(részlet egy listalevélből)

Alapvető, hitelvi nehézség nincs a Szent Mihály rózsafüzérrel, de van néhány problematikus dolog. A két szövegváltozat (a Szent Mihály Alapítvány weblapján lévő [már nem elérhető. A szerk. Helyette megtalálható itt] és ami a Stella Maris kiadványokban áll) ugyanazon szöveg rövidebb és hosszabb változata. Én az utóbbit, a bővebbet tartom most szem előtt, de lényeges tartalmi különbség nincs közöttük.

Első nehézség: “Imádkozzál érettünk, ó dicsőséges Szent Mihály, Jézus Krisztus Egyházának fejedelme!” Az én fülemnek és szerintem mások fülének is furcsán cseng ez a fogalmazás. Tudom, honnan származik: “Felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója” (Dán 12,1). Ha Mihály Izrael oltalmazója, akkor az Egyház oltalmazója is, ez a következtetés jogos, mert az Egyház nem Izraeltől független közösség, hanem Izrael beteljesedése. Furcsa azonban az Egyház fejedelmének mondani Mihályt; ösztönünk ezt a kifejezést Jézus Krisztus számára tartaná fönn. Helyesen értve nem eretnekség, szabad imádkozni, de mit csináljak, furcsa.

Második nehézség: a záró imában először Mihályhoz fordulunk és csak aztán Istenhez. Ebben megint nincs semmi eretnek; én ezt így nem szeretném imádkozni.

Harmadik és fő nehézségem: a szöveg ténynek veszi az angyalok kilenc karát.

“Aki ezt a rózsafüzért elmondja az ő tiszteletére, azt kilenc angyal fogja fogadni az angyalok kilenc karából, amikor a szent asztalhoz járul.” S nemcsak itt, hanem magában az imaszövegben is, ami teljesen a kilenc karról szóló tanítás feldolgozása.

Nem hiszek az angyalok kilenc karában. Meg vagyok győződve, hogy az angyalok gazdag és bonyolult hierarchiában állnak, de nem hiszem, hogy mi ebbe annyira beláthatunk, hogy számszerű adatokat tudjunk megadni. A kinyilatkoztatás nem arra való, hogy kíváncsiságunkat kielégítse. Aki túl bennfentesnek mutatja magát az angyalok világában, az nekem képzelődés-gyanús.

Persze, a kilenc kar tanának hagyománya van. Ez a hagyomány abból indul ki, hogy a Szentírás különböző kifejezéseket használ az angyalok megnevezésére. Így “kerubok”, “szeráfok”, “trónusok”, “fejedelemségek”, “hatalmasságok”, “erők”, “uralmak”; egyszer előfordul az “arkangyal”
(főangyal) és természetesen számtalanszor az “angyal” kifejezés. Ezek alapján az egyházatyák szoktak hét angyali karról beszélni, az Ef 1,21 és Kol 1,16 által tartalmazott öt kifejezéshez hozzávéve a angyalokat és arkangyalokat. Szent Ambrus és Jeruzsálemi Szent Cirill (mindketten a 4. sz.-ban) már kilenc angyali kart említ; ezt a tanítást terjesztette el Pseudo-Dionysius (5-6. sz.) és Nagy Szent Gergely (6.sz.) tekintélye. Ők ugyanis a hét kart kiegészítették az ószövetségben szereplő kerubokkal és szeráfokkal, s a kilenc karról szóló tanítás a középkorban már általánossá vált, szinte kötelezőnek tekintették. Egy tradicionalista hajlandóságú teológia és jámborság annak tekinti  ma is.

Csakhogy e tanítás alapjai hiányoznak. Egyrészt semmi se garantálja, hogy a különböző neveken említett angyalok mind különböző kategóriába tartoznak. Pl. nem valószínű, hogy az “angyalok” külön kart képeznek az angyalok között, mint ahogy az “ember” se külön emberválfaj. A szárnyas “kerubok” és “szeráfok” mitológiai eredetű képek az angyalokra; valóság áll mögöttük, de ezt a valóságot nem tudjuk részletezni, a Szentírás nem ad adatokat. Továbbá: semmi se garantálja, hogy a Szentírás kimerítő felsorolást ad. Nézzük Ef 1,21-et: “… minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, ÉS MINDEN NÉV FÖLÉ, amelyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is“. Az “és minden név” hozzátoldása eléggé érzékelteti, hogy a szöveg felhasznál ugyan néhány (feltehetően az akkori görög nyelvben használatos) elnevezést, de föltételezi, hogy további nevek is vannak. Az egyházatyák közül Aranyszájú Szent János ( 4-5. sz.) jegyzi meg: “Bizonyára vannak még más karok is” (De incomprehensibili hom. 4,2).

Világosan meg kell mondanunk: a Szentírás fölhasználja az angyalok leírására az akkori nyelvben rendelkezésre álló neveket, de ezzel nincs szándékában valamilyen, az angyali hierarchiát részletező kinyilatkoztatást közölni. Idézet Előd István Dogmatika c. művéből (Szent István Társulat, Bp. 1983.,123. o.):

“A középkorban sokat foglalkoztak az angyalok számával, neveivel és ‘hierarchiáival’. Ezekről a kinyilatkoztatás hallgat, legfeljebb annyit jelez, hogy nagy számban vannak (vö. Jel 5,11). Egyéb idevágó következtetések (pl. az angyalok kilenc kara) bizonyos bibliai helyek félreértéséből adódnak.” Pontosan ez az én véleményem is.

A magánkinyilatkoztatások felhasználhatják a kilenc angyali karról szóló kortárs felfogást anélkül, hogy ezzel azt teológiailag igazolnák. Sienai Szent Katalin magánkinyilatkoztatásai a korabeli skolasztikus nyelvet használják; Isten minden kor emberéhez saját fogalomkincsén keresztül szól. De ez nem jelenti, hogy a kilenc angyali karról a magánkinyilatkoztatások kezeskednek.

Tipikus esete ez annak az egyházi hagyománynak, amely nem tartozik a Szenthagyományhoz. A Szenthagyomány nem a Szentírás után keletkezett, hanem éppenséggel a Szentírásban leírtak alapja. A később keletkezett hagyományok viszont lehetnek tiszteleteméltóak, de nem tévedhetetlenek.

Én ezért nem szeretném ezt a Szent Mihály rózsafüzért imádkozni. Egy emberi eredetű hagyományhoz való tradicionalista ragaszkodás leheletét érzem rajta. Ugyanakkor a kilenc angyali karról szóló felfogás nem ellenkezik a katolikus hittel, tehát ha valaki ennek alapján imádkozik, ettől nem eretnek. De én jobban szeretek az igazság alapján állni, akkor is, ha az megtöri a kialakult hagyományt.

Ezzel elmondtam véleményemet a Stella Maris kiadványok által képviselt szellemről is. Az alapvető szándék jó; de kritikusabb attitűd kell, mert így elgyalogol mellettünk a történelem.

(2005)

Létrehozva 2022. július 14.