(Elhangzott Budapesten, a pálos sziklatemplomban, 2003 december 21.-én)

Kedves Testvéreim!

Advent 4. vasárnapjának ószövetségi olvasmányában Mikeás próféta jövendölését hallottuk a Messiás születési helyéről. Mai elmélkedésünkben gondolkodjunk el arról, hogy a Mennyei Atya sok-sok évszázadon keresztül prófétákat küldött a választott néphez, s a prófétáknak kettős feladatuk, kettõs szerepük volt.

Az elsõ feladatuk az volt, hogy a népet megtartsák mindig a helyes úton, hogy amikor bálványimádásra hajlottak volna, akkor visszatérítsék az egyistenhitre, az igazi hitre, az élõ hitre, amelyet kinyilatkoztatott nekik az Úristen. És ez nem volt könnyű feladata a prófétáknak. A nép újra és újra hajlamos volt mindig újra bálványimádás felé fordulni. Ezt talán megérthetjük abból, hogy a választott nép országát, az Ígéret Földjét, két oldalról két hatalmas nemzet vette körül, keletről Asszíria, nyugatról Egyiptom, akik folytonosan hadakoztak egymással, harcoltak egymással, s az ütközõpontban mindig ott volt a választott nép, az Ígéret Földje. És gondolkodtak az emberek, hogy hogy lehet az, hogy ez a két nagy nép, akik bálványimádók, azok ilyen hatalmasok, õk pedig, akik az Egyistent imádják, az igaz Istent, a szellem Istent imádják, õnekik pedig mindig olyan sanyarún, rosszul megy a sorsuk. És ha ez elõfordul, akkor nekünk is bálványimádóknak kell lennünk, ha azokat olyan naggyá tette a bálvány. S hogy ettõl eltérítsék õket a próféták, sokszor kigúnyolták a bálványokat.

Emlékszünk bizonyára a zsoltárokból is ilyen gúnyolódásra, hogy: elkészítik a bálványokat, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem lélegeznek, van szájuk, de nem beszélnek, van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járkálnak, sokkal nyomorultabbak, mint azok, akik készítették, gyártották õket. A nép mégis újra és újra hajlamos volt bálványimádásra térni, mindezek ellenére. Vajon miért még? Azért, mert az emberben, az emberiségben õsidõk óta megvolt, megvan mindig az a vágy, hogy látni akarja az istenét.

A pogányok lám láthatják a bálványokban is, de õk szellem Istent imádnak, õk nem láthatják soha az Istent. Az embernek ezt az õsi vágyát teljesítette a Mennyei Atya akkor, amikor elküldte az Örök Igét, hogy megtestesüljön Mária méhében, és emberként itt legyen közöttünk Istennek a Fia, hogy mi is saját szemünkkel láthassuk Jézus Krisztusban az Istent. Hogy magunkhoz ölelhessük az Istent Jézus Krisztusban, sõt, hogy az Oltáriszentségben a szívünkbe fogadjuk, a lelkünkbe fogadjuk az Istent.

Nehéz dolga volt a prófétáknak, mégis újra és újra ezt kellett nekik hirdetni, hogy térjenek vissza a bálványimádásból Isten dicsõítésére, az egy igaz Isten hitére. A másik feladatuk az volt, hogy elõkészítsék a Messiás útját. Azért évszázadokkal Krisztus születése elõtt, a Megváltó eljövetele elõtt minden
lényeges dolgot megjövendöltek a próféták a Messiásról. Dávid királynak ezer évvel Krisztus születése elõtt Nátán próféta megjövendölte, hogy családjából
fog születni a Megváltó. S ez nagyon mélyen belevésõdött nemcsak Dávidnak a szívébe, az egész népnek a szívébe. Amikor Jézus Krisztusban fölismerték a
Messiást, akkor mindig így is nevezték hogy: Jézus, Dávid fia.

Azután Izajás próféta hétszáz évvel Krisztus születése elõtt megjövendölte az Õ szûzi fogantatását és születését. “Íme egy szûz méhében fogan és fiút szül, nevét Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.” Ugyanekkor élt Mikeás próféta is, õ pedig megjövendölte a Messiás születésének a helyét, úgy, ahogy az elõbb hallottuk az olvasmányban: “És te efratai Betlehem, éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belõled származik a Vezér, aki népemet, Izraelt kormányozza.” Ezen kívül mennyit, de mennyit jövendöltek a próféták az Isten szolgájának a szenvedésérõl, a szenvedõ Messiásról. Hogy mennyire benne élt az egész népben a messiási jövendölések minden sora, látszik abból, amikor jöttek a napkeleti bölcsek Heródeshez, és kérdezték, hol van a zsidók újszülött királya, Heródes, aki nem volt zsidó származású, összehívatta a fõpapokat és megkérdezte, hol kell születnie a Messiásnak, s nem kellett elõvenni a szentírási tekercseket, és lázasan keresni, hogy hol kell születnie.

Abban a pillanatban tudták, mondták: Betlehemben, mert így jövendölte meg Mikeás próféta. S a választott népnek az igazában a nagy tragédiája, hogy bár mindent tudtak a Messiásról vagy legalábbis nagyon-nagyon sok mindent, mégis amikor eljött a Megváltó, a nép vezetõi nem ismerték fel benne, nem ismerték fel Jézus Krisztusban a Megváltót.

Miért is beszéltem most a prófétákról? Azért, mert ma Magyarországon nagyon sok hamis próféta van. Azok a hamis próféták, akik azt hangoztatják – és a rádióban és a TV-ben is megy –, hogy a magyar népnek vissza kell térnie az õsi magyar valláshoz, mert csak akkor emelkedik majd ez a magyar nép föl, ha az õsi magyar valláshoz visszatérünk, a sámánokhoz, meg a táltosokhoz. És kijelentik, hogy a kereszténység nem felel meg a magyar nép lelkületének, mentalitásának. Nem tudom, hogy hol élnek ezek a hamis próféták, vagy hogyan gondolkodnak ezek a hamis próféták? Hát ezer éven keresztül megfelelõ volt a magyar nép lelkületének a keresztény vallás? Csak éppen most nem megfelelõ már? Ezer éven keresztül mi tartotta meg ezt a népet, hogy életben maradjon?

Mi tartotta meg, hogy a sok-sok veszedelemben, bajban újra és újra fel tudjon emelkedni? A Krisztusba vetett hit tartotta meg, és a Nagyasszonyba, a Boldogasszonyba vetett remény és szeretet és bizalom. Ennek nem szabad, megszûnnie, nem szabad ennek engedni. Rólunk pálosokról azt szokták mondani, hogy mi táltosok vagyunk, és azt hangoztatják, hogy Boldog Özséb atyánk táltos volt, és a táltosokat gyûjtötte össze az õ szerzetesrendjébe, s mi mindannyian táltosok vagyunk, s nekünk tudnunk kell azokat az õsi hagyományokat, amelyeket egymás után adnak át a pálosok a következõknek, és mi, nem tudom milyen titkos tudományoknak a részesei és tudósai vagyunk. Errõl szó sincs! Ez mind csak mese. Azután félrevezetik a Kedves Híveket,
amikor fény-koronás szertartásokat tartanak hol itt, hol ott, hol amott. A Szent Koronának tulajdonítanak olyan magnetikus erõt, olyan kisugárzó erőt, amely majd visszavezeti vagy elvezeti a népet a nem tudom milyen magaslatra.

Hát igazában ez már a Szent Koronának az istenítése. Igen, természetesen tiszteljük, szeretjük a Szent Koronát, hiszen a magyar népnek nagyon szép és nagyon értékes ereklyéje, de nem Isten! Nem szabad engedni, hogy félrevezessenek bennünket! Azért fogadjuk el a prófétáknak, az igazi prófétáknak a tanítását, a kinyilatkoztatás prófétáit, akik tudósítottak bennünket Jézus Krisztusról. Abban higgyünk! Jézus Krisztusban! De ne úgy, hogy Õ a pártus herceg, meg magyar, vagy a magyarsághoz közel álló valaki! Hanem az Isten Fia, aki a választott népben testesült meg! Higgyünk azoknak a prófétáknak, akik ezer évvel korábban, vagy hétszáz évvel korábban mindezt már megjövendölték Jézus Krisztusról! Ragaszkodjunk ehhez a hithez, és ne engedjük magunkat félrevezetni!

Ámen.

Létrehozva 2011. november 27.