A szent zsolozsma

 Előszó

“Húsz esztendővel ezelőtt egy nagyon kedves pozsonyi Notre Dame-apáca megígérte, hogy minden zsolozsmáját értem fogja elmondani, – de arra kért viszonzásul, hogy tanítsam meg őt a szent zsolozsma jó végzésére. Nagy dolgot kért, mert húsz évvel ezelőtt nem tudtam megtenni.

Kellett a magam számára is két évtizednek tanulása és tapasztalata, elmélkedése és átélése, hogy neki merjek fogni imádkozó testvéreimnek, imádkozó nővéreimnek segítségére ehhez a tárgyhoz.

Tudom, hogy most sem tökéletes és most sem teljes, amit adhatok. De azt is tudom, hogy magyar nyelven még egyetlenegy könyv sem jelent meg erről az olyan fontos kötelességünkről. A magyar liturgikus apostolság ebben az irányban még nagyon keveset tett. Van hazánkban is vagy tízezer lélek, akinek kötelessége a szent zsolozsma végzése és vannak még sokkal többen, akik szívvel-lélekkel csatlakoznának önként ezeknek seregéhez, ha tudnák, mi az a szent zsolozsma és volna könyvük annak végzésére.

Megható részletet olvashatunk egy XVII. századbeli jámbor papnak, Roussier Antalnak az életében. Mindig nagy buzgóságot fejtett ki a szent zsolozsma iránt. Egyetlenegy alkalmat se mulasztott el, hogy ne szólt volna nagy értékéről és ne igyekezett volna megszerettetni. Halála előtt napi zsolozsmáját hangosan végezte el a papságért. Befejezte ezzel a könyörgéssel: „Uram, add meg papjaidnak a kegyelmet, hogy mindig jól mondják el a breviáriumot.” Nagyobb kegyelmet és áldást aligha kívánhatott volna ennél!

Szent De Paul Vince kedves tanítványának, Perboire atyának életrajzában pedig a következő részletet találhatjuk: Egy napon kispapokkal sétált. Azok követték őt, hogy épüljenek tanításán. Ő pedig arról beszélt, hogy milyen sok világosság sugárzik a szent zsolozsmából! Azt mondottahogy ez minden erénynek az iskolája. A Mester, akit ebben az iskolában hallgatunk: a Szentlélek maga, mert ő oktat minket minden igazságra. De tanítanak még benne a próféták, az apostolok és a szentek. Ez mind együttvéve adja az élet könyvét, a Fölséges tanúbizonyságát és az igazság megismerését. Ki tudná felmérni ezt a nagy kegyelmet!…

Azután hozzátette: Gyakran jut eszembe az a gondolat, hogy a breviáriumra is lehet alkalmazni az öreg Simeonnak az Úr Jézusra mondott szavait: Íme, ez tétetett sokak romlására és sokak feltámadására Izraelben. (Lk 2,34)

Ruina! Resurrectio!

Romlás! Föltámadás!

Mily megdöbbentő ez a két szó egymás mellett! Szeretnék ezzel az írással hozzájárulni, hogy a szent zsolozsma ne a papok romlása, hanem föltámadása legyen.

Nem a saját tudományomat akarom mutogatni ezzel a könyvvel. Összeszedtem mind, amit a szent zsolozsmáról írt könyvekben szépnek, jónak, hasznosnak találtam. Bäumer, Casel, Brinktrine, Parsch, Bacuez voltak főmestereim. „Csalárdság nélkül tanultam, irigység nélkül adom tovább, nem rejtem el gazdagságát.” (Bölcs 8,1) Azért közlöm majd a művek jegyzékét; közülük a gyakrabban felhasználtakat ki is emeljük, meg a megfelelő helyen a lap alján is pontosan részletezzük, hogy hol használtuk.

De nemcsak papok és szerzetesek számára szántuk ezt a könyvet, hanem a világi hívők lelki hasznára is gondoltunk. A jó Isten kegyelméből az ő számukra is feltörhettünk már egy hét pecséttel lezárt liturgikus könyvet: a Misszálét. Ugyanilyen lezárt könyvnek láttuk a zsolozsmás könyvet is és egy-egy pecsétjét megpróbáltuk feltörni, amikor a nap megszentelésére külön füzetben kiadtuk a primát és a completóriumot (melyet azután más testületek is újra kiadtak). Majd később egy második pecsétet akartunk feltörni, amikor az Officium Divinumban a teljes vasárnapi állandó részt közöltük, hogy legalább ezen a napon csatlakozhassanak a buzgó hívők a helyettük és érettük imádkozó Egyházhoz. Egy harmadik pecsét volt, melyet feltörtünk, mikor ugyanott minden vasárnapra és ünnepre közöltük a teljes vecsernyét, himnuszaival és zsoltáraival, hogy legalább az ünnepek délutánját az örökösen egyforma litániák helyett az Egyház változó és mindig megfelelő hangulatú vesperájával szentelhetnénk meg.

 

Hála Istennek, hogy mások is beálltak azután a liturgikus apostolság ezen munkájába és ahelyett, hogy újra azt fordítanák és azt adnák ki, amit már nem is egy szerző megtett, az Egyház főbb ünnepeire kiadták a zsolozsmás könyvet latin és magyar nyelven. Természetesen a legnagyobb feladat itt is az lenne, ha legalább a teljes psalteriumot kiadhatnók, akkor nálunk is megvalósulhatna, amit a külföldi liturgikus apostolságban láttunk megvalósulva.

Angliában „Society of the Magnificat” néven 1927-ben katolikus laikus hívők, akik néha különböző vidéken laktak, lelki közösségben egyesültek és ennek a közösségnek középpontja a breviárium. Nyolc-nyolc résztvevő alkot együtt egy-egy világi konventet; ennek a kis konventnek mindenegyes tagja magára vállalta, hogy naponként elvégzi a zsolozsma egy-egy hóráját. Így tehát az egész kis konvent naponként az egész zsolozsmát elimádkozta, mégpedig latin nyelven. Szombaton este minden résztvevő tag a következő hóra elvégzését vállalta magára az új hétre, mégpedig úgy, hogy a legutolsó hóra elvégzője újra az elsőt kezdte el. Így tehát nyolc hét múlva ennek a kis lelki kolostornak minden tagja egyszer minden hórán átment. (Olyanforma egyesülés tehát ez, mint az „Élő Rózsafüzér Egyesület”.) Ez a társaság megkapta az egyházi jóváhagyást is a westminsteri bíboros-érsek és több más püspök részéről és követésre talált Franciaországban is, ahol a „Bulletin Paroissial Liturgique” 1936-ban tett felszólítást és meglepően nagy eredményt ért el. Minálunk megpróbáltam megvalósítani az én lelki vezetésem alatt álló obláták között és így nálunk is megvan már ez a kis „lelki bencés apátság”. Részletesebben később szólunk erről az ötödik részben. Ott megadjuk a „Magnificat-szövetség” szabályait, hogy hazánkban még több ilyen „lelki apátság” és „lelki káptalan” keletkezhessék és így mi is hozzájárulhatunk hogy a Te Deum szava a magyar földön is valósággá lehessen: „Téged a föld kerekségén szent Egyházad vall és dicsér!” Mégpedig papok és világiak a szent zsolozsmában egyesülve egyforma hittel, reménnyel és szeretettel.

Quod faxit Deus.”

A könyv letölthető a PPEK elektronikus könyvtárból.

Létrehozva 2021. október 16.