy emberi intézményt emberfölötti kapcsolattá alakít. A keresztény család isteni előképe és alapvető mintája nem más, mint maga a Szentháromság örök kapcsolata. A három isteni Személy mindegyike részese mindannak, amit bármelyik Személy birtokol.
Szent János evangéliumának abban a négy fejezetében, amely a szenvedéstörténetet megelőzi, olvashatjuk Krisztusnak ezen szavait: ,,úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket”. Ebben adja meg nekünk, hogy mi lesz az idők végezetéig az egyetlen jele, látható megnyilvánulása annak, hogy valóban az ő tanítványai vagyunk, ahogy állítjuk magunkról: ,,ha szeretitek egymást”. Ennek az isteni elkötelezettségnek legalapvetőbb tárgya pedig a család. Mit állítunk ezzel? Azt, hogy Krisztusnak a szeretet gyakorlásáról szóló tanítása sehol sem érvényes alapvetőbben és egyetemesebben, mint a családban. Milyen ez a szeretet? Ugyanolyan, mint Krisztus szeretete irántunk. Ez az a szeretet, amely Őt a Keresztig vitte. Azt a természetfölötti szeretetet, amelyet Krisztus elvár tőlünk, a keresztény családban gyakorolt önzetlen szeretetben kell megvalósítanunk. Az ,,önzetlen” melléknév hitünknek részét alkotja. A férjeknek a feleségüket kell szeretniük, a feleségeknek a férjüket; a szülőknek a gyerekeiket, a gyerekeknek a szüleiket; a testvéreknek egymást – önzetlenül. Mennyire önzetlenül? Ahogyan Krisztus szeretett bennünket, életét adva értünk.
Nekünk, az igaz hit birtokosainak, meg kell osztanunk meggyőződésünket másokkal is. Úgy nevezhetjük ezt, hogy családok közti apostolkodás. Hiszünk abban, hogy a házasság szentsége képessé tesz bennünket arra, hogy valóban örömtelivé varázsoljuk azt, ami emberileg lehetetlen. Az evangéliumok két mondata juthat itt az eszünkbe. Az angyali híradáskor az angyal azt mondta Máriának: ,,Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,38). Az utolsó vacsorán pedig azt mondta Jézus: ,,Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,12). Közvetlenül ez előtt tette azt az ígéretet, hogy ha megtartjuk parancsait, akkor megmaradunk az Ő szeretetében, hogy ,,az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök” (Jn 15,11).
A házasság szentségében elnyerhető kegyelmek kétszeresen is hatnak. Biztosítják a keresztény családok számára azt a világosságot és erőt, amelyre szükségük van, hogy önzetlen nagylelkűséggel szeressék egymást. Azonkívül megígérik a keresztény családoknak azt az egészen különleges kegyelmet is, hogy az egymás iránti szeretetben akkor is boldogok lesznek, ha ez a szeretet azt kívánja, hogy szenvedjenek azért – és attól -, akit szeretnek.

Monogámia (egynejűség)
Ha felismerjük, hogy a keresztény házasság szent, akkor nyilvánvalónak tűnik, hogy nem lehet poligám (többnejű). A monogám házasság a poligám ellentéte. Krisztus olyan időben jött a világra, amikor a poligámia gyakori volt. A nem keresztény világban mind a mai napig létezik. Az ötszázmillió muzulmánnak nemcsak megengedett a poligámia, hanem az hitük része; a Korán tartalmazza és a polgári törvény védi.
Amikor Krisztus Urunk a házasságot szentségi rangra emelte, követői a kezdetektől fogva világosan értették, hogy ez kizárja a poligámia minden formáját. Egyformán tilos volt a többférjűség és a többnejűség. Mit tanított erről Jézus? Az evangéliumokban nincs tőle szó szerinti idézet, amely elítélné a poligámiát, az mégis világos, hogy visszaállította a házasságnak a bűnbeesés előtti monogám állapotát. Az apostoli Egyház nem tűrte el a többszörös házasságkötést.
Az kétségtelen, hogy az Ószövetségben szokás volt a poligámia. Mondhatjuk azt is, hogy Isten megengedte. De világos, hogy ha Isten megengedte Krisztus eljövetele előtt a poligámiát, akkor képes volt meg is akadályozni annak természetes és pusztító következményeit. A tizenhatodik században a tridenti zsinat a monogámiát, mint tévedhetetlen tanítást hirdette, a poligámiát világosan és egyértelműen elítélte. Hangsúlyoznunk kell, hogy Krisztus eljövetele óta a poligámia nemcsak a katolikusok és keresztények számára tilos, hanem az egész emberiség számára. Ez érthető is. A Teremtés könyve, vagyis a Szentírás legelső könyve ősszüleinknek és első leszármazottaiknak monogámiát parancsol. Ezért Krisztus olyan kegyelmeket hozott az emberiség számára, amelyekben még a zsidók sem részesültek a kereszténység előtt. Azóta minden ember elnyerheti a természetfölötti segítséget, amellyel a poligámiát el tudja kerülni.
Katolikus teológusok egész irodalmat építettek föl az Egyház tanításai alapján a monogámia védelmében. Általánosan négy érvet sorolnak fel arra, hogy a monogámia miért isteni törvény. Elöljáróban le kell szögeznünk azt, hogy Isten megparancsolhat vagy megtilthat valamit anélkül is, hogy megindokolná. Végül is Ő az Isten. Adott azonban nekünk értelmet: elgondolkozhatunk a kinyilatkoztatott parancson és magyarázatot találhatunk arra, hogy az isteni bölcsesség miért kívánja meg a monogámiát Krisztus eljövetele óta. Milyen érvekkel támogatja az Egyház bölcsessége a monogámia áldásait?
– A monogám házasság biztosítja a gyermekek fizikai és erkölcsi nevelését, amint ennek ellenkezőjét a manapság járványszerűen elterjedt válások mutatják. A kifejezés egyébként is megtévesztő, mert a válás valójában szukcesszív poligámia: időben eltolódott többnejűség. Gyakran nem is olyan nagyon tolódik el időben. Tudjuk, hogy a gyermekek mennyire szenvednek, amikor új ,,apukával” vagy ,,anyukával” kell együtt élniük, pedig él az édesapa és édesanya is. Lélektani és érzelmi kárt szenvednek a gyermekek, ha a szüleik elválnak és ,,újraházasodnak”.
– A monogámia védi a házastársi hűséget. Emberi természetünk arra ösztönöz bennünket, hogy a házasságban csak egyetlen személlyel osszuk meg magunkat. Ha több feleség vagy férj van, ez mindenféle irigységnek és féltékenységnek nyit utat. Mohamed a Koránban azt mondta követőinek, hogy négy feleségük lehet. De hozzátette, hogy a férj egyformán szeresse mind a négy feleségét! A muzulmánok bevallják, hogy ez igen nehéz. Még ha a férj azt gondolja is, hogy mind a négyet egyformán szereti, a szegény feleségek másképpen érzik. Súlyos érzelmi ellentétekre vezet, ha több feleség vagy férj van. Minden nemzet irodalma bővelkedik a házastársi hűtlenségből eredő tragédiákkal.
– Kinyilatkoztatott igazság, hogy a keresztény házasság a Krisztus és az Egyház közötti kapcsolat élő jelképe kell, hogy legyen. Egyedül csak a monogámia képes azt a kizárólagos szeretetet adni, amellyel Krisztus szereti titokzatos menyasszonyát, az Egyházat. Az Egyháznak mindvégig hűségesnek kell lennie Őhozzá, aminthogy Krisztus is biztosan mindig hűséges lesz az Egyházhoz. Ezt hirdeti kétezer év keresztény lelkisége és misztikája. Krisztus mindig hű marad jegyeséhez, az Egyházhoz; és az Egyháznak (ami mindnyájunkat jelenti) hűnek kell lennie hozzá. Vagyis csak ketten vannak: Krisztus és az Egyház, különben nem lenne kereszténység.
– Bármit tesz a poligámia, egyetértést nem hoz a családba. A monogámia az, amivel Isten biztosítja az alapot a férj és a feleség közti megegyezés számára, ami elég nehéz akkor is, ha csak egy férj és egy feleség van. A monogámia megalapozza a békét a férj és feleség között, valamint a szülők és gyermekek között is.
– A monogámia elősegíti a társadalom békéjét is. Csak békés emberek tudnak békében élni. Csak annyira lehetünk békében másokkal, amennyire önmagunkkal békében élünk. Nem adhatunk olyat, amivel magunk nem rendelkezünk. Ha bennünk háborúság van, háborúságban leszünk másokkal is. Ha béke van bennünk, béke lesz körülöttünk is. Minthogy Isten akarata a monogámia, ezért csak monogám családok és társadalmak várhatják Istentől azt a békét, amelyet Krisztus a követőinek megígért, és amelyet – ahogy óvott minket – , a világ megadni nem tud.

Hűség
A hűség a keresztény házasság harmadik alapja. Ha a ,,hűség” szót halljuk, ígéretre gondolunk, és tudjuk, hogy az ígéretet meg kell tartani. Lehet, hogy nem lett volna kötelességem ígéretet tenni, de ha megtettem, elvárják, hogy hűségesen meg is tartsam. A hűség egy ígéret megtartását jelenti.
Mi most a keresztény házasságról beszélünk, mint a keresztény család alapjáról. Ezért Krisztus követői számára a hűség sokkal erősebb elkötelezettség és sokkal többet kíván tőlünk, mint azoktól, akik vagy nem ismerik Krisztust, vagy nem jutnak hozzá a házasság szentségének csodálatos kegyelmeihez. A hűségnek, ahogy azt Krisztus érti és követőitől a házasságban elvárja, két szintje van. A keresztény házassági hűség egyrészt kizárja a hűtlenséget, másrészt magába foglalja az önzetlen szeretetet. Ennek megfelelően két bűn van a hűség ellen: a házasságtörés és az önzés. És két erény, amelyet a keresztény házasoknak gyakorolniuk kell: a házastársi tisztaság és a krisztusi szeretet.

Kizárja a házasságtörést
A házastársi hűség valamennyi nyelvben azt jelenti, hogy a férj hű marad feleségéhez, a feleség pedig férjéhez azzal, hogy nem követ el házasságtörést. Ezért a keresztény család legelső jellemzője az, hogy feltételezi a házastársak egymás iránti hűségét, és megtilt minden szexuális tevékenységet a házasság megszentelt kötelékén kívül. Ez azt jelenti, hogy a házasok számára egymás között meg van engedve a nemi élet teljessége; bár a ,,megengedve” nem helyes szó. A házas kapcsolat nemcsak valami rosszabb elkerülésének érdekében van rendelve, azért hogy az emberi szenvedély korlátlan kirobbanását megelőzze, hanem a házastársak egyesülése mindkettejük teljes és igazi örömére szolgál. Az Isten alkotása, amely jelképezi a Teremtő és az emberiség viszonyát.
Van az ószövetségi Szentírásban egy egész könyv: az Énekek éneke, amely arról a szeretetről szól, amellyel Isten szereti az embert, és amellyel az embernek kell szeretnie Istent. Egyik fejezet a másik után hasonlítja ezt a kétféle szeretetet a férj és feleség közötti hűséges szeretethez, amely nem ismer házasságtörést.
A házasság szentségének célja az, hogy a férj és feleség közti kölcsönös szeretetet elmélyítse azáltal, hogy megadja nekik a lehetőséget, hogy házas kapcsolatuk révén Istennel való bensőséges egységük növekedjék. A gondviselő Isten terve szerint a házas kapcsolat egyik célja az, hogy elmélyítse a férj és feleség egymás iránti szeretetét. De éppen mert a keresztény házasságban a házas kapcsolat szent, azért kizáró jellegű is. Valójában a szentségnek szinonimája a kizáró jelleg. Ha egy férj vagy feleség a házastársán kívül mással lép viszonyra, azzal megszentségteleníti a házasságot. A házas kapcsolat szent. Nemcsak meg van engedve, hanem Isten parancsa a házasok számára. Senki nem állhat férj és feleség közé, hogy elidegenítse őket, vagy, hogy különleges kapcsolatukba betolakodjon. Krisztus tanítása minden kétséget kizár erre vonatkozóan. A hegyi beszédben kifejtette, hogy miben különbözik a házasságtörés ószövetségi és újszövetségi értelmezése. ,,Hallottátok a parancsot – mondta a népnek -: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követ el vele.” (Mt 5,27-28).
Krisztus eljövetelével a házasságtörés jelentése jobban megváltozott, mint bármi más ószövetségi előírás a zsidók számára. A zsidók számára ez elsősorban igazságosság kérdése volt, amint a tizedik parancsolat szövege kijelenti: ,,Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé.” (Kiv 20,17). Látjuk, hová sorolja a feleséget? Az Ószövetségben azért volt tiltva a házasságtörés, mert a lopás az igazságosságot sértette, akkor is, ha a lopás egy másik asszony szeretetének az eltulajdonítását jelentette és a férj megfosztását valamitől, amihez joga van, akárcsak a házához vagy ökréhez vagy öszvéréhez. Vagyis azért volt tiltva a házasságtörés, mert a feleség a férjnek éppúgy tulajdona volt, mint ahogy a szarvasmarhája. Krisztus óta a házasságtörés nem az igazságosság, hanem a tiszta szeretet elleni bűn.
A ,,tiszta szeretet” két dolgot kezdett jelenteni:
– a tisztaságot mint önuralmat, a nemi szenvedély megfékezését egészen a szív legmélyéig;
– a szeretetet mint önátadást, fenntartva a nemi vonzódást a saját házastárs számára, kizárva belőle mindenki mást.
Mindkét elem magyarázatra szorul. Pontosan ez az, amiben a hitetlen világ leginkább félreérti a katolikus Egyháznak a házastársi hűségről szóló tanítását.

Mint tisztaság
A nemi vágy a legparancsolóbb erő az emberi testben. A Teremtő azért oltotta az emberbe, hogy az emberiség fennmaradásáról gondoskodjék. Azonban a bűnbeesés óta ez a vágy nincs annyira féken tartva, mint lett volna, ha a bűn nem lépett volna be a világba. A nemi ösztön tehát Istentől való és nemes. De isteni kegyelem segítségével meg kell fékezni, különben tüzes kohóvá és pusztító forgószéllé válhat. Ebben az összefüggésben tekintve nem meglepő az, amit Krisztus mondott, hogy az ember már azzal házasságtörést követ el, hogy bűnös vággyal egy asszonyra néz.
Ha jobb szemed bűnre csábít, vájd ki és dobd el. Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. (Mt 5,29)
Ezzel az Üdvözítő arra a helyre állította a tisztaságot, ahol a kereszténység kezdete óta mindig is állt. Ez az az erény, amely nemcsak megfékezi a nemi vágyat, hanem módot nyújt arra is, hogy magasrendű áldozatot hozzunk Istennek.
Amint a katolikus hagyomány fokozatosan kibontotta a tisztaság jelentését, az valójában az önmérséklet egy formája. Aki tiszta, az mérsékeli önmagát, vagyis visszafogja a nemi élvezet iránti vágyat úgy, hogy csakis a házasság megszentelt keretei között valósítja meg. Ezen a szentélyen belül szent élvezet az, amelyet Isten a házasság kötelezettségeivel kapcsol össze. De azok számára, akik hisznek Krisztusban és követni akarják tanítását, a tisztaság az áldozatnak is kinyilatkoztatott formája.
A házastársi hűség lényege, a tisztaság tehát nemcsak az igazságosságnak és az önmérsékletnek a gyakorlása. Magába foglalja azt is, hogy Isten akaratának megfelelően lemondunk a vágyunkról, a nemi örömről. Az Ő kedvéért a házasoknak gyakran meg kell hozniuk ezt az áldozatot. Manapság a nemi élvezet valami misztikus magaslatra emelkedett, ezért a keresztény híveknek világosan kell látniuk, hogy a házas hűség magába foglalja az Isten iránti hűséget. Hitük nyilvánuljon meg abban is, hogy megköszönik Istennek az örömöket, amelyeket Tőle kapnak, és abban is, hogy ezekről az örömökről lemondanak, ha a házas élet körülményei úgy kívánják.

Mint önzetlen szeretet
Új világba lépünk be, amikor a házastársi hűségről, mint az önzetlen szeretet iránti egész életre szóló elkötelezettségről kezdünk beszélni. Annyira új, hogy Istennek emberré kellett lennie, hogy kinyilatkoztassa, követőinek pedig hinniük kell Őbenne, hogy meg tudják valósítani. Hogy valamennyit is felfogjunk belőle, nézzük meg röviden, mi a különbség igazságosság és szeretet között.
Az igazságosság azt jelenti, hogy megadom másoknak azt, ami jár nekik, és – a másik oldalról – hogy nem fosztok meg senkit attól, ami az övé. Amikor az igazságosságot gyakorlom, mások jogait tartom tiszteletben: nem lopok, hogy azzal magamat mások kárára gazdagítsam. A szeretet ott kezdődik, ahol az igazságosság véget ér. Amikor a szeretetet gyakorlom, azt kérdezem magamtól: ,,Mi az, amire valakinek szüksége van, és amiről le tudok mondani, hogy a szükségben levő embernek adjam, és őt ezzel gazdagítsam?”
Krisztus eljövetele előtt az emberiségnek csak halvány sejtései voltak arról, hogy a házastársi hűség, mint az önzetlen szeretetnek való elkötelezettség mit jelent. De a kereszténység előtti világ nem is rendelkezett a kegyelemmel, hogy ezt a szeretetet megvalósítsa. Hitünk azt tanítja, hogy a házasság szentsége jóval többre teszi képessé a házasokat annál, hogy ne kövessenek el házasságtörést. Arra képesíti őket, hogy azzal az önzetlen szeretettel szeressék egymást, amelynek az érdekében Isten emberré lett. Ennek az önzetlen szeretetnek a jellemző tulajdonságait Szent Pál ugyanabban a korintusi levélben sorolja föl, amelyben a házasságra lépő keresztények kötelességeit fejti ki. Szám szerint tizennégy tulajdonságot állapít meg. Külön-külön mindegyikről egy könyvet lehetne írni.
Egy bekezdésnyi magyarázatot érdemel az a szó, amellyel Szent Pál az önzetlen szeretetet kifejezi. A görög eredeti az agapé szót használja, a hivatalos egyházi latin a caritas-t. Ez ugyanaz a szó, mint amellyel Jézus ,,az új parancsot” kihirdette:
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34)
Világosan kell látnunk, hogy az Üdvözítő mit kíván a követőitől. Nem egyszerűen a természetes emberi szeretetet, hanem természetfölötti és emberfölötti módon adakozó szeretet, amely szó szerint Istentől való.
Szent Pál tanítását követve látjuk, hogy a szeretet, a házastársak szeretete is, türelmes. A türelmes szeretet elszenved, elvisel. A férj és a feleség bizonyára okoz egymásnak fájdalmat. Mindenkinek kell szenvednie, de nem mindenki vállalja önként a szenvedést. A türelem önkéntes szenvedés, amelyet nemcsak elviselünk, hanem szeretetből magunkra vállalunk.
A szeretet jóságos. A jóság megértő együttérzés. Kedves szavakban, nagylelkű tettekben nyilvánul meg, valamint valóságos vagy vélt sérelmek megbocsátásában.
A szeretet nem irigy. Ha igazán szeretek valakit, nem szomorít el az, hogy neki megvan valami, ami nekem nincs, vagy, hogy neki sikerül valami, ami nekem nem. Nincs még egy emberi gyarlóság, amely jobban ártana a boldog házasságnak, mint az irigység. És nincs még egy erény, amely annyira fontos volna a keresztény házasságban, mint az a szeretet, amely örül a másik sikerének.
A szeretet nem makacs. A házasság egyik áldása, hogy végtelen sok alkalmat kínál arra, hogy a házastársak engedjenek egymásnak. Anélkül, hogy elveikből engednének, Isten segítségével alá tudják vetni akaratukat a másikénak, és ezzel növekednek az isteni szeretetben.
A házastársi szeretet nem gőgös. Föltételezi, hogy a férj és feleség ismeri egymást olyan mélyen, hogy nincs szükség színlelésre, egymás elkápráztatására.
Férj és feleség között nem lehet vetélkedés. A házasság egyik legkeményebb próbája a ki nem mondott versengés, amelyre a mai világ annyira biztat. A keresztény szeretet viszont arra biztat, hogy a házastárs megbecsülésének, az ő sikerének örüljünk.
A krisztusi szeretet képessé teszi a házastársakat, hogy ,,ne a magukét keressék”. A saját véleményhez való ragaszkodás és a saját akarat keresztülhajszolása helyett a férj és a feleség egymásnak igyekszik kedvére tenni mindenben, ami Isten akaratával nincs ellentétben.
A keresztény szeretet ,,haragra nem gerjed”. Más dolog az, hogy megsértenek minket, és más dolog az, hogy megsértődünk. Túl sok különbség van a házastársak között ahhoz, hogy az érdekek vagy vérmérsékletek minden ellentétét meg lehetne előzni. De a szeretet képes arra a csodára, hogy ezeket a különbségeket úgy fogadja, mint Isten ajándékát a házastársak és a család számára. A konfliktusokat kegyelemmé tudja változtatni, amely elmélyíti a családi szeretetet.
A krisztusi szeretet mindenre képes. Nem rosszhiszemű. A házasságban ez véd meg a gyanúsítás kísértésétől. Természetesen egyik házasfélnek sem szabad okot adni a gyanúsításra. De az emberi természet annyira hajlik a gyanakodásra, hogy Krisztus külön segíti a hívő házasokat abban, hogy ellenálljanak az egymás erkölcsi feddhetetlenségében való kételkedés kísértésének.
Amikor Szent Pál azt mondja, hogy a szeretet ,,nem örül a gonoszságnak”, a bűnös emberi természet egyik misztériumára utal. Más emberek bűnei és hibái büszkeségre csábíthatnak. Hajlamosak vagyunk arra, hogy önelégült örömet érezzünk mások hibái láttán, és könnyen azt hisszük, hogy mi jobbak vagyunk. Erre megint csak az Üdvözítő adta meg a követendő szabályt. Előbb távolítsuk el a gerendát (a súlyos hibákat) a magunk szeméből, és csak azután keressük a szálkát (a kisebb hibákat) mások szemében. Azok a házastársak, akik az alázatos szeretet e szabálya szerint élnek, tapasztalatból tudják, hogy ez milyen harmóniát képes teremteni a keresztény családon belül.
Az igazi szeretet ,,együtt örül az igazsággal”.Ez azt jelenti, hogy a férj és feleség, valamint a gyermekek őszintén törekszenek arra, hogy egymás személyiségét igazán megismerjék. Igyekeznek úgy nézni egymást, ahogy Isten nézi őket, megértéssel belső világuk iránt és örülve jó tulajdonságaiknak.
Szent Pál felsorolása négy általános érvényű megállapítással zárul, amelyek már önmagukban is jellemzik azt az emberfölötti szeretetet, amelyet Krisztus elvár azoktól, akiket Ő kötött egymáshoz a házassággal. A szeretet ,,mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel”. A ,,minden” szót négyszer ismétli a sugalmazott szöveg, és ez a szó mutatja, hogy a szentség milyen magas fokára vannak hivatva a házas keresztények.
– A hitvesi szeretet ,,mindent eltűr„. Aki igazán szeret, annak számára semmi sem elviselhetetlen. Amikor egy pár házasságot köt, egyedül Isten látja, hogy milyen megpróbáltatást fog férj és feleség egymás számára jelenteni, egyedül Ő látja előre, hogy milyen érzelmi-lelki feszültséget fognak egymásnak okozni. De pontosan ezért alapította az Istenember a házasság szentségét: hogy biztosítsa számukra egész életükre azt a képességet, hogy – ahogy Szent Pál mondja, – ,,eltűrjék” házastársukat, mert erre indítja őket az isteni szeretet.
– A hitvesi szeretet ,,mindent elhisz”. Ez a hit bízik abban, akit szeret, és ezért egész szívét és lelkét rábízza. Természetünknél fogva hajlunk arra, hogy bizalmatlanok legyünk olyanokkal szemben, akiket nem ismerünk. Ezért buzdítják a hitvesi szeretet keresztény tanítómesterei a férjet és feleséget, hogy osszák meg egymással legbenső gondolataikat és vágyaikat. Ez olyan szeretetteljes bizalom alapját veti meg, amelyet a világon semmi nem pótolhat.
– A hitvesi szeretet ,,mindent remél”. Az egymásba vetett hitre az akarat azonnal azzal a reménnyel válaszol, hogy a férj és a feleség egymástól a legjobbat várja. Még ha a valóság kiábrándító is, szeretetük messzebbre lát, mint szemük. Istennél semmi sem lehetetlen, és a belé vetett hit nem engedi, hogy a házastárs bizonytalankodjék. Isten a maga idejében és a maga módján akár csodát is fog tenni: hegyeket mozdít meg vagy halottakat támaszt fel.
– A hitvesi szeretet ,,mindent elvisel”. Az isteni sugalmazás hatása alatt Szent Pál ugyanazzal fejezi be a keresztény szeretet bemutatását, mint Krisztus a nyolc boldogságot. Az igazi szeretet végső és legszebb bizonyítéka a viszontagságok elviselése és a bátor kitartás nehéz helyzetekben. Miért? Mert a szeretet lényegében akarat kérdése. Nem érzelmekben jelenik meg, hanem a szabad akaratban. Hogy ezt jobban megvilágítsuk, idézzük föl röviden az akarat működésének három állomását.
– Először is akaratunk vágyat ébreszt arra, amit az eszünk jónak mond.
– Azután választhatjuk, amire addig csak vágyakoztunk.
– Végül ha kitartunk a választott jó mellett, meg is szeretjük azt.
A szeretet tehát maradandó választás. A házasságban ennek a választásnak egy életen át kell tartania. Minthogy választásunk tárgya egy másik emberi lény, egész földi életünkre szóló kitartásra van szükség, amit csak Isten kegyelme adhat meg. De éppen ez az, amit egy szentség jelent: föltételezett kegyelemközlés, ami a házasságban élők számára az önzetlen szeretet tartós adománya.

A cikk második része

A cikk harmadik része

(Forrás: hittansuli.hu)

Létrehozva 2019. július 12.