A karizmákról

A természetes képességek nem karizmák. A profán szóhasználat beszél “karizmatikus vezetőkről”, akik kiemelkedő képességeikkel a tömeg fölé emelkednek, de ez nem azonos a szó teológiai használatával. Van, aki a profán szóhasználatot veszi alapul definíciójában. Ez nem felel meg a szó teológiai jelentésének.

A karizma lényegéhez tartozik a természetfölöttiség, vagyis a kegyelmi jelleg (kharisz = kegyelem, kegy, ingyenes jóindulat). Isten természetes ajándékait teológiai értelemben nem nevezzük karizmának. (A “talentum” bibliai és jó kifejezés rájuk.)  A hit minden cselekedete természetfölötti, akár rendes, akár rendkívüli. Itt ismét eltér a teológiai szóhasználat a profántól, amely a rendkívüli, természettudományosan nem magyarázható jelenségeket nevezi természetfölöttinek. A profán és a teológiai nyelvhasználat ilyen eltéréseivel számolnunk kell.

Karizmának a Szentírás a Szentlélek érzékelhető manifesztációit (phainerószisz) nevezi. Ebben nincs kimondva, hogy rendkívülinek kell lenniük. Ha tehát valaki indítást érez, hogy szóljon, és mondja Isten igazságát, akkor a bölcsesség szavának vagy a tanításnak karizmájával él.  Ez nem természetes, ez természetfölötti. Viszont nem rendkívüli. Természetes képességeit adja át a Szentlélek használatára.

Rendes karizma: természetes képességeink természetfölötti (a Szentléleknek átadott) használata. Rendkívüli karizma: természetes képességeinken túlmenő tevékenység a Szentlélek befolyása alatt.

Amit fontosnak tartok: nincs éles határ a kettő között. (A Tűzének Lelkigyakorlat anyagában ez is benne van.) Nem ismerjük pontosan természetes képességeink határait. Senki meg nem tudja állapítani egy gyógyulásról, hogy ima nélkül is bekövetkezett volna-e (nincs kontroll-kísérlet). Nekünk az a dolgunk, hogy átadjuk magunkat a Szentléleknek és bátran csináljuk a dolgunkat. Hogy ő aztán hova vezet bennünket, az már nem ránk tartozik.

Ezért nem tudom sajnálni azokat, akik kijelentik, hogy nem kapták meg a nyelvek adományát, pedig nagyon szeretnék. Mindenki rendelkezik azzal a természetes képességgel, hogy szabadon alkotott nem-érthető szavakat mondjon; minden gyerek csinálja, mielőtt még értelmesen beszélni megtanulna. Nincs más dolgunk, mint hívni a Szentlelket és elkezdeni nem-érthető szavakat mondani. Még soha senki se kapta meg a nyelvek adományát, aki nem kezdett el nem-érthető szavakat mondani. Ha valaki hallgatva várja a nyelvek adományát, soha nem fogja megkapni. Hiába kívánjuk a Lélektől, hogy iktassa ki szabadságunkat, nem iktatja ki. Ugyanez áll minden más karizmára, a gyógyításra is.

A neves karizmatikus Smith Wigglesworth (aki csodálatos eszköze volt Istennek, bár a katolikusokat nem kedvelte és a modora kissé nyers volt), jelentette ki egyszer: a Galata levél kifogásolja, hogy a galaták testben akarják bevégezni, amit Lélekben kezdtek; de semmi kifogás nem lehet az ellen, hogy valamit testben kezdjünk és Lélekben folytassuk. Lásd fent.

Még jobb a következő: egy alkalommal Smith Wigglesworth kvékerekkel imádkozott együtt. Nekik az a módszerük, hogy hallgatva várnak, amíg a Lélek valamelyiküket indítja a megszólalásra. Az “indítja” kifejezés az angolban “mozgatja” (move). Nos, Wigglesworth nem sokáig hallgatott, imádkozni kezdett “és folyékony tűz áradt ajkairól”. Ima után az egyik kvéker megjegyezte: “Önt ugyancsak hamar megmozgatta a Lélek, Wigglesworth testvér.” Mire ő: “Úgy áll a dolog, hogy ha nem mozgat a Lélek, én mozgatom a Lelket.” Értsétek jól. Én pontosan értem, mit akart mondani. Passzívan várakozni a karizmákra eltévelyedés. Jézus cselekvésre hív, nem önmagunkba süppedésre.

(2006)

Létrehozva 2011. december 17.