Szeretni szellemi ellenfeleinket?

(részlet egy listalevélből)

Az általad idézett levélben szellemi ellenfélnek EMBEREKET neveztem, akikkel világnézeti vitában állunk. Nem ellenük küzdünk, mint az általad is említett bibliai hely mondja, hanem az általuk képviselt eszmék ellen. Ezt fejeztem ki a “szellemi” jelzővel, megkülönböztetésül a csatatéri, politikai, etnikai, üzleti stb. ellenségeskedéstől.

Mondanivalóm lényege az volt, hogy mint a “szeressétek ellenségeiteket” parancsának követői, a New Age képviselőit sem gyűlölhetjük, nem “utálhatjuk”. Ami engem illet, azt gondolom, hogy keresztény szempontból teljesen korrektül fogalmaztam. Sőt megkockáztatom azt a feltevést, hogy a mondat az olvasók túlnyomó része számára problémátlanul egyértelmű volt.

Más kérdés és szabadon vitatható a második. Már egyszer fölmerült listánkon, valószínűleg nem voltál még köztünk, de nem hiszem, hogy a többiek közül is sokan emlékeznének rá. Röviden elmondom saját, senkire nézve nem kötelező véleményemet.

> Szeretnünk kell e a sátánt felebaráti szeretettel … ?

Azt gondolom, bármilyen meglepő, de a válasz lényegileg igenlő. Isten szeretet, mindenkivel szemben, a kárhozottakkal szemben is, a bukott angyalokkal szemben is, a sátánnal szemben is; nem tud más lenni, mert saját lényege nem változhat. A kárhozottak maguknak alkotják a kárhozatot, amennyiben Isten szeretetét végleges döntéssel visszautasítják. Isten pedig, szeretetében, igent mond rájuk e végleges döntésük ellenére, igent mond (nem a rossz döntésre, hanem) szabadságukra, amellyel ellene döntenek. Ez az ítélet. Éppúgy az isteni szeretet aktusa, mint az üdvözültek pozitív ítéletéé.

Mi nem tehetünk mást, mint követjük Isten mindenre kiterjedő szeretetét, és SZEMÉLYT nem gyűlölünk (eszméket igen), legyen az szent vagy bűnös. Ennek ellenére nem tartanám helyes fogalmazásnak azt, hogy “szeretni kell a sátánt és a démonokat”. A rájuk irányuló szeretet azt jelenti, hogy igent mondunk szabadságukra abban a végleges döntésükben is, amely kárhozatukat alkotja; más szóval, igent mondunk kárhozatukra. Valakinek a kárhozatát akarni – ezt a köznyelv nem nevezi szeretetnek.

A válasz tehát “igen” a lényegben, de “nem” a fogalmazásban. A transzcendens valóságra vonatkozó állítások nyelvi lehetőségeink határait feszegetik, ezt tudomásul kell vennünk.

(2005)

Létrehozva 2022. október 16.