Film keresése

Apa és lánya (Father And Daughter, 2000)

A hollandiai születésű, de Londonban élő Dudok de Wit napjaink egyik legismertebb animációs filmrendezője, akinek filmjei a szűk szakmai közegen túl a nagyközönséghez is utat találnak. Védjegyévé az ecsetvonásos rajz, valamint a tinta és az akvarell használata. Apa és lánya című alkotása húsznál is több díjat kapott, 2000-ben pedig elnyerte az Oscart. A digitálisan kifestett, ceruza- és szén-technikával készült film mindössze 8 és fél perces, ennek ellenére nézők millióit ragadta meg az egyszerűségében is magható sztori és látványvilág. Hasonlóan sikeres volt másfél évtizeddel később készült, a hazai mozikban is bemutatkozó egész estés filmje, A vörös teknős is. A zseniális holland rendező egy ideig dolgozott is Magyarországon, utóbb említett filmjét ugyanis jelentős részben a Kecskemétfilmnél készítették. De térjünk vissza korábbi filmjéhez! A történet szerint egy apa búcsút int kislányának, és örökre távozik egy csónakkal. A kislány hazabiciklizik, de folyamatosan visszatér a gátra, a fa mellé, ahol apja elköszönt tőle. A film azt a kislány egész életét végigkísérő hiányérzetet mutatja be, ami átvitt értelemben olyan végtelen, mint a holland síkság. A film vége egy álom.

Programajánló

Könyvbemutató - A pornóálló nemzedékért!

december
csütörtök
8

A szerző művei a gyermekeket a szülők bevonásával megtanítják a pornográfia veszélyével szem…
Holnap

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.