Harry Potter a “szálláscsináló”

(egy listalevélből)

“A héten betévedtem egy nagyobb vidéki könyvesboltba. Persze hosszú polcokat töltöttek meg a New Age-es könyvek, sokkal hosszabbakat, mint a vallás, filozófia, történelem polcai. Amíg odabent válogattam, egy hölgy jó hangosan meg is kérdezte az eladót, hogy “Ugye a Da Vinci kód a szerző legjobb könyve?”

(Aki esetleg nem ismeri, a Biblia kódja után most ezzel a tévtanítással szédítik az embereket, nehogy véletlenül az Egyház Bibliamagyarázatát sikerüljön megismerni.) A Harry Potter-könyvek jelentőségéről tanúskodott az, hogy a bejáratnál rögtön ezek a könyvek üvöltöttek rám, kikerülhetetlenül, szemmagasságba téve. Beljebb, a gyermek / ifjúsági részen már a további mágikus lépcsőfokok következtek, ilyen címekkel, mint pl. “Varázsoljuk el a tanár urat? Semmi gond.” A tinikönyv néhány lány kalandjait mutatja be, akik – gyakorlott boszik lévén – éppen az új matektanárukat manipulálják mágiával, és ebből sok érdekes kalandjuk támad.Persze igencsak felkészült tini-boszik, mindenre megvannak a profi varázslókönyveik. Volt ott több könyv is ebből a varázslásra serkentő könyvből. (És bizonyára hamar ráakad az érdeklődő diák a Witch c. tini boszorkányújságra is, továbbképzésként.)

A következő tanulságot vontam le az egészből magamnak, a “trend” tényezőre igyekezve ráérezni: úgy látom, hogy a Harry Potter-könyvek egyfajta jól felvezetett “szálláscsinálóként” működnek a rohamosan terjedő újpogány mágikus műfaj számára (s talán egyáltalán nem véletlenül). Az emberek véleménye megoszlik, nagy a felhajtás, ugyanakkor a közvélemény nem tapasztal körülötte komoly, határozott, hivatalos vallási elutasítást.

Ez éppen jó arra, hogy a mögötte feljövő keményebb varázslókönyvek ellen se legyen tiltakozás. Látható az eredmény: divatba jöttek / jönnek azok a könyvek, amelyek kiépítik a tizenévesek között a gátlástalan mágikus gyakorlatot és az egyházellenességet. Az iskolákban lassan hétköznapivá válik a boszorkánykodás, a szellemidézés, a gyerekek titkos boszorkányklubokat alapítanak, ahol jósolnak és varázsolnak,
általános- és középiskolában egyaránt.”

(2005)

Létrehozva 2011. december 5.